Hírek
2020. Május 25. 14:21, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Pápán is egyre többen viszik óvodába, bölcsődébe gyermeküket
Folyamatosan térnek vissza a hétköznapi élethez a pápaiak, melyet az is jelez, hogy egyre többen igénylik gyermekük számára az óvodai, bölcsődei ellátást.
Dr. Áldozó Tamás mai sajtótájékoztatóján elmondta, a múlt héten 161 gyermek járt önkormányzati óvodába, ezen a héten már 296-an vannak, akik igénylik a szolgáltatást. Rajtuk kívül a katolikus óvodában 48-an, a reformátusban pedig 24-en részesülnek óvodai ellátásban, a három pápai bölcsődébe pedg összesen 124 gyermeket visznek a szüleik. - Örülünk annak, hogy minél többen választják az intézményi ellátást. Mi ezt úgy tekintjük, mint a normális életritmus helyreállását. Azt gondoljuk, hogy az intézményi ellátás igénybevétele mögött a szülők munkába való visszatérése áll - fogalmazott a polgármester.
Tájékoztatójából kiderült, az elmúlt héthez képest egy fővel nőtt a karanténban lévő személyek száma a városban, de a polgármester hozzátette, a 19 fő között három olyan személy is van, akik Ausztiába indultak el a munkahelyükre, a határról visszafordították őket, hazatérve pedig két hetes járványügyi megfigyelés alá vonták őket. A 19 főből 18-an külföldről való hazatérés miatt vannak karanténban, egy fő pedig a koronavírus enyhe tüneteit észlelte magán, a tesztelése folyamatban van. A polgármester bízik abban, hogy a korábbi esetekhez hasonlóan ezúttal sem fogja igazolni a vizsgálat a vírus jelenlétét.
Áldozó Tamás elmondta, az Egyesített Szociális Intézmény, és az Egészségügyi Alapellátási Intézet saját forrásból nem szerzett be védőfelszereléseket az elmúlt héten, a központi ellátórendszerből azonban érkeztek ilyen eszközök. Mindkét intézmény megfelelő mennyiségő védőeszközzel rendelkezik - húzta alá dr. Áldozó Tamás.
A városvezető felidézte, a járvány kitörése óta több önkormányzati intézmény dolgozója jelezte, hogy szívesen részt venne a védekezésben. Összesen 16 fő került így az Egyesített Szociális Intézményhez, akik az inzénzményi ellátás valamennyi területén segítették a védekezést. A polgármester köszönetet mondott a helytállásukért, amelyet példamutatónak nevezett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 15. 09:52, csütörtök | Helyi
Jégpályát vásárolna Pápa!
Korábban minden évben bérelte a jégpályát a város, most egy pályázat lehetőséget kínál arra, hogy saját pályája lenne a városnak.
2026. Január 15. 07:16, csütörtök | Helyi
Forgalommal szemben hajtott be a Vásár utcai körforgalomba
A kerékpáros veszélyes manőverét rögzítette a rendőrautó kamerája.
2026. Január 15. 07:11, csütörtök | Helyi
Iványi Martin visszatért Pápára
A tősgyökeres pápai nevelésű játékos a Perutz első idei igazolása.
2026. Január 13. 14:15, kedd | Helyi
Szabálytalanul hajtott be a körforgalomba, pont a rendőrök előtt
Nem adta meg az elsőbbséget a Peugeot sofőrje.

