Hírek
2017. Április 18. 15:49, kedd |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu, Pápa-ma.hu
Pápai lány a Fizika Világbajnokságon
Varga-Umbrich Eszter, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma diákja az ötfős "magyar válogatott" tagjaként utazhat Szingapúrba.
A Fizika Világbajnokságnak is nevezett IYPT közel 30 ország csapatának nyújt lehetőséget, hogy összemérjék tudásukat, rátermettségüket és kommunikációs készségüket 17 előre megadott, ún. nyílt végű fizikai problémán keresztül. Az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyére a fizika iránt érdeklődő középiskolások jelentkezhetnek. A döntőn részt vevő csapattagokat több fordulóban választják ki. Varga-Umbrich Eszter, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma diákja már tavaly is bekerült a hazai csapatba, akkor a magyar fiatalok az ezüstérmet jelentő 9. helyezést érték el az oroszországi Jekatyerinburgban - számolt be a pápa-ma.hu.
Varga-Umbrich Eszter idén is jelentkezett a versenyre, az első írásbeli, majd szóbeli fordulón decemberben már túljutott, ismét ott volt a tíz legjobb magyar fizikus fiatal közt. Aztán újabb próba várt rá, hisz a tíz diákból csak a fele vehet részt a világdöntőn, ugyanis öt fős csapatok képviselik a nemzeteket. A refis diáklány idén is jól teljesített, felkészültsége és tudása meggyőzte a bíráló bizottságot, hogy 2017-ben is ott a helye a magyar "válogatottban". A verseny 2017. júliusában lesz Szingapúrban.
Az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenye a XXI. század kihívásainak megfelelő készségeket vár el az indulóktól: nemcsak a fizikában kell jártasnak lenni, hanem az eredményeket prezentálni és megvédeni is tudni kell - angol nyelven. Eszter két problémát választott: egy ferde fokú létra gyorsulását vizsgálta, valamint egy fényképezési technikát ismertetett a válogatáskor - sikerrel.
Úgy tűnik, ha fizikáról (esetleg matematikáról) van szó, Varga-Umbrich Eszter érdeklődése és energiája kifogyhatatlan. Készül a nemzetközi versenyre, s közben fizikából 3. helyen végzett az OKTV döntőben. Matematikából sem áll rosszul, első helyezett lett egyéniben és csapatban is a Református Iskolák Országos Tanulmányi Versenyén. A Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen harmadik helyen végzett, s ebből a tantárgyból is ott van az OKTV döntőjében.
Fotó: pápa-ma.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi
Negyven év a harcművészet szolgálatában
2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi
Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket
Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.
2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi
Fókuszban a megelőzés Pápán
A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.

