Hírek
2016. November 03. 11:25, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), MTI
Pápai Hús: Aláírták az adás-vételt
Megkötötte az adásvételi szerződést a Pápai Hús Csoportot megvásárló TANO Commerce Kft.-vel a felszámolást végző Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft.
Ugyan már júliusban beszámolhattunk arról, hogy érvényes ajánlat érkezett a Pápai Hús csoport vagyonelemeire, a megállapodás csak most jött létre.
A vevő szakértőivel közösen megkezdődött az átadás-átvétel előkészítése – mondta Szegőné Kemerle Judit, a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolója. A nyertes TANO Commerce Kft.-nek harminc napon belül kell megfizetnie a felszámolás alatt álló cégcsoportért az 1,134 milliárd forintos vételárat. A vevő vállalta a tevékenység folytatását és legalább 650 dolgozó foglalkoztatását 2018 végéig.
A húsipari cégcsoport tulajdonosi jogait gyakorló pápai önkormányzat tavaly novemberi döntésével "a társaságokat fenyegető fizetésképtelenségi helyzetre tekintettel" indította meg a felszámolási eljárást. Ezt követően a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Pápai Hús Kft.-t.
A Nemzeti Reorganizációs Kft. az első fordulóban 4,5 milliárd forintra értékelte a cégcsoport vagyonát, de áprilisban egy mindössze 110 millió forintos ajánlat érkezett rá, így a tender eredménytelenül zárult. A második fordulóban 3,6 milliárd forintos irányárat szabtak meg, majd júniusban elfogadták a TANO Commerce Kft. 1,134 milliárd forintos ajánlatát a pápai húsipari cégcsoportra. Akkor azt közölték: a pályázaton nyertes cég ajánlatának elfogadásával biztosítható a törvényben előírt feltételek teljesülése, a működő üzemként történő értékesítés.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

