Cseh Péterrel, a filmklub alapítójával, ötletgazdájával beszélgettünk annak kapcsán, hogy januártól új helyszínen, a Hangár 61-ben találtak új otthonra, és minden hétfőn várják a filmkedvelőket este 6-tól, a Vak Bottyán utcában.

Te vagy a Hattól Nyolcig elnevezésű filmklub ötletgazdája. Korábban a moziban, aztán a színházban, majd pedig az egyik belvárosi étteremben működött a filmklub, amely most ismét új helyszínre költözött. Mi az oka annak, hogy ennyit vándoroltatok, és mit tud az új helyszín?

Ezt fontos kettéválasztani: a moziban néhány vetítés alatt kiderült, hogy rengeteg kérdésben nagyon különbözően gondolkodunk, minden további vándorlásunk oka viszont egyszerűen az, hogy fejlődni szerettünk volna, aminek valamilyen – kizárólag technikai – akadálya volt. A színházterem hatalmas egy filmklub számára, életszerűtlen konstrukció volt néhány tucat néző kedvéért fűteni, illetve kevésnek éreztük a havi egy vetítést, amire lehetőségünk volt. Az étterem közel tökéletes helyszín volt, de órákat vett igénybe a technika ki- és beköltöztetése, a nyári hónapokban pedig szünetre kényszerültünk volna. A jelenlegi helyszínen a korábbi előnyök többsége egyesül, sőt, heti rendszerességű vetítéseknek sincs már akadálya, kibővíthettük a kínálatot egészen friss, a mozikból épp csak kikerült filmekkel. A nagy vetítésszám miatt a költségeink is növekedtek, ezeket egyesületté alakulva igyekszünk mostantól kordában tartani, ami szintén új, egészen másfajta kihívásokkal jár. Ezekből kiolvasható, hogy a filmklub nemcsak a térben vándorol, de folyamatosan változik is, egy-egy friss lehetőség egészen új utakat nyit meg, nem beszélve a közönség visszajelzéseiről...

Menjünk vissza kicsit a legelejére. Nyilván szeretted a filmeket, a mozit… De miért hoz létre valaki egy filmklubot? Mi volt az alapkoncepció?

Mindenki ismeri az érzést, amikor még keresgéli a szavakat a moziból kifelé jövet, vagy átbeszélget egy éjszakát egy filmélmény hatására, amihez még napok múltán is visszatér. Egy jó film sosem ér véget a stáblistával, ha pedig ennél is intenzívebb élményről van szó, az szinte kiprovokálja, hogy megosszuk másokkal. Eközben az elmúlt évtizedekben sok műfaj – drámák, vígjátékok, életrajzi filmek – szinte teljesen kiszorult a mozikból, átadva a helyüket a látványfilmeknek, folytatásoknak. Ennek ezer oka van, de a végeredmény számít: ma már nem tudunk beülni olyan filmekre, mint A szökevény vagy A remény rabjai, ezeket művészmozikba, streamingcsatornákra száműztük, egyre távolabb a köztudattól. Nyilván ez világfolyamat, amin nem lehet változtatni, de egy kisvárosnyi ellenszegülés jó ötletnek tűnt. Ezt igazolta vissza, hogy hamar beszédtémává váltak a vetítéseink: mindenkinek lett véleménye arról, hogy felbolygatni, nem pedig kiszolgálni próbáltuk az ízlésüket.

Hogy látod? Az elmúlt években sikerült megvalósítani az elképzeléseidet?

Több, mint negyven vetítésen vagyunk túl, egy közel ezer tagból álló, rendkívül aktív Facebook csoportot töltünk meg naponta filmajánlókkal, élménybeszámolókkal, és az új helyünk nyitóvetítésére többen látogattak, mint korábban bármikor. Ez sokkal több, mint amire az elején számítottam, de már nem is beszélhetünk csak az én elképzeléseimről, mert időközben közösséggé váltunk. A filmeket sem mindig én választom, néha a helyzet hozza: egy mesterséges intelligenciát érintő dráma után például annyira izgalmas beszélgetés alakult, hogy végül a következő film is a témában érkezett, mert úgy éreztük, maradt még bennünk gondolat.

Milyen filmeket láthatnak az emberek a filmklubban? Kell attól tartania annak, aki elmegy egy-egy vetítésre, hogy érthetetlen művészfilmeket láthat?

Sokáig terítéken volt, hogy a filmklub szót sem használjuk, épp a hasonló - nyilván nem alaptalan - előítéletek miatt, de végül arra jutottunk, inkább visszafoglaljuk. Röviden megválaszolva: vezérelv a közérthetőség, sőt, a filmek többsége kifejezetten szórakoztató - ha nem is témájukban, de abban feltétlenül, ahogy a nézőhöz szólnak. Az elmúlt néhány hónap, év, esetleg évtized olyan kultfilmjei, amik valamilyen (általában forgalmazási) okból elkerülték a közönségüket. Műfaji megkötés nincs, horrortól a musicalig fordult már meg nálunk minden, a közös nevező a felszínük alatt húzódó újabb és újabb értelmezés, amit közösen igyekszünk felfejteni, amint a stáblista véget ér.

Miben különbözik a filmklub és a mozi? Mivel ad többet a filmklub?

Mást ad, máshogy alakulnak a hangsúlyok, a lehetőségek. Egy mozi a premierfilmek, friss bemutatók között válogatva finomhangolhatja, kiket akar megszólítani, ami - pláne vidéken, monopolhelyzetben - áldás és átok egyszerre: a szórakoztatás elvárás felé, a kulturális közvetítő szerep - vagy annak az elmaradása - felelősség. Ha ez a mérleg hangsúlyosan a szórakoztatás felé billen, annak velejárója, hogy a film alkalmanként háttérbe szorul: aki botlott már emelkedett hangulatú, vetítés alatt a moziban vacsorázó baráti társaságba, valószínűleg tudja, mire gondolok. A filmklub személyesebb hangulata egyfajta válasz erre a jelenségre: nem emlékszem, hogy valaha telefonálással, evéssel vagy beszélgetéssel bárki zavarta volna az alkalmainkat. Megtiszteljük egymás nyilvánvaló igényét arra, hogy zavartalanul élvezhessük a filmet, amiért jöttünk, hiszen amint vége, beszélgetni kezdünk majd, társasággá alakulva. Mindez persze távol esik a mozi kínálta látványtól és hanghatásoktól, de szerencsére nem kell választani - legfeljebb hétfőnként.

És ha én csak mozizni szeretnék, és nem beszélgetni? Van arra lehetőség, hogy a film végén felálljak, és hazamenjek, vagy hogy meghallgassam, amit mások mondanak, de én egy árva szót se szóljak?

Legújabb szokásunk, hogy tartunk pár perc szünetet a film után, épp azért, hogy aki ilyenkor szeretne elköszönni, ne érezze úgy, hogy asztalt bont. Nyilván semmi nem kötelező, pláne felszólalni - bár inkább az szokott gond lenni, hogy nem jut szó mindenkinek - a beszélgetéseink is organikusan alakulnak, nincs semmi kőbe vésve. A cél, hogy gazdagabban távozzunk, mint ahogy érkeztünk, amihez remélhetőleg elég maga a film is!

Hogyan tovább, mit vársz az idei évtől?

A heti rendszerességű vetítésekkel jókora kihívás elé állítottuk magunkat, ehhez szeretnénk mindenféle értelemben felnőni. Hétről hétre fontos a felkészülés - hiszen a beszélgetéseket jobb esetben csak kiegészíteni, nehezebb pillanatokban viszont felépíteni kell - bár filmrajongóként ez legalább annyira szórakozás, mint feladat. Ha sikerül, biztosan hozza majd magával mindazt, amit szeretnénk: még több elégedett nézőt, akik tudják, ha hétfő este ki- és bekapcsolódásra vágynak, nálunk biztosan megtalálják.

Köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánok!

Fotó: Bolla Bernadett