Hírek
2014. Január 01. 09:56, szerda |
Helyi sport
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Ostormenettel és futással búcsúzott az óévtől Pápa
Mára már hagyomány Pápán, hogy szilveszteri futással búcsúzik városunk az óévtől. Idén sem volt ez másként Pápa Város Önkormányzata, a Városi Diáksport Bizottság, a Pápai SE, no és a közel 400 résztvevőnek köszönhetően.
Ezúttal is a Hét Csillag Kulturális és Sport Egyesület ostormenete vezette fel a versenyt. A tavalyi útvonaltól eltérően idén a Március 15. térről indultak a hagyományőrzők.
A futóversenyen a résztvevőket négy korcsoportba osztották, a 12 év alattiak (kb. 1007 méter - 1 kör), a 30 év alattiak (kb. 2014 méter - 2 kör), a 30-50 év közöttiek (kb. 2014 méter 2 kör) és az 50 év felettiek (kb. 2014m 2 kör) csoportjába lehetett nevezni. A három versenykorcsoportban mindkét nem első három helyezettjei éremdíjazásban részesültek. Újdonság volt idén az örömfutás, mellyel a szervezők a futás, kocogás, gyaloglás, valamint az egészséges életmód népszerűsítésére kívánták felhívni a figyelmet, a 2014 méteres távot teljesítők között ajándékokat sorsoltak ki. Azok a pápai sportszervezetek pedig, akik legalább 20 főt mozgósítottak, 20-20 ezer forint értékű sportszervásárlási utalványt kaptak.
Eredmények:
12 év alattiak (lányok)
1. Györkös Hanna (Kilián)
2. Gelencsér Viktória (PSE)
3. Vesztergom Bettina (PELC)
12 év alattiak (fiúk)
1. Áldozó Botond (PELC)
2. Sztupák László (PSE)
3. Márton Dániel (PELC)
30 év alattiak (nők)
1. Sztupák Laura (PSE)
2. Marton Viktória (PSE)
3. Sztupák Regina (PSE)
30 év alattiak (férfiak)
1. Kiss Gergő (PSE)
2. Tóth Csaba (PSE)
3. Horváth Gábor (PSE)
30-50 köztiek (nők)
1. Antal Zsanett (Bakony Judo Club)
2. Bali Andrea (Munkácsy)
3. Györkös Virág (Munkácsy)
30-50 köztiek (férfiak)
1. Tamás Attila
2. Györgyi Péter
3. Oroszlán Zsolt
50 év felettiek (nők)
1. Szabó Bernadett (PSE)
2. Földing Károlyné
50 év felettiek (férfiak)
1. Turbók Jenő (PSE)
2. Mayer Tibor (Bástya SE)
3. Polgár István (Bakony Judo Club)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 12:00, vasárnap | Sport
Női vízilabda Eb - Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 5-4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.
2026. Február 01. 08:31, vasárnap | Belföld
Csézy is csatlakozott a Tiszához
Hatalmas örömmel jelentem be, hogy Csézy lesz a TISZA képviselőjelöltje a mezőkövesdi központú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es választókerületben - írta ki Facebook-oldalára Magyar Péter.

