Hírek
2019. Május 03. 12:47, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Nyolc megyét érintő bűncselekmények feltételezett elkövetőit fogták el a pápai rendőrök
A pápai nyomozók Budapesten fogták el a bűnbanda négy tagját, egy összehangolt akció során.
A rendőrséget egy pápai állampolgár 2019. március 11-én délelőtt értesítette arról, hogy nem sokkal azelőtt a lakásába egy számára ismeretlen férfi kért bebocsátást, aki magát vízminőség-ellenőrnek adta ki. Az idős hölgy beengedte a férfit, ám a nyitva hagyott bejárati ajtón a tettes két másik társa engedély nélkül behatolt a lakásba és ott kutatni kezdett. Szerencsére a sértettnek gyanússá vált a vízminőség ellenőrzés és kitessékelte a férfit, majd a másik két társát is észrevette, akiket szintén az ajtón kívülre utasított.
A bejelentést követően a Pápai Rendőrkapitányság munkatársai adatgyűjtésbe kezdtek, melynek eredményeként egy többfős társaság került a nyomozók látókörébe, akik az ország nyolc megyéjét érintően károsítottak meg otthonaikban idős személyeket. Valamennyi esetben a vízminőség ellenőrzésére hivatkozva jutottak be a sértettek lakásaiba, majd a figyelmüket elterelve több százezer forint értékben tulajdonítottak el ékszereket, készpénzt és bankkártyát.

Nagy Ákostól, a Pápai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetőjétől megtudtuk, az országos koordináció keretében folytatott eljárásban több rendőrkapitányság is részt vett, amelynek eredményeképp a pápai nyomozók 2019. április 23-án, egy szervezett akció során fogtak el négy személyt Budapesten. Az elfogáskor egyikük éppen egy zálogházban kísérelt meg olyan ékszereket értékesíteni, amelyeket aznap tulajdoníthattak el.

Három személy - egy 31 éves gyáli férfi, valamint egy 39 és egy 23 éves budapesti nő - letartóztatását rendelték el, több rendbeli bűnszövetségben elkövetett kifosztás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folyik ellenük nyomozás. Nagy Ákostól megtudtuk, egy trükkös lopássorozatról van szó, azért beszélünk kifosztásról, mert a sértettek javarészt idős korúak, akik ebből adódóan akadályoztatva vannak abban, hogy a bűncselekményt felismerjék és megakadályozzák. Halmazati szabályok miatt 2-12 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető a három gyanúsított.

A nyomozó felhívta a figyelmet arra, hogy ha valamelyik közmű szolgáltató csenget be otthonunkba, akkor legyünk különösen figyelmesek. Az időseknek érdemes későbbi időpontban visszahívni a látogatót, amikorra segítséget tudnak hívni otthonukba. Közmű szolgáltató semmilyen esetben sem küld készpénzt személyesen – hangsúlyozta Nagy Ákos, ugyanis erre hivatkozva is csaltak már ki pénzt gyanútlan áldozatoktól.
A kezdő kép illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi
Negyven év a harcművészet szolgálatában
2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi
Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket
Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.
2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi
Fókuszban a megelőzés Pápán
A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.

