Városlista
2024. október 15, kedd - Teréz

Hírek

2023. December 21. 07:45, csütörtök | Belföld
Forrás: MTI

Novák Katalin: legyen béke!

Novák Katalin: legyen béke!

Karácsony idején is erőt és kitartást kívánt, valamint támogatásáról és együttérzéséről biztosította a kárpátaljai magyar közösséget Novák Katalin köztársasági elnök a Kárpáti Igaz Szó című kárpátaljai magyar hetilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban. Elmondta: "arról szeretném biztosítani a magyar közösséget a Kárpáti Igaz Szó hasábjain keresztül is, hogy gondolatban, szóban, imádságainkban is velük vagyunk mindennap. Karácsonykor különösen".

A magyar államfő az interjúban emlékeztetett arra, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására eddig két alkalommal, legutóbb idén augusztusban tett látogatást Kijevben. Novák Katalin a hetilapnak úgy fogalmazott, az összetartozás tudata, az egymásért viselt felelősség vitte Kijevbe, mivel Kárpátaljára politikai értelemben Kijeven keresztül vezetett az út.

A köztársasági elnök elmondta, a megbékélés szándékát, a béke kívánságát és a kárpátaljai magyarság jogainak biztosítását tolmácsolta ukrán partnerének, megemlítve, hogy a magyar kisebbségnek az eleve nehéz és küzdelmes hétköznapok mellett a háború terhét, jogaik gyakorlásának korlátozását, valamint a belső migráció következményeit is el kell szenvedniük.

Egyértelműsítette, a nemzeti kisebbségi közösséghez tartozás erőt ad, a Kárpátalján élők hitükbe és magyarságukba kapaszkodnak.

"Az anyanyelv szabad használata, nemcsak egy őshonos nemzeti kisebbség túlélésének feltétele, hanem a legelemibb európai emberi jogi normák egyike" - fogalmazott Novák Katalin, megjegyezve, amikor ez megkérdőjeleződik, azt az anyaország vezetői nem hagyhatják szó nélkül.

Az államfő a tárgyalások eredményéről azt mondta, óvatosan kell mérleget vonni, bár azt jó jelnek lehet értékelni, hogy azóta többször is beszélt az ukrán elnökkel. Novák Katalin fontosnak nevezte, hogy a kijevi megbeszélések után Zelenszkij elnök másodszor is elment Beregszászra, ahol érdemben meghallgatta a helyi magyar szervezetek vezetőit.

"Érdemi előrelépésről erősítettek meg a kárpátaljai magyar közösség vezetői is, de hogy ez mire lesz elég, az a jövő zenéje" - hangoztatta.

A köztársasági elnök az interjúban "szükséges, de nem elégséges" lépésnek nevezte az ukrán parlament által elfogadott, a magyarok jogait csorbító kisebbségi törvények enyhítését. Mint mondta, a 2015 előtti állapot visszaállítása a cél, ez pedig nem "magyar makacsság", mert Európában a nemzeti kisebbségek jogai és az anyanyelvhasználathoz való jog tekintetében sem lehet az elért védelmi szintből visszalépni, engedni.

"Amit mi, magyarok, számon kérünk Ukrajnán, azok valójában európai követelmények; ha már a brüsszeli döntés értelmében megindulnak a csatlakozási tárgyalások, ez a minimum" - jegyezte meg.

Novák Katalin a béke fontosságát hangsúlyozva az interjúban elmondta, nehéz kérdés, hogyan lehet eljutni ennek feltételeihez, most az a legfontosabb, hogy minél hamarabb legyen vége a háború aktív, pusztító fázisának.

"Le kell ülni, beszélni kell arról, ki mit akar és hogyan lehet ezt békés eszközökkel, tárgyalásokkal elérni. A harctéren nem lehet békét kötni, csak a tárgyalóasztalnál, de ahhoz beszélni kell egymással" - fejtette ki.

A magyar államfő legutóbbi két kárpátaljai látogatását felidézve azt mondta, magyar elnökként nem egyszerű ma Kárpátaljára eljutni, mert tetteivel és szavaival sem szeretné bajba sodorni a kárpátaljai magyarságot.

"Kárpátaljára személyesen vittem el az anyaországi magyarok szeretetét, támogatását, de magam is erőt merítettem abból az élni akarásból, összekapaszkodásból. Tudniuk kell, nincsenek egyedül" - jelentette ki Novák Katalin. Elmondta, a mai napig zajlik Magyarország történetének legnagyobb humanitárius segítségnyújtása, a 20. században sokat szenvedett kárpátaljai magyarokat az anyaország, illetve a világ magyar közösségei is támogatják és segítik.

Az államfő szerint a helyi magyaroknak az a jó, ha mindkét ország fejlődik, és az az érdekük, hogy saját és tágabb környezetükkel is békében éljenek.

Egy nemzeti kisebbség a gazdagság forrása lehet, ha hagyják, hogy így legyen, azaz nem veszély, hanem lehetőség - rögzítette.

Rámutatott, az előrelépéshez összefogás kell Magyarország és Ukrajna, magyarok és ukránok között, Magyarországon pedig nem múlik a korrekt kapcsolat, ha "kellő tiszteletet látunk" a magyar közösségek iránt.

Ukrajna ugyanazon szövetségi rendszerekhez szeretne tartozni, mint Magyarország, amihez nagyon hosszú és göröngyös utat kell még bejárnia, de ez nem fog menni a kárpátaljai magyarság nélkül - jelentette ki Novák Katalin.

Az interjúban a köztársasági elnök arról beszélt, Zelenszkij elnökkel történő találkozásaival azt szeretné üzenni, ha Magyarország államfője képes szót érteni Ukrajna államfőjével, akkor a magyarok és az ukránok is képesek a párbeszédre.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 15. 07:44, kedd | Belföld

Nagy Márton: tizenhat pontos deregulációs csomag a turizmus fejlesztésére

A turizmus fejlesztését célzó 16 (14+2) pontos deregulációs csomagot terjesztett elő a nemzetgazdasági tárca a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

2024. Október 15. 07:42, kedd | Belföld

Orbán Viktor és a német kancellár tárgyalása

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Berlinben kétoldalú tárgyalást folytatott Olaf Scholz német kancellárral - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

2024. Október 14. 07:49, hétfő | Belföld

A héten csendes, őszi idő várható, több-kevesebb napsütéssel

Kedden ugyan elszórtan előfordulhat eső, zápor, de alapvetően csendes, őszi idő várható a jövő héten több-kevesebb napsütéssel és 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel.

2024. Október 14. 07:43, hétfő | Belföld

Magyar Nemzet: Orbán Viktor gazdasági programot hirdetett a kormánypártok kihelyezett frakcióülésén

Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági programot hirdetett a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén vasárnap Esztergomban.