Hírek
2015. Április 21. 13:31, kedd |
Helyi
Forrás: csakfoci.hu
Nem tetszett a nyilatkozat, kirúgták
Kirúgták Lengyel Ferencet, a Lombard Pápa vezetőedzőjét. A rossz szereplés melett a hétvégi Újpest elleni vereség utáni nyilatkozatáért kell mennie a trénernek.
A Lombard Pápa hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub szerződést bontott Lengyel Ferenc vezetőedzővel. A vezetők a gyenge eredmények mellett azzal indokolták a döntést, hogy a tréner az Újpesten elveszített bajnoki után a pénztelenséggel indokolta a rossz szereplést. Azóta egyébként szavait meg is ismételte. Szokás szerint Kovács László ugrik be a gárda élére.
"Az Új Lombard Sport Kft. vezetése a mai napon szerződést bontott Lengyel Ferenc vezetőedzővel.
A csapat eredménytelensége (utolsó 4 mérkőzés 0 pont) valamint a vezetőedző újpesti mérkőzés utáni nyilatkozata, mely szerint a sikerek elmaradása a pénztelenségre vezethető vissza, késztették a vezetést a váltásra. A hátra lévő hat bajnoki mérkőzésen reális esélyként biztosítható az NB I-es tagság, amihez azonban új impulzusokra van szükség.
A sportszervezet ezen időszakra nem szerződtet új szakvezetőt, a csapat irányítását mint oly sokszor, Kovács László kapusedzőre bízza, maximális háttértámogatással.
Azt sosem tagadta a klub, hogy vannak pénzügyi csúszások, ami az egyik legkisebb költségvetéssel dolgozó sportszervezetnél előfordulhat, de eddig mindig sikerült megoldani a problémákat és a csapat is biztosította az NB I-es tagságát.
Bízunk abban hogy így lesz ez az idén is."
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi
Negyven év a harcművészet szolgálatában
2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi
Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket
Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.
2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi
Fókuszban a megelőzés Pápán
A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.

