Talán egy hónapja sincs még, hogy a pápai Városháza egyik helyiségét díszítő, a régi, havas pápai Fő teret megörökítő festménye előtt állva elgondolkodtam kivételes alkotói szellemén, majd odahaza kezem ügyébe akadt három-négy linómetszetét félretettem, méltó keretezésre várakoztatva. Ezek közül a hős fiát sirató édesanya képe különös hatással, üzenettel bír számomra, - behelyettesítve két, a frontokon szolgált, s hősi halált halt elődöm sorsát. Aztán a könyvespolcról ott figyel a pápai diák Petőfi, az immár nyolc esztendeje közreadott Pápai Petőfi Zsebkönyvem borítójáról, amely szintén keze munkáját dícsérte. Ez a múlt idő oly nehézkesen fogalmazódik, hiszen oly felfoghatatlan, oly hihetetlen, hogy a sokak által szeretett, tisztelt Heitler László Tanár Úr, Laci bácsi nincsen többé. Alakja most is előttem van, ahogyan a Kossuth utcán, vagy a posta lépcsőjén lépked, vagy a Tókert utcáin halad. Előttem van, ahogyan egy-egy kiállításmegnyitón szemlélődik, ahogy jellegzetesen üdvözöl, fejével biccent.

Heitler László és Pápa elszakíthatatlanok voltak! Ez a város nevelte, indította, s végig ez a város adott neki kenyeret, ihletet, élet-teret. Imádott pápai lenni, - mindig is mindenütt elsősorban pápai volt! A város szinte minden „porcikáját” ismerte, s azt igyekezett is sokakkal megismertetni, illetve vásznakra örökíteni. Már egészen fiatalon elhatározta, hogy a művészetért fog élni. Amikor elvégezte a pápai tanítóképzőt, majd a pécsi tanárképző főiskolát, szinte azonnal bekapcsolódott a „népművelésbe”. Vezetője lett a Felnőtt Képzőművész Körnek is. Minden régi pápai jól tudja, jól ismeri, hogy általános, rajztanári munkásságán túl milyen lelkesen, szeretetteljesen készített elő egy-egy városi kiállítást, s szervezte-rendezte Pápa művészeti életét, színesítette a galériák működését. Olyan mesterekkel, barátokkal dicsekedhetett, mint Cziráki Lajos, A. Tóth Sándor, vagy Kelle Sándor. Indulásakor legfőképpen Cziráki volt reá nagyobb hatással, az ő „hatása alatt festette széles horizontú, emberekkel benépesített tájait, csendéleteit, portréit. Az elbeszélő jelleg lassan elmaradt képeiről, fokozatosan fölváltotta a stilizált, rejtett szerkezetű, a síkba terített formákból való, de a látvány elevenségét is őrző építkezés.” – írta munkásságáról Salamon Nándor. A pápai motívumok mellett a környék, a Bakony- Balaton vidék épített emlékeinek megörökítése is kedvelt témái voltak; úgy mint a vakolathímes házak, a kő- és pléh Krisztusok, a kovácsoltvas rácsok, stb. A „nagyok” élete is rendkívül foglalkoztatta, nem véletlenül írt külön kötetet többek közt Beck Ö. Fülöp, Vedres Márk, Goldmann György, Pásztor János, Marton László szobrászokról, vagy Vágfalvi Ottó festőművészről. Heitler László festői, művészi tevékenysége mellett művészeti íróként is igencsak termékeny volt. Az 1960-as évektől, a 2000-es évekig rengeteg cikkével, tanulmányával, kritikájával lehetett találkozni a Veszprém megyei napilap, a pápai újságok, illetve regionális és országos folyóiratok hasábjain. Egy-egy írását legtöbbször saját grafikájával, fényképével is illusztrálta. Ez a munkásság mély patriotizmussal ötvöződött, - lokálpatrióta volt a szó legszorosabb értelmében! Ennek hű példája volt például az, amikor az 1960-as-1970-es években a Magyar Hírdető Pápai Kirendeltségével karöltve ugyancsak saját rajzaival közreadta azokat a kedves kis füzetkéket, amelyek például a hajdani pápai vízimalmokat, a régi pápai ipari, pápai művészeti emlékeket, templomokat, szobrokat, valamint Petőfi és Jókai pápaiságát hivatottak mind szélesebb körben megismertetni, bemutatni. Ezek a zsebrevágható, Heitler-rajzokkal illusztrált helytörténeti kiadványok igazán ötletesek, és népszerűek voltak (akár el lehetne gondolkodni felújított változatuk újrakiadásán a jövőben). Hasonló formátumú, emblematikus Heitler-gazdagította Pápa-könyvecske volt az is, amely Dr. Hermann István könyvtárigazgató szerkesztésével, bevezetésével látott napvilágot 1987-ben 200 számozott és 2800 számozatlan példányban. Ezt is előszeretettel forgatják mindmáig a pápaiak, sok pápai család polcán megtalálható ez a jellegzetes, barnaborítójú kötet! S ugyancsak gyakran hasznosított az a Heitler-féle „vezető” is, amely városnéző séták igazi iránymutatójaként 1993 óta a „Csipkerózsika-álomból” ébredező település rendszerváltoztatás utáni első, szép, színes, reprezentatív Pápa-könyvének lapjait gazdagítja.
Pápáról, a kézzel tapintható, megbecsülendő és védendő értékekről számtalanszor beszélt az ifjúság körében Heitler László. Különösen a Huszár János helytörténész által moderált „Szűkebb pátriánk” címet viselő diák-honismereti tanfolyamok előadásain. Először én is gyermekként találkoztam ott Laci bácsival. Sokban hozzájárult ahhoz, hogy az ember ne legyen közömbös a szélesebb és a szűkebb haza, a közvetlen környezet szépségei iránt.
Heitler László egyéni és csoportos kiállításainak sorát elég nehéz lenne most felsorolni. Pápától Győrön, Veszprémen, a Balaton-parton, és a fővároson át, egészen az Alföld több városáig, no meg számos külföldi helységig az évtizedek alatt tényleg számtalan hely adott lehetőségeket bemutatkozásra számára. Hiszem, hogy szeretett Pápáján túl Heitler László halhatatlanságát azon alkotásai is hírdetni fogják, amelyek például a Magyar Nemzeti Galéria, a győri Xántus János Múzeum, vagy a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményeiben találhatók, de emlékeztethetnek rá majd köztéren fellelhető reliefjei is. S bízzunk abban, hogy egyszer megjelenik egy vaskos pápai album is majd, amelyben élete művének legfontosabb, legszeretettebb munkái egyben lesznek megjeleníthetők egy átfogó, részletes életrajzzal, kortárs-emlékezésekkel és sok-sok archív fotóval köri alkalmakról, kiállításokról, alkotói pillanatokról, kis morzsákról, nyári, balatoni pihentető alkalmakról, olyanokról, amikor például a balatonrendesi telken László Gyula professzorral diskuráltak…

Heitler László halálával a legendás pápai lokálpatrióta-műkedvelő-műértő nemzedék ismét egy jeles taggal kevesebb lett. A halhatatlan szellemű tanárra, festőművészre, városbarátra, Pápa és a megye kitűntetettjére Arany János intő soraival emlékezzünk:

„Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élete kincsét, ámbár napja múl,
Hanem lezárva ami benne földi,
Egy éltető eszmévé finomul,
Mely fennmarad és nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, térben távozik,
Melyhez tekint fel az utód erénye:
óhajt, remél, hisz és imádkozik.”

Kerecsényi Zoltán,
az „Elsősorban pápai” Városbarát Egylet ügyvivője,
pápai önkormányzati képviselő