Hírek
2013. Május 11. 16:51, szombat |
Helyi sport
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.), nso.hu
Nagyszerű játék, de eddig miért csak most?
Kiütéses győzelmet aratott a Lombard Pápa az Egri Fc ellen, s ezzel az Nb2-be küldve ellenfelét. Osztálykülönbség volt a két csapat között.
Az egriek abban a tudatban léptek pályára Pápán, hogy ha vereséget szenvednek, matematikailag is búcsút vesznek az élvonaltól. Az első negyedórában még felvették a lépést a házigazdákkal – ekkor nemigen forogtak veszélyben a kapuk, de aztán a 17. percben Marics bal oldali beadására Griffiths érkezett, és az ötös bal oldali csücskétől a kapu bal alsó sarkába csúsztatott (1–0).
Ez aztán negyedórás pápai gólfesztivált indított útjára: a 22. percben egy előreívelt labdát Jaszmin Mecinovics fejelt saját kapuja felé. Az ott ólálkodó Quintero pedig köszönte szépen, kicselezte a kilépő Sztankó Gábor kapust, majd estében jobbal, öt méterről a kapu közepébe lőtt (2–0).
Újabb négy perccel később Marics kényszerítőzött Griffithsszel, majd a visszakapott labdát két védő szorításában bevezette a 16-oson belülre, s nyolc méterről, a kilépő Sztankó mellett ballal a kapu bal oldalába lőtt (3–0). A 33. percben pedig Marics ugratta ki a bal oldalon kilépő Arszicsot, aki bevezette a labdát a 16-oson belülre, majd éles szögből, 13 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt (4–0).
Ezt követően is a pápaiak maradtak támadásban, s tetszés szerint szerezhettek volna még gólokat a teljesen szétesett egri védők asszisztálása közepette, de Marics újabb lövéséből, illetve már a második félidő elején Griffiths kísérletéből sem lett gól.
Ezután visszább vettek a hazaiak, s rá is fizettek, mert a 71. percben szépített az Eger: Albert jobb oldali beadása után a középen érkező Horváth öt méterről, előrevetődve fejelt a kapu bal oldalába (4–1). A kapott gól kissé felpaprikázta a hazaiakat, aminek köszönhetően öt perccel később, egy gyors kontra végén Marics ívelt a jobb oldalon Quinteróhoz, aki átvette a labdát, majd a 16-os jobb csücskétől, jobbal a kapu jobb felső sarkába lőtt (5–1).
Ezt követően Németh Norbert még a kapufát is eltalálta, de gólt megint a Pápa szerzett: a 90. percben az immár negyedik gólpasszát adó Marics ment el a bal oldalon, majd középre adott. A labdát középen a csereként beálló Király vette át üggyel-bajjal, majd hat méterről a kapu közepébe lőtt (6–1). Ez viszont azt jelentette, hogy az egriek búcsút vettek az élvonaltól.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 12:00, vasárnap | Sport
Női vízilabda Eb - Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 5-4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.
2026. Február 01. 08:31, vasárnap | Belföld
Csézy is csatlakozott a Tiszához
Hatalmas örömmel jelentem be, hogy Csézy lesz a TISZA képviselőjelöltje a mezőkövesdi központú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es választókerületben - írta ki Facebook-oldalára Magyar Péter.

