A helyszín jelképes volt, a Barát utcai Petőfi-Orlai emlékhely épülete – vagyis Petőfi Sándor és Orlai Petrich Soma hajdani második pápai szálláshelye –, nem véletlenül, hiszen az egylet ügyvivője, Kerecsényi Zoltán emlékeztetett, éppen 165 esztendeje vette fel hivatalosan Petrich Soma az Orlai előnevet-művésznevet, amit Vörösmarty egyik irodalmi alakjától kölcsönzött (pápai diákként még Petrich Somaként /Sámuelként/ szerepelt). Ennek apropójaként az Egylet egy kis táblácskát készíttetett a szociális intézet bejáratához, jelezve, hogy ebben a régi házban egy éve már Pápa Város Önkormányzatának hathatós segítségével egy igen szép Petőfi-Orlai emlékhely magasodik.

A szeptember elsejei egyleti értekezleten főként pápai Petőfi-legendák voltak napirenden, – az azokról való gondolkodás, az azok jövőbeli megismertetése. Az 1960-as években elhunyt Dienes András irodalomtörténész gyűjtéseiből Váminé Molnár Emma ny. könyvtáros ismertetett egy csokorra valót, de mutatott egy kevésbé ismert, Krúdy Gyula által papírra vetett történetet is Petőfi és Pápa vonatkozásában. Kerecsényi Zoltán kiemelte, hogy a Pápa és Vidéke hetilap mostani, aktuális számában van egy érdekes múltidézés az egykori pápai Schabel kocsmáról, amelyet „Három Rózsaként” emlegettek hajdanán, ahol a fennmaradt elbeszélések szerint Petőfi is megfordult.

Az EpVE szeretné a méltatlanul elfeledett Petőfi-kutatóra, Dienes Andrásra is fölhívni a figyelmet, mert meglátásuk szerint érdekesek a Petőfi személyére vonatkozó, általa összegyűjtött népi emlékezések. Dienes több mint hat évtizeddel ezelőtt bejárta az országot, a költő néhai tartózkodási helyeit, hogy a még emlékezetben lévő, szájról-szájra hagyományozódott Petőfi-legendákat megörökítse. Pápán is járt, sok idős pápai elbeszélését rögzítette, majd kötetében, „A legendák Petőfijében” közre is adta. Az Egylet szerint jó volna ebből a régi kiadványból a jövőben egy kis pápai különnyomatot készíteni. Kerecsényi Zoltán szerint minden legendában van egy szemernyi igazság, egyik-másik miért ne történhetett volna meg így, vagy úgy, s igazán kedves dolog lenne továbbra is fenntartani őket. Például „A pápai csizmák” címűt az Egylet szeretné pápai iskolásokkal megismertetni, eljuttatják majd azt helyi pedagógusokhoz, s akiknek a helyi diákok közül esetleg kedve szottyanna azt illusztrálni, és eljuttatni az Egylethez, azt az Egylet jutalmazná is.
A kis összejövetelen Horváth Lászlóné örvendeztette meg a megjelenteket pár szép vers elmondásával.

A szombati munkamegbeszélés alapján az elkövetkezendő hónapokban nem egy ismeretterjesztő alkalommal készül a pápai Petőfi-emlékeket szem előtt tartó „Elsősorban pápai” Városbarát Egylet, – hangolódva a jövő évi kerek százhetvenedik Petőfi eltűnési-halálozási évfordulóra. Megtudtuk, hogy idén október 6-án lesz 45 éves a pápai kastély előtt álló Petőfi-szobor, Somogyi József szobrászművész alkotása, ebből az alkalomból egy emléklapot ad közre az EpVE.

-t-

A pápai csizmák

„Szegény pápai diák volt Petőfi, rongyos volt nagyon, se csizmája, se cipője, se pénze. Télvíz idején egyszer el kellett neki menni Pápáról, gondolkozott, hogy utazzon most mezítláb. Addig gondolkozott, míg eszébe jutott valami – mert esze az volt.

Akkor régen két utcában laktak a híres gazdag csizmadiák, messze földre hordták innen a csizmákat a vásárokba. Az egyik utca volt a Varga utca, a másik a Flórián utca. Elment először Petőfi a Varga utcába, betért egy híres csizmadia boltjába, mondja neki: „Mester úr, csináljon nekem egy pár szép csizmát, de nagyon szép legyen, passzent legyen, mégse szorítson. De sietős, szombat délelőttre meglegyen!” – „Meglesz – mondta neki a Varga utcai csizmadia -, de ennyibe meg ennyibe fog kerülni.” – „Jóvan” – mondta Petőfi. Azzal elment a Flórián utcába, ott is betért a leghíresebb csizmadia házába, mondja neki: „Mester úr, csináljon nekem egy pár szép csizmát, de remekbe. Aztán nehogy szorítson, mert fájós a lábam! De sietős, szombat délutánra meglegyen!” – „Meglesz – így a mester – de ennyibe meg ennyibe fog kerülni.” – „Jóvan” – mondta Petőfi.

No, eljött a szombat, hozza a szép csizmát a Varga utcai csizmadia. Felpróbálja Petőfi, nyomogatja a bütykivel a lábafejét, azt mondja: „A ballábas jó, a jobblábas szorít. Vigye vissza a jobblábast, tágítsa meg, de hétfőre meglegyen!” – Még aznap délután hozza a másik pár csizmát a Flórián utcai mester. Felpróbálja Petőfi, nyomogatja, azt mondja: „A jobblábas jó, a ballábas szorít. Vigye vissza a ballábast, tágítsa meg, de hétfőre meglegyen!” – Így aztán maradt neki egy jobblábas, meg egy ballábas csizmája, csak egy pár csizma az, ha két utcában is csinálták. Felrántotta a lábára Petőfi az új csizmát, azt se mondta fapapucs, elment még aznap Pápáról. Hétfőn aztán hozta a félcsizmát a Varga utcai csizmadia is, meg a Flórián utcai is. Összeütköznek szinte a kapuban, hallják, elment Petőfi. Mérgesek voltak nagyon, hogy így megjárták, de mit csinálhattak? – azt nem lehetett tudni, hová ment Petőfi, járta az egész országot.

Hát egyszer csak levelet kapott mind a két csizmadia, pénz volt a levelekben, a csizmák ára. Petőfi küldte, azt írta, hogy már ne haragudjanak rá, télben-vízben csizma nélkül mégsem mehetett el, pénze, hitele nem volt, azért csinálta, amit csinált – de most pénzhez jutott, küldi az árát. A két csizmadia meg utána küldte Petőfinek a fél csizmákat.

Mondták is a pápaiak, hogy egyszer csináltatott Petőfi egyszerre két csizmát, azt is azért, mert egyre nem telt. De volt benne becsület, nem károsította meg a gazdagot se, csak hát ésszel élt, mert úgy kellett élni a szegénynek, ha élni akart.

Hogy igaz volt-e ez a csizma-dolog? Igaz volt, mert Berta nagyapám mesélte és mindig nevette, hogy tréfálta meg Petőfi a két híres pápai csizmadiát… De okos ember volt, mint a tűz, olyan esze volt, de kár, hogy olyan fiatalon meghalt.

Özv. Réffi Istvánné, 65 éves, Pápa Garbai utca 45. sz. lakos emlékezése”

(Forrás: Dienes András: A legendák Petőfije. Magvető Könyvkiadó, Bp. 1957.)