Hírek
2012. Július 06. 15:22, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
MSZP: Összeomolhat az egészségügy
Helyi MSZP-s politikusok, Grőber Attila és Szirbek Rita sajtótájékoztatón beszéltek a pápai kórház államosításának hatásairól és a kormány tervezett lépéseiről.
Nem tájékoztatnak az államosításról
Szirbek Rita többek között azt nehezményezi, hogy a város lakossága vajmi kevés tájékoztatást kapott a pápai kórház május 1-jei államosításáról. Az MSZP-s önkormányzati képviselő írásban kérdésekkel fordult dr. Áldozó Tamás polgármesterhez, ám mint mondta, választ nem kapott. Szirbek Rita elmondta, hogy a pápai Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézetben egynapos sebészet keretében működik az urológiai és a szemészeti osztály, valamint ágyszámcsökkentést hajtanak végre a szülészeten, a belgyógyászaton és a gyermekosztályon. Ezek mellett több esetben is más városok kórházaiba lesznek átirányítva a pápai betegek.
– Szintén nehezményezem azt, hogy a polgármester nem osztotta meg a pápai lakossággal, hogy az államosítás közel 1 milliárd forintos vagyonvesztéssel jár, melyet az állam semmilyen módon nem térít meg az önkormányzatnak, csupán a 200 milliós tartozást és a friss nagyberuházás önrészét fizeti ki – tájékoztatott Szirbek Rita.
A politikus szintén kifogásolta, hogy arról sem tájékoztatták a pápai lakosokat, hogy a kórházigazgató miként döntött a hálapénz utólagos elfogadásáról.
Összeomlás lehet
Szirbek Rita szerint az egészségügyben időzített bombaként ketyeg, a 62. évüket betöltött orvosok tervezett nyugdíjazása. – A statisztikák szerint 5000 orvost érinthet ez a szám, így a törvény elfogadásakor könnyen lehet, hogy az egész rendszer összeomlik. A politikus több olyan pontot is kiemelt továbbá, melyek szerinte mind arra utalnak, hogy a kórházakban zavart fognak okozni az államosítással és a változtatásokkal járó újdonságok.
Megszűnt a fogászati ügyelet
Grőber Attila szerint további terheket jelent a lakosságnak, hogy mind a felnőtt, mind pedig a gyermek fogorvosi ügyelet megszűnt Pápán, ezért akinek sürgős fogászati problémája akad hétvégén, annak Veszprémbe, vagy Győrbe kell átmenni.
Forró nyár elé nézünk
Olyan döntések vannak a parlament előtt, melyek nagyban meghatározzák az önkormányzatok majdani életét. Eldől, hogy milyen kondíciókkal indulnak majd jövőre az önkormányzatok és hogyan alakul a helyben maradó adók kérdése – mondta Grőber Attila, aki bízik abban, hogy a 22 év után nem csak a fűnyírás és a festés feladatát bízzák az önkormányzatokra.
Gyűlnek a konzultációs kérdőívek
A helyi MSZP arra kérte a lakosságot, hogy aki velük szimbolizál, a Nemzeti Konzultáció kérdőíveit adja le a párt irodájában. Grőber Attila egy köteg levelet mutatott a sajtó képviselőinek, mely az elmúlt hét termése. A gyűjtést július végéig folytatják.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 12. 07:46, hétfő | Helyi
Államtitkárként viszi végig pápai kampányát Takács Péter
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.

