Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2016. November 29. 12:03, kedd | Belföld
Forrás: mti

Minden harmadik magyar időnként csúszik a törlesztéssel

Minden harmadik magyar időnként csúszik a törlesztéssel

A magyarok 37 százalékával időnként előfordul, hogy nem tudja törleszteni tartozásait - derül ki az Intrum Justitia európai fogyasztói fizetési jelentéséből.

A követeléskezelő keddi tájékoztatása szerint a megkérdezett európaiak 44 százaléka legalább egyszer késve fizette be számláját az elmúlt 12 hónap során, ennek fő oka, hogy nem volt meg a számlák rendezéséhez szükséges összeg.

A késve fizetők aránya a legmagasabb Görögországban, ahol a megkérdezettek 76 százaléka nem fizetett időben. A második Magyarország, ahol ez a mutató 64 százalék. Dániában és Spanyolországban a legalacsonyabb a késve fizetők aránya, de még itt is a lakosság 31 százaléka, azaz csaknem minden harmadik ember fizetett határidőn túl az elmúlt évben.

Tízből három magyar megkérdezettben felmerült már a külföldre költözés gondolata pénzügyi helyzete miatt. Ez az arány a kutatásban résztvevő országok közül Görögország mellett Magyarországon a legmagasabb. Összességében azonban 5 százalékkal csökkent a pénz miatt elvágyódók aránya tavaly óta.

Európai átlagban a megkérdezettek csaknem 30 százalékának az adósságok visszafizetése problémát jelent, a magyar lakosság esetében ez az arány csaknem 40 százalék. Az európaiak elsősorban banki forrásból próbálják megoldani anyagi gondjaikat, míg Magyarországon inkább a család és a barátok nyújtanak segítséget.

Mind az európai, mind a magyar megkérdezettek csaknem azonos arányban, körülbelül 20 százalékban értenek egyet azzal, hogy a pénzügyi oktatás hiánya szerepet játszik a rossz anyagi helyzet kialakulásában.

A felmérés szerint tízből négy magyar gondolja úgy, hogy nincs elég pénze a kiegyensúlyozott és méltányos életvitelhez, ugyanakkor minden ötödik válaszadó szerint anyagi helyzete biztosan javulni fog. A magyar válaszadók a tavalyi évhez képest kedvezőbben látják a jövőt, 4 százalékkal többen bíznak abban, hogy személyes pénzügyi helyzetük javulni fog, és ugyanennyivel nőtt azok aránya is, akik hosszú távon is bíznak ebben - közölte az Intrum Justitia.

A követeléskezelő vállalatcsoport évente elkészíti az európai fogyasztói fizetési jelentést, az idei kutatásban 21 európai ország több mint 21 ezer állampolgára vett részt, köztük 1005 magyar.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a csok plusz segített beindítani az ingatlanpiacot az év elején

A 2024. január 1-jétől elérhető csok plusz segített abban, hogy az ingatlanpiac egy kicsit beinduljon az év elején - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Belföld

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit - vélekedett a Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke az MTI-nek.

2024. Április 17. 13:38, szerda | Belföld

Sulyok Tamás: Karikó Katalin kiviteles büszkeséget szerzett nekünk, magyaroknak

Karikó Katalin kivételes büszkeséget szerzett nekünk, magyaroknak - jelentette ki az államfő kedden Szegeden.

2024. Április 17. 13:37, szerda | Belföld

Meteorológia: az ország egyes részein 24-25 Celsius-fokkal van hidegebb, mint hétfőn

Az ország egyes részen 24-25 Celsius-fokkal volt hidegebb kedd délután, mint hétfőn - derül ki a HungaroMet Zrt. kedd délutáni Facebook-bejegyzéséből.