Az 1848/49-es polgári forradalom és szabadságharc zászlóbontási évfordulója tiszteletére idén is megrendezésre került a Pápai járás immár több mint két évtizedes múltra visszatekintő, ’48-as jellegű, rangos szavalóversenye Bakonyszentiván községben.

Bakonyság és Bakonyszentiván önkormányzatai, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Bakonyszentiván, a Veszprém Vármegyei Honismereti Egyesület, valamint a Kossuth Szövetség (KSZ) Veszprém Vármegyei Csoportja – a pápai Petőfi Városbarát Egylet (PVE) – közös, 2023. március 14-i, ünnepi rendezvénye idén Petőfi Sándor költő-forradalmár-nemzeti hős születésének 200. évfordulója jegyében telt.

A regionális szavalóversenyt még néhai H. Szabó Lajos (1931–2016) pápai helytörténész, helytörténeti író, a Kossuth Szövetség hajdani megyei titkára ötlete nyomán kezdték el szervezni Földing Ernő lokálpatrióta, helyi nemzetiségi önkormányzati elnök odaadó, segítő munkájával. Tehát immár húsz esztendeje töretlenül él ez a nemes hagyomány. H. Szabó Lajos – Lajos bácsi – volt az, aki kezdeményezte azt is, hogy évről-évre, a Bakonyszentiván tőszomszédságában, Bakonyság külterületén álló Kossuth-kápolnánál ünnepeljenek közösen a környékbeli falvak lakói. Idén sem volt ez másképp.

A 2023-as megemlékezés szónoka Gazdag G. László lokálpatrióta, „A csárdapusztai kápolna titokzatos története” című könyv szerzője volt, aki beszédében elsősorban Kossuth Lajos és Petőfi Sándor kapcsolatára fókuszált.

Részlet Gazdag G. László beszédéből:

„1842 és 1848 között váltak mindketten igazán a szavak nagymesterévé. Petőfi utolérhetetlen tehetséggel és pontos, világos kifejezéseivel hozta közel a lírai nyelvezetet olvasóihoz. Különösebb mesterkéltség, és talán mondhatni tudatosság nélkül reformálta meg a nyelvet. A közérthetőséget nemes egyszerűséggel és természetességgel érte el. Rendkívül termékeny költőnek számít, de ez nála egyáltalán nem ment a minőség rovására. Kossuth a beszédeivel és szónoklataival jutott hasonló magasságokra. Mindketten kíváncsi és igazságszerető emberek voltak a környezetük és a közügyek felé egyaránt. Nemcsak felelősséget, hanem küldetést, egyfajta késztetést is éreztek, hogy tegyenek a dolgok jobbítása érdekében, túl azon, hogy felemelik szavukat. Mivel jó emberismerőnek mondhatjuk őket, könnyen ráéreztek a helyes irányra és jól integrálták azok szándékait, akik azt nem tudták kifejezni az adott helyzetben. A miértre nagyon egyszerű válasz adható: szívvel gondolkodtak és szívből cselekedtek, az hajtotta őket minden esetben. Egyszerű szavakkal szóltak a néphez, a nép pedig megérezte a szívből jövő jó szándékot, ami egyezett lelkük óhajával. A néplélek számára ezért válhattak mindannyiunk hőseivé.

Első személyes találkozásukra 1847-ig kellett várni. A reformkor közben szépen építkezett ezekben az években, az ellenzéki irányzatok eljutottak oda, hogy egyesíteni kell erőiket és életre hívták az Ellenzéki Pártot. Ennek alakuló ülésén, 1847. március 15-én Batthyány Lajost választották meg elnöknek, Kossuth vázolta a programot, Petőfi pedig elszavalta »A nép nevében« című versét. Elég az első három sorát idézni, hogy lássuk mennyire pontosan megérezte a kor szavát:

»Még kér a nép, most adjatok neki!

Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,

Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?«

Ezen a napon mindketten hangos sikert arattak, miközben számos ellentét feszült közöttük. Elsősorban elvi természetű különbségeket lehetne sorolni, de közrejátszott Petőfi gyötrelmes érzékenysége és lobbanékonysága, a jelentősen eltérő hátterük pedig eleve meghatározott egy felfogásbeli eltérést.

A hatalom részéről ekkor már megfigyelhetőek bizonyos törekvések, hogy szembe állítsák őket, ellentétüket kiélezzék. A közös cél azonban mindent felülírt. A cenzúra miatt Hamburgban jelentették meg az Ellenőr című ellenzéki politikai zsebkönyvet, amelyben egymás mellett találjuk Petőfi verseit és Kossuth tanulmányait.

Az 1848-as márciusi események során Petőfi Pesten, Kossuth pedig Pozsonyban és Bécsben tartózkodott. Petőfi átélte a legforróbb napok lelkesítő hevületét, míg Kossuth nagy ívű terveket szőtt és az átalakulás részleteivel foglalkozott. Ezzel lehet legjobban jellemezni nézőpontjaik különbözőségét, ami egyben természetükből is fakad. Petőfi számára az utcán vonuló nép, a tömeg elsöprő ereje egy olyan spirituális, lelki inspirációt ad, amelyet őserőként az erkölcsi igazsággal azonosít. Kossuth felfogása szerint az utcai tüntetések akarata is csak egy népképviseleti, parlamentáris csatornán keresztül lehet legitim. Az utcai tömeg természetesen cselekedhet a nemzet érdekei szerint, de nem azonosíthatja magát azzal. Petőfi habitusával ez nem fért össze, Kossuth viszont akaratlanul is tompította a forradalom tüzét, amikor az Országgyűlés legfőbb szerepére figyelmeztetett.

Noha mindenki a nemzet javát áhította, a hogyan és miként módjában számtalan vélemény találkozott, melyeket szinte lehetetlen vállalkozásnak bizonyult közös nevezőre hozni. Akár innen is származhatna a mondás, miszerint »két magyar: három párt«. Az érdemi eszmei ellentét inkább Kossuth és Széchenyi között feszült, de Petőfi egyre többet hallatta szavát versein kívül is. 1848 karácsonyán egy karcos hangvételű levelet írt Kossuthnak, ami válasz nélkül maradt. Bem tábornok mellé szeretett volna kerülni, ezért néhány hét múlva tompított a stíluson. Kossuth ekkor pár napon belül fogadta Debrecenben és teljesítette kérését. Érdekesség, hogy még Petrovics István is találkozott Kossuthtal 1849 elején Debrecenben. Amikor Kossuth megtudta, hogy Petőfi apjáról van szó, aki nyomtatott proklamációkat hozott neki, 300 forintot utalványoztatott neki. Júniusban Kossuth kezdeményezte a találkozót Petőfivel, amikor a pesti nép mozgósítását kérte tőle. Kossuth ugyanis egy hasznos eszköznek tekintette a márciusi ifjak utcai megmozdulásait, de mindenképpen a törvényhozás révén akart célt érni.

Tudni kell róluk, hogy ők is a nép egyszerű gyermekei, halandók, esetenként teli gyarlóságokkal. Petőfi egy végtelenül öntudatos ember volt, akit büszkeséggel töltött el a páratlan tehetsége. Ennek köszönhetően gyakran rendkívüli érzékenység öntötte el és hirtelen indulatok uralkodtak rajta. Ki gondolná róla, hogy verseinek csodálatos, választékos nyelvezete ellenére bizony csúnyán beszélt és apróságokon is képes volt vérig sértődni.

Kossuth esetében fel lehetne hozni, hogy Széchenyinek, majd később Görgeinek is megvolt a maguk igazsága a vitájukban – nem is kevés –, de ez szinte természetes. Más utakat kerestek, talán a pillanatnyi realitásokat is másként ítélték meg. Kossuth időnként populista módon érvelt és igyekezett minden vitát a maga javára fordítani, időnként nehezen magyarázható módon. Az idő azonban leginkább őt igazolta.

Petőfi radikálisabb nézeteket vallott, Kossuth bölcsebb volt és messzebbre tekintett. Petőfi a jobbágyok felszabadítását tekintette az egyik legfontosabb magyar kötelességnek. Gyakran hangoztatta, hogy a magyar paraszt nem tekintheti Magyarországot valóban hazájának, amíg jogaiból ki van tagadva. Kossuth az egész rendszert szerette volna megreformálni. Mindketten rendkívül tájékozottak voltak, de teljesen más nézőpontból szemlélték a világot.

A személyes viszonyuk nem gátolta őket abban, hogy a közös célokért fenntartások nélkül tegyenek, legjobb tudásuk szerint. A közéletben távol álltak egymástól, a politikai küzdelmekben nem voltak azonos platformon, de az eszmék viharaiban a legfontosabb pillanatokban mindig azonos irányba haladtak. Némi túlzással élő példái Deák Ferencnek, a haza bölcsének intelméhez, miszerint »Szeressétek jobban a hazát, mint amennyire utáljátok az ellenségeiteket!« A haza szeretete és a jobbító szándékuk mindig erősebbnek bizonyult, mint az ellentéteik. Az irodalmárok és történészek sem tudtak igazságot tenni közöttük, legtöbbször az adott kor elvárásainak megfelelően színezték Petőfi és Kossuth viszonyát…”

Kossuth Lajos feleségének, Meszlényi Teréziának az édesapja, Meszlényi János itt, a valamikori Kisdémpusztán – Bakonyság és Bakonyszentiván között – volt birtokos, innen származott Kossuth Lajos legfiatalabb húgának, Kossuth Zsuzsannának a férje, Meszlényi Rudolf ügyvéd, hírlapíró, szintén kisdémi birtokos – Terézia testvére – is. A ma Bakonyság községhez tartozó pusztán, Csárdapusztán – mely anno közvetlenül kapcsolódott ahhoz a birtoktesthez, mely Kossuth apósának a tulajdona volt – álló, piciny, barokk istenháza falai között 1841. február vagy március hónapban áldották meg Kossuth Lajos és Meszlényi Terézia házasságkötését. Ez a népnyelv szerint „Kossuth-kápolnaként” emlegetett műemlék építmény a Kossuth-emlékhelyek legjelentősebb Veszprém vármegyei színtere. A barokk stílusú kápolna a XVIII. században épült, építtetője egy bizonyos Török Sándor volt, aki valószínűleg sírkápolnának szánta, mert alatta egy nagy kriptaépítmény található.

Kossuth Lajos családi életének sorsdöntő eseménye Meszlényi János kisdémi földbirtokos Terézia lányával kötött házassága volt. Meszlényi Terézia római katolikus hitű volt, míg Kossuth evangélikus. A vegyes vallású házasságkötés szokatlan és megalázó körülmények között történt 1841. január elején, a pesti, belvárosi római katolikus plébánián. Rainer Pál veszprémi történész 1995-ben közzétett írásából idézzük:

„A házasságkötésre végül Pesten, a belvárosi plébánián került sor. 1841. január 9-én, s annak körülményei – miután Kossuth nem adott reverzálist – szinte mindenben emlékeztettek az 1840-es püspökkari körlevél és prímási enciklika szellemére (templomon kívül, karing és stóla nélkül, minden egyházi szertartást mellőzően, áldás nélkül tudomásul véve a házasságot). Feichtinger Domokos (1778–1852) belvárosi plébános, címzetes aszódi prépost – utóbb pozsonyi kanonok – ugyanis a parókia egy oldalszobájában, »ünnepélytelen egykedvű hanyagsággal« csupán tudomásul vette a házasság létrejöttét, ami Kossuth környezetében, a násznép köreiben óriási felháborodást keltett. Ezen az sem segített, hogy az ifjú pár és ismerőseik a templomon keresztül hagyták el az esküvő színhelyét.”

Pedig Kossuth Lajosnak és Meszlényi Teréziának a tanúi sem voltak akárkik: Fáy András a „nemzet mindenese” jelzővel illetett nemzetgazdász, gróf Ráday Gedeon a Nemzeti Színház későbbi igazgatója, Szentkirályi Móric Pest vármegye alispánja és Szombathelyi Antal tanúskodtak. Ezek után nem lehetett véletlen, hogy Kossuth apósa, Meszlényi János, aki hitbuzgó katolikus ember hírében állt, egyházi áldásban kívánta részesíteni a házasságot. Ezért a nászútról hazatért és Kisdémre látogatott ifjú pár házasságát megáldatta a csárdapusztai kápolnában egy plébános barátjával. Mivel abban az időben Kisdém a pápateszéri római katolikus egyházközséghez tartozott, valószínű, hogy az egyházi szertartást végző személy Markovics János, az akkori esperes-plébános volt. Sajnálatos módon az eseményről és annak pontos idejéről feljegyzés nem található az egyházi iratok között, csupán feltételezhető, hogy a szertartás 1841. február vagy március hónapban zajlódhatott le. Ennek az eseménynek állít emléket a kápolna falán 1994-ben – Kossuth Lajos halálának 100. évfordulója alkalmából – elhelyezett domborműves márványtábla, melynek a felirata a következő:

„E kápolnában áldották meg
1841-ben Kossuth Lajos
és Meszlényi Terézia
házasságkötését

Veszprém Megye Közgyűlése
Bakonyság Község Önkormányzata
Bakonyszentiván Község Önkormányzata
Veszprém Megyei Honismereti Egyesület
1994.”

A csárdapusztai Kossuth-emlékhely gondnoka, Földing Ernő bakonyszentiváni helytörténész köszöntőjét követően került sor a koszorúelhelyezésekre – idén a rossz idő miatt – bent, a kápolna oltáránál.

Mintegy ötven éve gondnoka a csárdapusztai emlékhelynek Földing Ernő. Jelentős érdemei vannak abban, hogy ez a szerény kis római katolikus kápolna sok évtizedes, romos állapot után ismét megújulva szolgálhatja a híveket, és Kossuth-emlékhellyé válhatott. Áldozatos tevékenysége elismeréseként a KSZ Veszprém vármegyei Kossuth-emlékplakettjét vehette át tavaly ősszel egyletünktől.

Bakonyszentiván kultúrotthonában a csóti Csóthi Géza Általános Iskola tanulói adtak műsort, majd közel ötven csóti, vanyolai, lovászpatonai, noszlopi, pápateszéri általános iskolai diák részvételével zajlott az idei szavalóverseny.

Az intézmény zsúfolásig megtelt nagytermében a főszervező, Fehér Mária címzetes főjegyző precíz irányításával zajlott a nemes megmérettetés.

A zsűriben helyet foglalt Bándi László, a Veszprém Vármegyei Honismereti Egyesület tiszteletbeli elnöke, Gyulaváriné Lovassy Klára, az egyesület elnökségi tagja, Kerecsényi Zoltán, a Kossuth Szövetség Veszprém vármegyei titkára, a pápai Petőfi Városbarát Egylet (PVE) ügyvivője, Márkusné Vörös Hajnalka, a Veszprém Vármegyei Honismereti Egyesület elnöke, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. programfejlesztési tanácsadója és Váminé Molnár Emma nyugalmazott pápai könyvtáros, a PVE önkéntese.

A 2023-as szavalóverseny eredményei:

Alsó tagozat:
1. Horváth Zsolt Bence, Pápateszér
2. Rák Viktória, Csót
3. Etli Rebeka, Lovászpatona
3. Völfinger Hanna, Pápateszér
3. Lipthay Luca, Lovászpatona
3. Nagy Nimród László, Lovászpatona
3. Fácán Noel Mihály, Pápateszér
3. Böröcz Jázmin, Lovászpatona

Felső tagozat:
1. Jurcsa Szimonetta, Pápateszér
1. Horváth Dániel József, Csót
2. Bohus-Kelemen Róza, Lovászpatona
3. Pordán Zsolt, Csót
3. Marczi Alexandra, Lovászpatona
Különdíj: Jónás Benett, Pápateszér

A programot megtisztelték jelenlétükkel Bakonyszentiván, Bakonyság, Lovászpatona, Vanyola polgármesterei: Frum István, Schumacher Mária, Pintér Imre, Varga Rita. De ott voltak Mező Róbertné pápateszéri, Bíró Andrásné csóti, illetve Horváth-Bandi Nóra lovászpatonai általános iskolai intézményvezetők is.

Az ünnepi alkalomra „hazalátogatott” Noszlopról Czepek Béláné Buchvald Gabriella nyugalmazott tanárnő, aki Petőfi Sándor „Reszket a bokor, mert...” című versével köszöntötte a Pápai járás immár több mint két évtizedes múltra visszatekintő, ’48-as szellemiségű szavalóversenyét a Bakonyszentiván, Bakonyság községek, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Bakonyszentiván, a Veszprém Vármegyei Honismereti Egyesület, valamint a Kossuth Szövetség (KSZ) Veszprém Vármegyei Csoportja – a pápai Petőfi Városbarát Egylet (PVE) – közös, 2023. március 14-i ünnepét.