Hírek
2022. Március 31. 21:06, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Mesterházy Attilával zárta a kampányrendezvények során az ellenzék Pápán
A korábbi miniszterelnökjelölt szerint szoros eredmény várható a vasárnapi országgyűlési választáson.
A ma délután megtartott lakossági fórumon a szocialista politikus az Egységben Magyarországért helyi jelöltjéről elmondta, Grőber Attilát régóta ismeri, nagyon sokan szeretik és tisztelik őt itt helyben. Hozzátette, megvan benne a kellő ambíció is, hogy dolgozzon a helyi közösségekért, ügyekért. Mesterházy Attila úgy véli, hogy ráfér már a térségre egy frissítés, hiszen a fideszes országgyűlési képviselő már hosszú ideje tölti be ezt a pozíciót, egy új ember új lendületet hozhatna – mondta az MSZP politikusa hozzátéve, tisztában vannak azzal, hogy ellenzéki szempontból nem beszélhetünk könnyű körzetről.
Az országos kampányról szólva a politikus elmondta, szerinte sok hazugság zúdult az ellenzéki politikusokra. Mint mondta, a Fidesz kemény, támadó kampányt vitt, amelyben kevés szó esett a programjukról. Ezzel szemben az ellenzéknek jóval kevesebb eszköz állt rendelkezésére, a közvéleménykutatási adatok mégis azt mutatják, hogy nagyon szoros eredmény várható, ezért az utolsó pillanatig kampányolni kell – hangsúlyozta Mesterházy Attila.
A NATO Parlamenti Közgyűlés alelnökeként az orosz-ukrán háborúról is beszélt a politikus. Mesterházy Attila úgy fogalmazott, hogy Oroszország Ukrajnát és háború tört ki egy olyan országban, ahol határon túli magyarok is élnek, így ez többszörösen is érint bennünket. Hozzátette, az ellenzék a béke pártján áll, hiszen ki az, aki saját magát vagy gyermekét olyan helyzetbe akarná hozni, hogy részt kelljen vennie egy ilyen háborúban? - Az ellenzék nem akar csapatokat küldeni Ukrajnába és a NATO, amely egy védelmi szövetség, szintén nem tervezi csapatok Ukrajnába küldését, továbbra is tartja magát ahhoz az állásponthoz, hogy a NATO területét védi, tehát, ha NATO-tagországot ér fenyegetés, arra a szövetség teljes erővel együttesen fellép, de a mostani háborúba nem kíván invalválódni, hiszen azzal a harmadik világháborút kockáztatná – hangsúlyozta a szocialista politikus hozzátéve, a NATO-tagállamok ettől függetlenül dönthetnek arról, hogy milyen formában segítik Ukrajnát.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

