Hírek
2015. November 16. 12:47, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Merényletek Párizsban - Bombariadó Brüsszelben, újabb rendőri akció indult Molenbeekben
Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség hétfőn Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű kerületébe, ahol egy embert előállítottak, majd az egyik épületben lévőket hangosbeszélőn keresztül felszólították, hogy működjenek együtt
- jelentette a belga sajtó. A helyszínen lévő újságírók egyelőre várakoznak. A hatóságok egyelőre semmilyen hivatalos nyilatkozattal nem szolgáltak. Így azt sem tudni, hogy a rendőrök nekiláttak-e az épület átkutatásának, vagy meg kell rohamozniuk a házat. Golyóálló mellényt, maszkot viselő egyenruhások, kutyás egységek és mentők is vannak a helyszínen.
A belga RTL arról számolt be, hogy az akció során elfoghatták Salah Abdeslamot, aki ellen vasárnap adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot a belga hatóságok, s akit a francia rendőrség is köröz a pénteki párizsi támadásban játszott feltételezhető szerepe miatt. A belga szövetségi ügyészség a francia nyelvű közszolgálati televízió és rádió megkeresésére később közölte: nem Salah Abdeslamot állították elő az akció során.
A város egy másik részébe, nem messze az uniós intézményektől pedig a tűzszerészeket riasztották bombafenyegetés miatt. A francia nyelvű belga közmédia tájékoztatása szerint a hatóságok egy gyanús járművet vizsgálnak.
Közben délben az uniós intézményekben és a NATO-ban is egy perces csenddel emlékeztek meg a pénteki párizsi terrortámadások áldozatairól.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 19. 08:08, csütörtök | Külföld
Belgrádban a jövő évtől ingyenessé válik a tömegközlekedés
Ingyenessé teszik a tömegközlekedés használatát Belgrádban január elsejétől - jelentette be Aleksandar Sapic polgármester szerdán.
2024. December 19. 08:06, csütörtök | Külföld
Mark Rutte: Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell kezdenie a béketárgyalásokat
Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell lennie, amikor úgy döntenek, megkezdhetik a béketárgyalásokat
2024. December 17. 08:34, kedd | Külföld
Megbukott Olaf Scholz német kancellár
A német parlament alsóháza (Bundestag) megvonta a bizalmat hétfőn Olaf Scholz kancellártól és ezzel megnyitotta az utat a február 23-i előrehozott választások előtt.
2024. December 17. 08:29, kedd | Külföld
Cseh milliárdos vásárolhatja meg a brit királyi postát
Jóváhagyta hétfőn a brit kormány az országos postaszolgálat, a Royal Mail eladását Daniel Kretinsky cseh milliárdos nagybefektetőnek.