Hírek
2024. Október 04. 12:50, péntek |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Megtörtént az átadás-átvétel a Városházán

Konstruktív módon zajlott a folyamat, egyetlen vitás ponttal.
Grőber Attilától megtudtuk, Áldozó Tamás konstruktívan állt a meghatározott rend szerint lezajlott folyamathoz, mind ő, mind pedig az intézményvezetők aláírták a teljességi nyilatkozatot, amelyben felelősséget vállaltak arra vonatkozóan, hogy mindent átadtak.
A polgármester kitért arra is, hogy a napokban Áldozó Tamás a közösségi médiában közzétett egy képernyőképet, amely szerint közel egy milliárd forint van a város bankszámláján. - Jelenleg kevesebb, mint 880 millió forinttal rendelkezik a város a számláján, tavaly ilyenkor 1,466 milliárd volt, vagyis közel 600 millió forinttal több pénze volt a városnak. Év végére mintegy 600 millió forint maradt ebből tavaly, ha a tavalyi tendenciák idén is érvényesek lesznek, akkor tulajdonképpen ez a pénz el is fogyna, de az teljes felelősséggel kijelenthető, hogy a költségvetésben előirányzott 539 milliós pénzmaradvány nem lesz meg. Pénzügyi szempontból tehát sokkal rosszabb helyzetben van most a város, mint volt tavaly ilyenkor - fogalmazott a városvezető.
A polgármester elmondta, az átadás-átvétel ugyan zökkenőmentesen zajlott, ám volt egyetlen olyan kérdés, amire nem kapott kielégítő választ, ez pedig Pápa Város Hivatalos Facebook oldalának kérdése. - Vagy nem volt hivatalos Facebook oldal az, amit annak neveztek, és amire akként hivatkoztak, vagy ha az volt, akkor tudni kellene, ki volt az adminisztrátor. Ebben a kérdésben továbbra is kételyeim vannak. (Mint ismeretes, Pápa Város Hivatalos Facebook oldalát egyik pillanatról a másikra Pápai Iránytűvé nevezték át, ami a korábbi városvezetés szócsöve. Az oldal ezt követően eltűnt a közösségi médiából - a szerk.)
Grőber Attila hozzátette: a gazdasági folyamatok sem alakulnak jól, az iparűzési adó bevételek is várhatóan alatta maradnak a tervezettnek. Kiemelte, hogy hosszú évek után idén fordult elő először, hogy folyószámla hitelhez kellett nyúlnia az önkormányzatnak. A normatív állami támogatás mértékéről decemberben határoz az Országgyűlés, így jelenleg még nem látható, hogy miként fog alakulni a város pénzügyi helyzete jövőre.
Nyitókép: Pápai Médiacentrum
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 14. 06:59, szerda | Helyi
A társasházkezelőt fojtogatta, fenyegette
A 63 éves pápai férfi a lakóhelyén társasházkezelőként dolgozó nővel került szóváltásba.
2025. Május 13. 12:05, kedd | Helyi
Megnyerte a bajnokságot a Perutz!
A Veszprém Vármegyei bajnokságot magabiztos előnnyel vezető pápai együttes a versenybizottság mai döntése következtében immáron bajnoknak mondhatja magát.
2025. Május 13. 10:51, kedd | Helyi
Pontokba szedve ismertette képviselői programját Marton Sándor
A Mi Hazánk Mozgalom képviselője hangsúlyozta, azokkal a képviselőkkel kíván együttműködni, akik támogatják a programját, ugyanis meggyőződése, hogy az Pápa város fejlődését szolgálja.
2025. Május 12. 15:57, hétfő | Helyi
Teltházas vetítéssel nyílt meg a pápai filmklub új moziterme a Huszár Közösségi Házban
A 2021 óta működő Hattól Nyolcig filmklub szintet lépett és egy minden igényt kielégítő vetítőtermet alakított ki a Huszár Közösségi Házban.