Hírek
2014. Szeptember 15. 16:34, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Megtalálták a baleset feltételezett okozóját
Az egyik pápai lakótelepen, az összetört autójában találtak rá 2014. szeptember 14-én a rendőrök arra a férfire, aki a megalapozott gyanú szerint Mezőlakon okozott balesetet.
A férfi a kocsi hátsó ülésén aludt, az egyenruhások keltették fel.
A sértett 2014. szeptember 14-én délelőtt értesítette a rendőrséget arról, hogy Mezőlakon, az úttest szélén parkoló autója hátsó részét az éjszaka folyamán egy ismeretlen jármű vezetője megrongálta, majd adatainak hátrahagyása nélkül távozott. A kiérkező rendőrök a baleset helyszínelése során azt a tájékoztatást kapták a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányító Központjától, hogy Pápán, az egyik lakótelepen egy összetört autóban egy férfi alszik. Az egyenruhások hamarosan meg is találtak a rongálódott autót, amelynek színe megegyezett a baleset helyszínen talált anyagmaradványokéval. A kocsi hátsó ülésén alvó E. Péter pápai lakost felébresztették és intézkedés alá vonták. A férfi elmondta, hogy az elmúlt éjszaka járt Mezőlakon gépkocsijával, de a baleset körülményeiről nyilatkozni nem tudott. A 36 éves sofőrt a rendőrök vérvétel céljából előállították a pápai orvosi ügyeletre, majd ellene járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntető feljelentést tettek. A férfi szabadlábon védekezhet.
Fotó illusztráció!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

