Hírek
2020. Március 11. 13:37, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Megszépül az új Korona utcai körforgalom környezete
A tavaly ősszel átadott mini-körforgalom környezetében megújulnak a zöld felületek, örökzöldeket és rózsákat helyeznek el, megszépítve az útszakaszt egészen a koronás körforgalomig.
A Városgondnokság igazgatója elmondta, a társaság munkatársai már a tavalyi évben megkezdték a zöldfelületek megújítását, az akkor kialakított két ágyás megmunkálását most tavasszal fejezték be, majd tovább haladnak a buszmegállókig. 1,7 méteres szélességben cselérik ki talajt, majd három sorban ültetnek növényeket, örökzöldeket és rózsákat. Bakó István hozzátette, a munkálatokat ősszel is folytatják, amikor várhatóan eljutnak egészen a koronás körforgalomig.

Szabadkai Verita, a térség önkormányzati képviselője örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a belváros ezen része is esztétikusabbá válik. A képviselő bízik abban, hogy a környéken lakók és az arra közlekedők is óvni fogják a megújult zöldfelületeket. Szabadkai Verita felhívta a figyelmet a szemetelésre, ugyanis a környéken is sokan dobják el a cigarettacsikkeket és egyéb hulladékot. A képviselő hozzátette, ősszel kampányt fognak indítani a szemetelés ellen.

Unger Tamás alpolgármester hangsúlyozta, Pápa városa évekre visszamenőleg részt vesz a Virágos Magyarországért című pályázatban, amelyek van egy olyan pozitív hozadéka, hogy olyan tanácsokat kap a városüzemeltetés, amelyeket be tudnak építeni a város további szebbítésének érdekében. Az alpolgáremester hozzátette, az a céljuk, hogy olyan felületeket hozzanak létre, amelyek virágosak, de nem igényelnek olyan rendszeres gondozást, mint például a füves területek, ezzel pedig költséghatékonyabbá is válik az üzelemtetés.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

