Hírek
2013. Augusztus 24. 10:48, szombat |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Megölte, majd elásta
Tompai házának kertjében ásta el a meggyilkolt férfi holttestét.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást folytatott egy 21 éves férfi eltűnése miatt. A rendőrségre 2013. március 21-én tett bejelentést egy tompai nő, hogy nála lakó 21 éves unokája március 4-én eltűnt, azóta ismeretlen helyen tartózkodik.
Az eljárás során a kiskunhalasi nyomozók tanúkat hallgattak ki és széleskörű adatgyűjtő munkát folytattak, melynek eredményeképpen kiderült, hogy utoljára V. Zoltán 53 éves tompai férfi találkozott az eltűnt fiatalemberrel.
A beszerzett adatok alapján a kiskunhalasi és a Bács megyei nyomozók 2013. augusztus 22-én délután ellenőrzés alá vonták V. Zoltán tompai ingatlanát. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi-Technikai Osztályától igénybe vett tetemkereső kutya által jelzett helyen a rendőrök megtalálták és kihantolták a márciusban eltűnt férfi holttestét.
Fotó: police.hu
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást V. Zoltán ellen. A férfival szemben őrizetbe vétele mellett folyik a nyomozás, a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 11. 09:21, szombat | Kék hírek
Vádat emeltek egy cukrásztanoncokat zaklató férfival szemben
Vádat emeltek egy cukrászüzemben oktatóként dolgozó férfival szemben, aki a hozzá tanulóként beosztott diáklányokat zaklatta
2025. Január 11. 09:16, szombat | Kék hírek
Négy perccel a katasztrófa előtt leálltak a dél-koreai repülőgép adatrögzítői
A dél-koreai Muan repülőtéren december 29-én balesetet szenvedett Jeju Air repülőgép fedélzeti adatrögzítője és a pilótafülke hangrögzítője leállt körülbelül négy perccel a betonfalnak ütközés előtt
2025. Január 08. 10:08, szerda | Kék hírek
Vásároljon maketteket a NAV-tól
Árverésre bocsát a Veszprém megyei adóhatóság mintegy 40 makettet.
2025. Január 02. 08:47, csütörtök | Kék hírek
Legalább tíz embert megölt a montenegrói ámokfutó, aki önmagával is végzett
Legalább tíz embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán - közölte Danilo Saranovic montenegrói belügyminiszter.