Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2023. Április 27. 11:51, csütörtök | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Megnyílt a III. Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztivál

Megnyílt a III. Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztivál

Első alkalommal működhet valódi fesztiválként a rendezvény, hiszen az eddigieket a covid járvány miatt csak részben, vagy egészben online formában tudták megtartani.

Az esemény tiszteletére K.I.T.T. is tiszteletét tette a pápai Petőfi mozi előtt. A '80-as évek közkedvelt sorozatában felbukkanó beszélő autójának mása bár a történelmi filmekhez kevésbé kapcsolódik, de így is élénken érdekelte a fesztivál közönségét, akik között számos ország alkotói is jelen voltak, illetve diákok is eljöttek a háromnapos seregszemlére.

A közönséget és az alkotókat elsőként dr. Áldozó Tamás köszöntötte, aki azt kívánta a vendégeknek, hogy érezzék nagyon jól magukat Pápán és vigyék jó hírét a városnak. Köszönetet mondott Pozsgai Zsoltnak, a fesztivál megálmodójának, hogy Pápa városába hozta ismét ezt a rendezvényt.

A filmrendező elmondta, egy olaszországi fesztiválélménye kapcsán gondolt arra, hogy egy magyarországi kisváros is alkalmas lenne egy filmfesztivál megrendezésére, és Pápa történelmi városára esett a választása. Bízik abban, hogy a város utcáin, belvárosában sok időt tudnak majd eltölteni együtt az alkotók és a közönség, amely egyébként ingyenesen tekintheti meg az angol nyelven feliratozott filmalkotásokat.

A fesztivál részletes programját ITT találja!

A fesztivál szakmai zsűrijében is komoly szakemberek szerepelnek, Győri Márk operatőr mellett Zámbori Soma rendező, színművész, producer, Berecz Ágnes producer,, Kovács Claudia rendező, operatőr, valamit Pozsgai Zsolt minősítik a filmeket. Továbbá Cserneczky Laura Anna, Kisvári Benedek és Medzibrodszky Milán alkotják a diákzsűrit.

Több pápai vonatkozása is van a filmfesztiválnak, a pápai származású Kocsis Tibor dokumentumfilmje is szerepel a kínálatban, valamint a pápai születésű, világhírű operatőr, Andrew László emlékének ajánlják a rendezvényt. Az idei évben új trófeát, az Arany Diót kapják meg az arra érdemes alkotók.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 12. 07:53, hétfő | Helyi

Dúró Dóra tart lakossági fórumot Pápán

Országjárása részeként Nardai Péter vendége lesz.

2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi

Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége

A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.

2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi

A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán

Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.