Hírek
2014. Április 02. 10:44, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Meglopta ismerősét
Baráti beszélgetésre érkezett, majd egy pénztárcával távozott az a 48 éves Pápa környéki településen élő férfi, akit 2014. március 31-én este lakásán fogtak el a Pápai Rendőrkapitányság járőrei.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított egy falubelijénél volt látogatóban 2014. március 31-én délelőtt. Az egyik szobában beszélgettek, majd néhány óra múlva a vendég távozott. A házigazda ezt követően vette észre, hogy a széken levő pulóverének zsebéből eltűnt a pénztárcája, amelyben személyazonosító okmányai voltak. A rendőrség értesítését követően Bóka Péter r. főtörzsőrmester főhatárrendész és társa Kovács Péter r. őrmester felkeresték a sértettet, majd meghallgatását követően a délelőtti látogatója lakására mentek. Az otthon talált férfi az egyenruhásoknak elismerte, hogy meglopta ismerősét. Elmondta, hogy a beszélgetés során kihasználta vendéglátójának figyelmetlenségét, és egy alkalmas pillanatban eltulajdonította a székre terített pulóver zsebében levő tárcát. Hazafele menet átnézte a bukszát, de abban készpénzt nem talált, így az iratokkal együtt bedobta egy bokorba. Elfogását követően a bokorból előkerült a pénztárca, benne valamennyi irattal, így azt a rendőrök visszaadták jogos tulajdonosának.
A gyanúsított ellen – szabadlábon hagyása mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

