Hírek
2018. Február 01. 14:48, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Megkezdődött a vérellátó épületének felújítása
A mai napon megkezdődtek a kivitelezési munkálatok a volt vérellátó épületében, amely kívül-belül megújul. A Család és Gyermekjóléti Központ és a Fogyatékosok Nappali Intézménye kap majd itt helyet.
Áldozó Tamás polgármester a helyszínen elmondta, amikor a kórházak állami fenntartásba kerültek, a pápai kórház ingatlan-együtteséből, a használaton kívüli vérellátó épületét megtartotta az önkormányzat, mivel meg voltak a tervei annak hasznosítására. A Területi Operatív Program pályázata lehetőséget biztosított arra, hogy ezt az épületet olyan szociális feladatok ellátására vegyék igénybe, amelyek eddig nem a megfelelő helyen, vagy kényszerkörülmények között működtek.
A pályázati kiírás szerint maximálisan 150 millió forintra pályázhatott az önkormányzat, ez az összeg azonban nem lesz elegendő az épület teljes megújítására. További, közel 70 millió forintot az önkormányzatnak saját forrásból kell biztosítania, illetve a beruházáshoz kapcsoltan az épület környezete is rendezésre kerül, parkolót alakítanak ki és rendezik a zöld területeket. Ez utóbbiakat hitelfelvételből fogja finanszírozni az önkormányzat – tudtuk meg a polgármestertől.
Rádi Róbert, a projektmenedzseri feladatokat ellátó Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. ügyvezetője elmondta, a mára minden szempontból elavult épület 1969-ben épült, betonvázas technológiával. A beruházás részeként kicserélik a nyílászárókat, szigeteléssel látják el a falakat és kicserélik a fűtési rendszert. Mindez ötven százalékos energia megtakarítást fog eredményezni – mondta el az ügyvezető. Az épületben továbbá megújítják a teljes elektromos hálózatot és egy új felvonó is megépítésre kerül. Belül részleges burkolatcserét végeznek, de több válaszfalat is ki kell bontani az új terek kialakításához.
A sajtótájékoztatón elhangzott, az épület átalakításának terveit egyeztették a Fogyatékosok Nappali Intézményében ellátottak hozzátartozóival. - Ezt a fajta együttműködést a hozzátartozókkal az egész beruházás idején fenn kívánjuk tartani. Fontosnak tartom, hogy ők ebben részt vegyenek és azt is, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy az ellátottak a legjobb helyre fognak kerülni – tette hozzá Áldozó Tamás.
A volt vérellátó épületének felújítási munkálatai a mai napon kezdődtek, szerződés szerint legkésőbb november 25-ig kell elkészülnie a kivitelezésnek, ám minden remény megvan arra, hogy ennél korábban birtokba vehető lesz a megújult épület.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi
Negyven év a harcművészet szolgálatában
2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi
Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket
Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.
2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi
Fókuszban a megelőzés Pápán
A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.

