Hírek
2018. Május 23. 16:41, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Megkezdődött a borsosgyőri út felújítása
A Tesco körforgalomtól a mezőlaki elágazóig épül újjá a 834-es számú út, melyet hétfőtől teljes szélességében lezárnak Pápa és Borsosgyőr között.
A hazai finanszírozású projekt keretében csaknem 4 kilométer hosszan épül újjá az útburkolat - tudtuk meg Sindler Pétertől, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. üzemeltetési mérnökétől. Elsőként külterületen az úgynevezett remix technikával a meglévő burkolatot cementtel és kőzúzalékkal keverve bedarálják, ezzel szilárd alapot képezve a két rétegű új aszfaltcsík számára. Belterületen két rétegű aszfaltmegerősítés fog megtörténni, profilmarást követően, száz méter hosszan pedig teljes pályaszerkezet cserét hajtanak végre - mondta el a szakember.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, hétfőtől Pápa és Borsosgyőr között teljes útlezárás lesz érvényben az útépítés miatt. Kerülni Kéttornyúlak felé lehet, az autóbuszok is erre fognak közlekedni, várhatóan két hétig. A teljes lezárást követően fél pályás forgalomirányítás mellett dolgozik tovább a kivitelező. A 445 millió forint összértékű útfelújítással külterületen augusztus, belterületen pedig szeptember végéig készülnek el.
Áldozó Tamás polgármester örömét fejezte ki az útfelújítás kapcsán, hiszen a Pápához tartozó Borsosgyőr fő utcáját is érinti az építkezés. - A kéttornyúlaki főutca után a borsosgyőri is újjáépül, ezekkel párhuzamosan a pápai főutcát is építjük, tehát a város közlekedési hálózatának nagyon fontos gyűjtőútjai újulnak meg - mondta a városvezető.
Hozzátette: A Borsosgyőrt átszelő úton önkormányzati fejlesztés is meg fog valósulni a közeljövőben, hiszen forgalomlassító, úgynevezett településkapu és gyalogátkelő fog megépülni a Területi és Településfejlesztési Operatív Program keretében, mindezzel biztonságosabbá téve a közlekedést a településrészen. Ezen beruházásokat a Magyar Közúttal egyeztetve fogják megvalósítani.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

