Hírek
2017. December 03. 20:22, vasárnap |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Meggyújtották az első gyertyát a városi adventi koszorún
Bár a Gyertyafényes Advent színpadi produkciói csak december 15-től várják az ünnepre készülőket és a faházas sincsenek még nyitva, az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtására azért sor került a Fő téren.
Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a négy adventi vasárnapon más-más felekezet ad műsort és gyújtja meg az adventi koszorú gyertyáját.
Advent első vasárnapján a Szent István Római Katolikus Általános Iskola tanulóinak rövid műsorát követően, dr. Mail József apát-plébános áldotta meg a Fő téren felállított betlehemet és a város adventi koszorúját. A plébános arról beszélt, hogy miért állítunk fel tereinken betlehemet. - A 13. században Szent Ferenc volt az első, aki betlehemet állított. Jézus történelmi személy volt. Nem megfoghatatlan, mint a görög, vagy római istenek, akiket nem látott senki, hanem tudjuk, hogy mikor és hol született, valóságos ember és valóságos Isten volt. Úgy született, mint egy ember és hasonló lett hozzánk - mondta dr. Mail József, aki az áldást követően meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját.
A betlehemi figurákat a Pegazus Színház, a kisállatokat Somogyi Anikó, az erzsébetvárosi és Kiss Zoltánné, a katolikus óvoda óvónői készítették.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

