A Pápai Református Kollégium tagintézményei által szervezett megemlékezés méltó módon idézte fel egy olyan életút állomásait, amely a hit, a kitartás és a közösség iránti elköteleződés példája.

Az ünnepi alkalom a Református Újtemplom falai között kezdődött, ahol Halászné Kapcsándi Szilvia, a református gyűjtemények igazgatóhelyettese, Kövy Zsolt egykori munkatársa idézte fel életét. Beszédében hangsúlyozta: a Losoncon született lelkipásztor nemcsak egyházi emberként, hanem intézményépítőként és közéleti szereplőként is maradandót alkotott.

„Óriási szerepe volt abban, hogy a Pápai Református Kollégium újraindulhatott” – emelte ki, hozzátéve, hogy a gyűjtemények értékeinek megőrzése a legnehezebb időkben is az ő nevéhez kötődik. Kövy Zsolt élete egyszerre volt szolgálat és helytállás: lelkipásztorként, gyűjteményi igazgatóként, később főigazgatóként, sőt Pápa alpolgármestereként is a közösséget szolgálta.

Az istentiszteleten Gerecsei Zsolt hirdetett igét, majd a megemlékezés a Pápai Református Gyűjtemények könyvtárának folyosóján folytatódott. Itt Grőber Attila polgármester és Kovács Zoltán korábbi országgyűlési képviselő leplezték le a Kövy Zsoltot ábrázoló domborművet, amely Kiss László művésztanár alkotása.

Az ünnepség egyik legmeghatóbb pillanata Köntös László beszéde volt, aki nemcsak történelmi, hanem személyes és lelki dimenzióban is felidézte elődje alakját. Szavai szerint Kövy Zsoltra nem csupán úgy emlékezünk, mint aki „őrizte ősi iratainkat, tárgyainkat és könyveinket”, hanem úgy is, mint akinek neve „bele van írva a végső összefoglaló könyvbe, az élet könyvébe, amelyet maga Isten őriz”.

Beszédében a Zsidókhoz írt levél gondolatait idézte:
„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” Mint fogalmazott, Kövy Zsolt egész élete erről a hitről tett bizonyságot.

Köntös László felidézte azt a történelmi korszakot is, amelyben Kövy Zsoltnak helyt kellett állnia. A kommunista diktatúra idején a kollégium bezárása nemcsak intézményi veszteség volt, hanem mély személyes tragédia is. „Olyan ez, mint amikor valakitől erőszakkal elveszik a házát, de nem viszik el onnan, hanem száműzik egy sötét zugába” – fogalmazott, érzékeltetve azt a méltatlan helyzetet, amelyben mégis hűséggel és kitartással szolgált.

Mindezek ellenére Kövy Zsolt hite nem rendült meg. „Hitt abban, hogy a kollégium újra kinyithatja kapuit” – hangzott el. És valóban, az elsők között volt, aki képviselte a kollégium újraindításának ügyét, az újraindult intézmény élén később főigazgatóként szolgált, bár – ahogy elhangzott – a gyűjtemények teljes kibontakozását már nem érhette meg. „De biztos vagyok benne, hogy most onnan felülről figyel és örül” – tette hozzá az egykori igazgató utódja.

„Egyetlen fontos dolgunk van ebben a zűrzavaros világban: megállni a hitben minden körülmények között. A többit pedig bízzuk az Úristenre - zárta gondolatait Köntös László.

A megemlékezésen a család nevében Győrffy Zoltán szólt a jelenlévőkhöz. Kövy Zsolt legidősebb unokája úgy fogalmazott, hogy nagyapja két elnyomó rendszert is átélt, de mindig hű maradt az elveihez, kiállt a felebaráti szeretet mellett, erkölcsi iránytűt adott. Bár a 2010 után kialakult rendszert már nem érhette meg, de most megnyugodna - fogalmazott Győrffy Zoltán. Szalóky Eszter egy részletet olvasott fel nagyapja egyik könyvéből, amelyben Kövy Zsolt úgy fogalmazott, hogy maga is tudja, s maga is vállalni merte, hogy a hitbeli közjó szolgálatát nemcsak a templomban, hanem a közéletben is vállalni kell.

Kövy Rózsa pedig köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak az emlékmű létrejöttéhez, kiemelve Mayerné Pátkai Tündét, a gimnázium intézményegység vezetőjét, aki az első pillanattól kezdve szívén viselte az emlékjel kialakításának ügyét, illetve mindenkinek, aki jelenlétével is tisztelgett Kövy Zsolt emléke előtt.