Hírek
2025. Január 23. 19:40, csütörtök |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Másfél tonna gyümölcsöt adtak el féláron a DK aktivistái Pápán
Gyurcsány Ferenc pártelnök is részt vett a nagy érdeklődésre számot tartó eseményen, amelyen mandarint, citromot és banánt árultak a Demokratikus Koalíció aktivistái.
Közel egy órás késéssel érkezett meg a gyümölcsszállítmány, mivel hatósági ellenőrzést kapott útja során, ám a nagy hideg ellenére meglehetősen sokan kivárták a sorukat. Molnár Bálint, a DK helyi politikusa örömét fejezte ki az akció sikere kapcsán. - Látható, hogy szükség van az effajta kezdeményezésekre, egyes gyömölcsök ára sokak számára nagyon nehezen fizethető meg, a vitaminbevitelre azonban szüksége van mindenkinek - fogalmazott a fiatal politikus, aki elárulta, hogy 2 kg banánt 540, 2 kg mandarint pedig 740 forintért adtak, míg 1 kg citromot 190 forintért.

Gyurcsány Ferenc pártelnök és Grőber Attila polgármester is részt vett az árusításon. Előbbi elárulta kérdésünkre, hogy ez a kezdeményezés senkinek a problémáját nem oldja meg, az akció csupán gesztusértékű, mégis jó érzés adni az embereknek - hangsúlyozta. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, szerinte ettől nem lesz több szavazójuk, ám jó érzés számára, hogy vannak olyanok is, akik ugyan nem kedvelik őket, de ezt a kezdeményezésüket elismerik. - Nem kell mindig mindent szavazatban, támogatottságban mérni. Ha hiszel valamiben, akkor csináld! Én magam is azért csinálom, mert hiszek benne - fogalmazott a volt miniszterelnök.

Grőber Attila megválasztása kapcsán hangsúlyozta, a megválasztott polgármester sikere nem elsősorban a DK sikere, hanem Grőber Attiláé, aki sokat tett a választók bizalmáért.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 15. 11:00, csütörtök | Helyi
Jégpályát vásárolna Pápa!
Korábban minden évben bérelte a jégpályát a város, most egy pályázat lehetőséget kínál arra, hogy saját pályája lenne a városnak.
2026. Január 15. 10:00, csütörtök | Helyi
Pápára érkezik Dobrev Klára
A Demokratikus Koalíció elnöke lakossági fórumot tart városunkban.
2026. Január 15. 07:16, csütörtök | Helyi
Forgalommal szemben hajtott be a Vásár utcai körforgalomba
A kerékpáros veszélyes manőverét rögzítette a rendőrautó kamerája.
2026. Január 15. 07:11, csütörtök | Helyi
Iványi Martin visszatért Pápára
A tősgyökeres pápai nevelésű játékos a Perutz első idei igazolása.

