Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2018. November 30. 11:53, péntek | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Már az utolsó simításokat végzik, hamarosan készül a jég

Már az utolsó simításokat végzik, hamarosan készül a jég

Ha a technika is a jégpálya mellé áll, akkor hamarosan korizhatunk az Esterházy-kastély udvarán.

Az elmúlt napokban, mostoha körülmények között érkeztek meg a pálya elemei és állították azokat össze a szakemberek. A Fő téri rendszerhez hasonlót alakítottak ki a kastély udvarán is, annyi különbséggel, hogy itt nincsenek beépítve a hűtést biztosító csövek, hanem azok a talaj felett futnak. Ezzel elkészültek, csakúgy, mint a faházak összeállításával, melyek száma a Fő térihez képest kisebb, hiszen a pénztár, a korcsolya kölcsönző, valamint a mosdó fűtött térben, a kastélyban kap helyet, a faházakban büfé és öltöző lesz - tudtuk meg Boros Katalintól. A jégpályát is üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a munkálatok leglátványosabb része, a jégkészítés van még hátra a feladatok sorából. - Ez az első év, hogy a kastély udvarán kap helyet a jégpálya, tudjuk, hogy sok energiára van szükség, ez volt a legnagyobb kihívás a költözésben. Ha erre megnyugtató választ kapunk, akkor elkezdhetjük a jég készítését és ha az időjárás is kegyes lesz, hamarosan birtokba vehetik a korizók a pályát - mondta az ügyvezető hozzátéve, esőben tovább tart a jég elkészítése, de a bérbeadó osztrák cég tájékoztatása szerint plusz 8 Celsius fokig képes a rendszer jeget készíteni és 15 fokig garantálják a jégminőséget, szélcsendes időben.

A tavalyi évhez képest változik a jégpálya nyitvatartása, 11-15 óráig, illetve 16-20 óráig várják a korizókat és a kísérőiket, akik az új helyszínen jobban körbe fogják tudni állni a pályát. A belépőárak nem változnak, a tanulóknak pedig ezúttal is lesz segítségük, nem pingvin, hanem panda személyében. Lesz zene is, sőt, gyors wifit is ígérnek a szervezők.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi

Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt

Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.

2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi

Negyven év a harcművészet szolgálatában

2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi

Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket

Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.

2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi

Fókuszban a megelőzés Pápán

A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.