Hírek
2023. Április 18. 21:03, kedd |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Lázár János ezúttal egy átfogó helyzetértékeléssel érkezett Pápára
Az építési és közlekedési miniszter „puttonyában” most nem ígéret volt, hanem egy felettébb érdekes beszélgetés, ami számos aktuális kérdést érintett.
Igen szép számú közönség gyűlt össze a Pápai Sportcentrumban, Lázár János lakossági fórumára. A miniszter mintegy fél órás késéssel érkezett, melyet a költségvetés összeállításával és a Tétnél történt közlekedési baleset miatti fennakadással indokolt. Nem is rabolta a hallgatósága idejét azzal, hogy a büfében felfrissítse magát, rögtön a színpadra sietett, ahol dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselővel beszélgetett. Dr. Áldozó Tamás vezette be röviden a fórumot, a polgármester az Infopápa.hu beharangozó cikkében említett, „vajon ezúttal mit hoz Lázár János a puttonyában?” poént is elsütötte, utalva arra, hogy korábban ő tett ígéretet a kastélykapu és kerítés újjáépítésének finanszírozására, de kancelláriaminiszterként egy kormányinfón szintén ő volt az, aki bejelentette, hogy a kormányzat kiegészíti a Pápai Sportcentrum építését célzó projekt uniós támogatását, mintegy másfél milliárd forinttal, ezzel megmentve az önkormányzatot egy jókora hitelfelvételtől.
Dr. Kovács Zoltánnal aztán felelevenítették a korábbi közös munkát, látszott is kettejükön, hogy összeszokott párost alkotnak. Lázár János méltatta a térség országgyűlési képviselőjét, mondván, sokat számított a korábban polgármesterként megszerzett gyakorlati tudása a kormányhivatalok felállításakor. Olyan könnyed témák jöttek először szóba, mint hogy milyen gyerek volt Lázár János (visszabeszélő és sokat olvasó), vagy hogy ad-e a miniszter a gyerekeinek zsebpénzt (ad, de úgy próbálja nevelni őket, hogy a „jég hátán is megéljenek”).
Aztán számos komolyabb témát is érintett a beszélgetés:
- Vidék – főváros ellentét: Lázár szerint a kormányban is van vita arról, hogy Budapest, vagy a vidék kapjon-e több forrást. A miniszter szerint a vidéki településeket olyan módon kell megerősíteni, hogy a fiatalok jól érezzék magukat és ne vágyjanak el a nagyvárosokba. Fontos a közlekedés megerősítése, amely nem megy egyik napról a másikra. „A közlekedésünk olyan, amilyen, de legalább ezt a szolgáltatást adjuk olcsón” – mondta a miniszter, utalva a megye és az országbérlet bevezetésére. Hosszabb távon pedig a színvonal jelentős növeléséről beszélt.
- Új 83-as út: Lázár szerint örülhetnek a környékbeliek, hogy korábban döntés született a projektről, mert a jelenlegi forráshiányos helyzetben nem tudná megígérni a beruházást. Szerinte az nagymértékben köszönhető Kovács Zoltán kitartásának és áldozatos munkájának. Azt mondta, hogy jelenleg úgy tűnik, hogy tartható a novemberi átadása az új útnak.
- Háború: A miniszter nem ismételte el a kormány narratíváját ezzel kapcsolatban és elég borúlátó képet festett. Úgy fogalmazott, hogy nem tudja azt ígérni, hogy a következő 10 év könnyebb lesz, mint az elmúlt évtized. Sok a bizonytalanság, átalakul a világ, ráadásul a háborús helyzet miatt jelentős forrásokat kell fordítani a hadsereg megerősítésére, amelyet más területekről kell elvonni. Szerinte nagyon nehéz megőrizni a semlegességet, ám ez a kormány eltökélt célja és ez az ország érdeke is. Hozzátette: a kormánynak nagy fejtörést okoz, hogy ebben a helyzetben milyen lehetőségei vannak az országnak, ugyanakkor az emberek továbbra is számíthatnak a kormányra abban, hogy minél kisebb mértékben érzékeljék a háború negatív hatásait.
- Pártpolitikáról: Lázár szerint a "Fidesz egy összetartó, bivalyerős közösség", amelyre rá lehet bízni egy ország irányítását. Ezzel szemben az ellenzék képtelen lenne vezetni az országot, és ez mutatkozott meg az elmúlt választásokon elért eredményekben. Hozzátette: sorskérdésekben sem számíthattak az ellenzék együttműködésére, sem a covid járvány, sem pedig a háború idején.
- Egészségügyről: A miniszter aláhúzta, a kormány az elmúlt 12 évben 600 milliárd forintot költött a vidéki kórházak megújítására, ám látja, hogy sok probléma sújtja az ágazatot. Nem néhány év alatt rendezhető nehézségekről van szó, mint mondta, a háziorvosi rendszer megerősítése kiemelt céljuk. Kijelentette: kórházak bezárása nem segítene a rendszeren, szerinte nem sok a kórház, hanem nem elég hatékony a szervezés, ezen is javítani kell.
- Útfelújítások: Ő is látja, hogy sok út van rossz állapotban. Rengeteg forrásra lenne szükség a vidéki úthálózat rendbetételére, ez halad is. Az a cél, hogy 10 év alatt fel legyen számolva osztrák és a magyar színvonal közti különbség, a közutak karbantartása terén.
- Kastélyok: Lázár János azt mondta, hogy fáj a szíve, ha azt látja, hogy sok jobb sorsra érdemes magyarországi kastély gazdátlanul, kihasználatlanul áll. Azt szeretné, ha ezeknek az értékes épületeknek valódi gazdája lenne, aki a gondjukat viseli, funkciót ad nekik és működteti azokat, nem mellesleg jelentős forrásokat költ el az épületekre. A miniszter egyházak, egyetemek, jelentős gazdasági társaságok és alapítványok szerepvállalását szeretné elérni. Hangsúlyozta, egyáltalán nem az értékes műemlékek elherdálásáról van szó, sokkal inkább a megmentésükről.
- Mezőgazdaság, élelmiszeripar: Lázár János igazat adott az egyik kérdező kritikájának, akik szerint nem kellene hagyni, hogy külföldi kiskereskedelmi vállalatok fölözzék le a hasznot hazánkban. Szerinte nem járható út az, hogy a vidéki kistelepülések lakói különböző gyárakban dolgozzanak, meg kell erősíteni a hazai mezőgazdaság, feldolgozóipar és értékesítés hármasát, amellyel az elmúlt 12 évben valóban adósok maradtak, miközben számos egyéb területen sikeresen növelték a hazai kézben lévő szektorok erejét. Beszélt a ’90-es és a 2000-es évekről, amikor lerabolták a hazai élelmiszeripart és mezőgazdaságot, ám szerinte ez a folyamat megváltoztatható, ám rengeteget kell érte tenni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 19. 07:39, csütörtök | Helyi
Gyilkosság a Kékfestőben - Megjelent Csukárdi Sándor első krimije
Egy kicsit Dan Brown, egy kicsit Agatha Christie, de mégis 100 % Sándor Csukárdi - írják a könyvről, amelyben számos pápai helyszín elevenedik meg.
2024. December 19. 07:32, csütörtök | Helyi
A matrac alá bújt el a rendőrök elől a pápai férfi - Videó
Lopással gyanúsítják a 27 éves pápai férfit, akit két társával együtt fogtak el a rendőrök.
2024. December 18. 08:17, szerda | Helyi
Hamis cipőket árult a pápai kínai üzlet
Iparjogvédelmi jogok megsértésének vétsége miatt emelt vádat a Pápai Járási Ügyészség azzal a 47 éves kínai állampolgárságú férfival szemben, aki két alkalommal is hamis márkajelzéssel ellátott cipőket árult a boltjában.
2024. December 18. 08:11, szerda | Helyi
Lemondott Köntös László, a református gyűjtemények igazgatója
A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek igazgatója egészségügyi okokból távozik, 31 évnyi szolgálat után.