A cikk első részét ITT olvashatja!

A pápai Petőfi Városbarát Egylet (PVE) – a Kossuth Szövetség (KSZ) Veszprém megyei Csoportja – és Marcaltő-Ihász Önkormányzata közösen szervezett Kossuth-minikonferenciát 2022. augusztus 25-én, csütörtökön, stílusosan Lajos névnapon. Az emlékprogram reggel koszorúzással vette kezdetét az ihászi temetőben, id. Stetina Ferenc (1785–1849) tiszttartó, Kossuth Lajos ihászi hős katonáinak eltemetője, az 1849-es kolerajárvány áldozata tiszteletére, majd az ünnepi délelőtt Kossuth-dombormű jelképes felavatásával és tanácskozással folytatódott a település közösségi házában.

A Lajos napi Kossuth-minikonferencián három kiselőadást hallgathatott meg a nagyérdemű.

A Veszprém Megyei Honismereti Egyesület korábbi elnöke, Bándi László Bél Mátyás-díjas patrióta a saját szerkesztésű „Emlékhelyek Veszprém megyében” (1996) és H. Szabó Lajos „Kossuth emlékek Veszprém megyében” (1997) című monográfiája segítségével, vetített képekkel illusztráltan mutatta be lakómegyénk Kossuth Lajos személyéhez és hozzátartozóihoz fűződő kapcsolatát, a velük összefüggésben lévő történeti helyszíneket, a hálás utókor által emelt kultuszhelyek sorát, úgymint például a Kossuth-házaspár frigyének megáldási terét, a már említett csárdapusztai kápolnát, a Kossuth-gyermekek Veszprém megyei bujdosásának-menekítésének állomásait: Halimbát, Lókút-Óbányát, Mencshelyt. Szót ejtett Kossuth balatonfüredi kötődéséről, pápai (1887), veszprémi (1889), sümegi (1893) díszpolgárságáról, a megyebeli Kossuth-szobrok – Ajka, Balatonalmádi, Balatonkenese, Siómaros, Veszprém – felavatásairól.

„Népdalok, népies dalok, indulók a ’48-as szabadságharcról, illetve az a körüli időkből” címmel tartotta meg előadását Kovácsné Vajda Edit nyugdíjas pápai ének-zene tanár, aki jó szokásához híven meg is énekeltette a konferencia résztvevőit. A tanárnő kiemelte, hogy a magyar néphagyományban az 1848/49-es polgári forradalom és szabadságharc vezetői, hősei közül egyértelműen Kossuth Lajos személye áll a középpontban, róla szól a legtöbb népdal, emlékalakja, tisztelete máig élő és az egész nemzetre kiható. Elmondása szerint Kossuth kultusza a néphagyományban is már korán megnyilvánult, s a kossuthi néphagyományt illetően a dal lett a leggazdagabb. Kilencven-száz éves agg honvédek elcsukló hangokon mesélték ’48/49-es történeteiket unokáiknak, dédunokáiknak, így maradtak fenn a negyvennyolcas, kossuthos dalok, énekek is.

Természetesen a legfelkapottabb toborzó dal, a Kossuth-nóta keletkezése állt az előadói fókuszban, azonban Kovácsné Vajda Edit külön kiemelte a „Huszárgyerek, huszárgyerek” kezdetű verbunkot is, melyről úgy tudni, hogy ez a szintén igen ismert és mindezidáig népszerű dal megyénkből, a Bakony szívéből, Szentgál községből származik. A fennmaradt szájhagyomány szerint 1848-ban a szentgáli önkéntes és sorozott honvédek a „Huszárgyerek, huszárgyerek” éneklése közben vonultak ki a faluból. A szentgáli eredetről több forrás is tanúskodik; ismert az is, hogy a múlt század első felének egyik legjelentősebb magyar zeneszerzője, népzenekutatója és zenepedagógusa, az idén 130 éve született Lajtha László (1892–1963) Szentgálon rögzítette fonográfjára, az ő 1929-es gyűjtése nyomán terjedt el.

A pápai Jókai Mór Városi Könyvtár kiérdemesült munkatársa, Váminé Molnár Emma „Emlékezés H. Szabó Lajosra, a pápai, és Pápa környéki honismereti mozgalom hajdani jeles képviselőjére, a kossuthi hagyományok méltó őrzőjére” címmel tartotta meg prezentációját. A könyvtáros részletes áttekintést adott az immár hat éve elhunyt, közismert patrióta-személyiség munkásságáról, kutakodásairól, kiadványairól, továbbá egy archív videófilm-részletet is bejátszott H. Szabó Lajos saját életútvallomásából.

Váminé ismertető előadását Hegyiné Böröcz Adél jegyző személyes hangvételű visszaemlékezése egészítette ki, melynek írásos változatát teljes terjedelmében közöljük az alábbiakban:

„Dr. H. Szabó Lajos több mint félezer írást publikált különféle lapokban, számos saját kiadású könyve jelent meg a helytörténet, a történelem, a numizmatika, illetve az agrár- és vízgazdálkodás-történet témakörében. Aktív tagja, vezetője volt több pápai, megyei és országos kulturális, közéleti szervezetnek, ő alapította a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete pápai csoportját. Tevékenységét rengeteg kitüntetéssel, díjjal ismerték el, egyebek mellett megkapta a megyei Pro Comitatu Díjat és Pápa Város Díszoklevelét.

Szakmai pályája mellett végigkísérte életét a hobbi, a gyűjtőszenvedély. Ez kezdetben pápai vonatkozású képeslapok gyűjtésével indult, aztán következtek a bélyegek, s ezzel párhuzamosan a régi pénzek. Az éremgyűjtés ragadta meg leginkább, az vált főbb szenvedélyévé, így rövidesen szervezőjévé vált az éremgyűjtőket összefogó pápai közösségnek. Nyugdíjazásával több ideje, lehetősége nyílt kedvenc dolgaival foglalatoskodni. Elhatározta, hogy számba veszi Pápa és környéke, majd a megye ’48-as vonatkozású emlékeit. Elsőként dokumentálta, saját fotófelvételekkel színesítette községeink elfeledett, vagy részben elfeledett honvédsírjait, s hívta fel a helybeliek figyelmét gondozásukra, némelyik rendbetételére. Új emlékjelek kezdeményezésénél-felállításánál is bábáskodott. Kezdte szűkebb hazája, Malomsok tekintetében, folytatta Bakonyság-Csárdapuszta, Lókút-Óbánya, Halimba és a többi vidéki helyszínek Kossuth-emléktábláival, mert a 19. század történelmi alakjai közül Kossuth Lajos volt számára a nagy példakép!

A Veszprém megyei, a Pápa közeli Kossuth-emlékek, valamint magának a kultusz emlékezetének felkutatása, felkarolása, »leporolása«, és azok méltó megismertetése területén kiváltképp maradandót alkotott! Csak a negyvennyolcas és kossuthi témák tekintetében több százra rúg a különféle megyei, hazai lapokban, folyóiratokban napvilágot látott publikációinak sora. És akkor még nem is beszéltünk önálló, saját kiadású honismereti köteteiről, amelyek az évtizedek alatt számukban elhaladták az ötvenet. Ezen hosszú sorból talán kiemelhetők a Malomsok, Marcaltő, Várkesző, Döbrönte múltjával, a pápai lovas-hagyományokkal, a 19. századi jeles pápai díszpolgárokkal, Erzsébet királynéval, s a már említett »numizmatikai« és Kossuth alakjával, vagy az 1848/49-es témákkal foglalkozó művei. Élete vége felé saját családjának történeteit is megírta. Szerkesztői munkássága sem volt elhanyagolható, számos más kiadvány megszületésénél is segédkezett. Időszakos kiadványokat is szerkesztett, például a malomsoki hírleveleket, az új esztendők beköszöntével pedig rendszeresen saját tervezésű kártyanaptárakkal jelentkezett, amelyek gyűjtői körökben különösen keresettnek bizonyultak. De helyi vonatkozású kerámia-plakettek, emléklapok elkészíttetését is vállalta egy-egy kiemelkedő évfordulóra készülve. Szeretett fotózni is; ritka képeslapgyűjteményéből több példányt lereprózott, amiket kinagyított változatban, esztétikus keretekbe helyezve több iskola és hivatal rendelkezésére bocsájtott.

Rendhagyó tanórái – iskolákban, könyvtárakban – élményszámba mentek. Fontosnak érezte a jövő nemzedékek nevelését; támogatója volt a sporttal, az ifjúsági-szabadidős tevékenységekkel kapcsolatos programoknak is. Kedvelte a labdarúgást, ezért külön kupát is alapított. Lelkesen patronálta a vidéki önszerveződéseket, az ő ötlete nyomán jött létre a Malomsoki Baráti Kör, amelynek tagjaival – kiemelve Polgárné Klári nénit – egy kis falusi emlékszoba kialakításában is együttmunkálkodott.

Aztán megszervezte a Kossuth Szövetség megyei tagcsoportját, a nevéhez fűződik a több mint két évtizeddel ezelőtti nagy sikerű pápai Kossuth-tábor létrejötte, de vezetőségi tagként kezdeményezéseivel segítette a nagy múltú Pápai Jókai Kört, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesületet, hogy csak a legnagyobbakat említsük. De szíve csücske volt a pápai Huszáregyesület is.

Rendkívül sokrétű, figyelmes, széles látókörrel rendelkező ember volt. Fáradhatatlanul tudta járni a községi plébániákat, parókiákat, temetőkerteket, keresve-kutatva egy-egy anyakönyvi adatot, majd egy-egy katonasírt, vagy éppenséggel egy-egy műemléket, amiket természetesen lencsevégre is kapott, és amiket például a millecentenáriumi »Történelmi emlékhelyek Pápán és környékén« címet viselő »katalógusában« szép számmal közre is adott.

Gyönyörűen tudott írni, kézírása is igen megkapó volt, hosszú sorok álltak mindig könyvbemutatóin dedikációjáért.

H. Szabó Lajos sokakat próbált segíteni, a honismeret, a helytörténet, a magyar történelmi múlt megbecsülése, annak hagyományainak ápolása felé irányítani.

Az itt jelenlévők közül biztosan sokak előtt felsejlik alakja, amint a falusi temetőkben a sírok között halad, vagy a pápai könyvtárban ülve régi iratok, vaskos kötetek közül felnéz, vagy ahogy jellegzetes hangján anekdotázik.

Hogy Dr. H. Szabó Lajost az utókor előtt mivel jellemezhetném? Talán szülőfaluja mérhetetlen szeretetével, azzal a büszkeséggel, mellyel szüleiről, paraszti múltjáról mesélt. Munkásságával, mellyel elsősorban Malomsok hírét messze vitte.

Azt sem hallgathatom el, hogy nem volt könnyű természete. A mindenkori falu vezetőségén rendszeresen számon kérte a község fejlesztését. De igaz, dicsérni is tudott; velünk örült, ha egy-egy középület megújult, vagy ha szépült a település, vagy jól sikerült egy rendezvény és a sajtóhírek Malomsokról szóltak.

Helytörténeti, hagyományőrző munkája során nem ismerte a türelmet. Ha kellett egy adat, irat vagy fotó, lehetett az gyerekkori barát, baráti köri vezetőségi tag, vagy polgármester, jegyző, keményen érvényesítette akaratát; jött és intézkedett. Nála ilyen ügyekben a »majd« elfogadhatatlan kategória volt, csak kizárólag a most fogalmát ismerte; esetleg ha valamit nem tudtunk azonnal prezentálni, az »Adélkám, este, ha jössz hazafelé, akkor add be!« működött. És ha elfelejtettem megállni a Gróf úti ház előtt, vagy elhúzódott a képviselőtestületi ülés, akkor este a vonalas telefonon a férjemmel kitárgyalták, hogy a mai fiatalasszonyok milyen megbízhatatlanok. Igaz, Ő a kért iratot sérelmezte, a férjem meg a vacsorát…

Én úgy gondolom, láthatatlanul valahol itt áll most is közöttünk, fényképezőgéppel a nyakában, oldalról, az oszlop mögül figyel, hallgatja a méltatásokat, ránk legyint, magában zsörtölődve megjegyezve, hogy »jól van, azért nem felejtettek el teljesen, – bár az Emil az előbb már megint elkalandozott a beszédben, ahelyett, hogy a cserszegi fűszerest hozta volna«.

Hiszem, hogy a felhők fölött, egy égi könyvtár olvasótermében ma is boldogan merül el kutatásai között, vagy évődve ül régi iskolatársai, vagy gyerekkori barátai között és a Marcal meg a Rába folyók ölelésében megbújó kedves falujukat emlegetik, mert Lajos bácsi igazán hitte, hogy Malomsok csak egy van, és talán megmelengeti a szívét, hogy ahogy egykor ő is hitte, az utókor is átérzi a kossuthi eszmék értékét, és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc történelmi helyszínén, itt, ma Ihászon, a hősök előtti kegyelet leróvása mellett egy főhajtással az ő életműve előtt is tisztelegnek követői.”

A 2022. augusztus 25-i, Lajos napi Kossuth-minikonferencia Kerecsényi Zoltán zárszavával, majd koszorúzással ért véget a déli órákban. A szimpózium hallgatósága, meghívott vendégei a szervezőkkel közösen helyezték el a kegyelet virágait a faluközpont impozáns parkjának emlékoszlopára, továbbá Pap Gábor és Katona Tamás emlékköveire. A konferencia nevében küldöttség vitt virágot Pápára, H. Szabó Lajos özvegyének, Ida néninek, aki sajnos nem tudott személyesen jelen lenni a rendezvényen.

Az 1848/49-es magyar polgári forradalom és szabadságharc egyetlen jelentős Veszprém megyei csatája, a Pápa mellett vívott ihászi ütközet hőseinek tiszteletére a közösségi házban Marton Zsolt lokálpatrióta által berendezett negyvennyolcas emléktárlat ezúttal két relikviával is gyarapodott. Kerecsényi Zoltán – akinek déd- és nagyszülei révén familiáris kötődése van a településhez – saját magángyűjteményéből ajándékozta oda az ihásziaknak méltó megőrzésre az 1849. június 27-i harc során halálosan megsebesült Szalóky Sámuel (1828–1849) honvédhuszár elképzelt szoborportréját – Balogh Sándor szegedi illetékességű szobrász több mint húsz esztendővel ezelőtt alkotott mellszobrát –, továbbá a győri származású Buda István szobrász- és éremművész 1978-as bronzdomborművét, mely az idén 195 éve világra jött Garzó Imre (1827–1914) 1848/49-es honvédtüzér hadnagyot ábrázolja. Garzó Imre részt vett a Schwechattól Világosig folytatott hadjáratokban és Budavár ostromában. Eredetileg mérnök és tanárember volt.

(Forrás: PVE-Hírlevél,
fotók: PVE – VÁ, KZ)