Hírek
2014. Január 06. 12:55, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Labdarúgó NB I - Új tulajdonos és Torghelle az MTK-nál
Új tulajdonosa van a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapestnek. A klub hétfői közleménye szerint a futballcsapatot működtető gazdasági társaság által kibocsátott, összesen 749 millió forint névértékű részvényt megvásárolta, illetve megvásárlására előszerződést kötött a magyar befektetők által létrehozott Blue & White Befektetői Csoport.
Ahogy a közlemény fogalmaz, az új tulajdonos alapvető célja a klub hagyományaihoz méltó eredményesség eléréséhez szükséges feltételek biztosítása. Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. új tulajdonosa építeni kíván az egyesület évszázados hagyományaira, a labdarúgóklub iskolateremtő és kiemelkedően eredményes utánpótlás nevelő munkájára, valamint a sportvállalkozás eddigi üzleti tapasztalataira és sikereire.
Az új tulajdonos első intézkedéseként egy évvel meghosszabbította a szakmai igazgató, Garami József nyáron lejáró szerződését, s a társaság eddigi vezérigazgató-klubigazgatója, Domonyai Laszló látja el a klubigazgatói feladatokat. Putics István lett a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese, Somogyi János az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.
Ezzel véget ért Várszegi Gábor szerepvállalása az MTK-ban, a korábbi tulajdonos az üzletember érdekeltségébe tartozó csoport volt.
Az új tulajdonosi körrel kapcsolatban Domonyai László a MTI megkeresésére azt mondta, hogy nem szeretnék felfedni kilétüket.
Az index szerint a 2013-ban alapított Blue & White Investment Zrt. vezérigazgatója Kücsön Gyula, a tulajdonosok között pedig - a céginfo adataira hivatkozva - az AVP Svéd-Magyar Videó- és Filmgyártó Kft.-t és Lórodi László szerepel, előbbi cég tulajdonosa az MTK elnökének, Deutsch Tamásnak a testvére, Deutsch Péter, illetve Deutsch Judit
A klub honlapja arról is beszámolt, hogy a 42-szeres válogatott Torghelle Sándor kilenc év után visszatér az együtteshez, és a szezon végéig szóló szerződést írt alá.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 07:48, péntek | Sport
Klujber Katrin és Imre Bence az év kézilabdázója a magyar szövetségnél
2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport
Ádám Martin visszatért Paksra
A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.
2024. December 18. 08:05, szerda | Sport
FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.
2024. December 17. 08:32, kedd | Sport
M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat
Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.