Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2016. Május 06. 22:10, péntek | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)

Kövy Zsoltra emlékeztek

Kövy Zsoltra emlékeztek

Református lelkész, a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója, a Református Kollégium főigazgatója, Pápa Város alpolgármestere – csak néhány tisztség azok közül, melyeket élete során betöltött. 90 éves lenne Kövy Zsolt.

A jubileum alkalmából megemlékezést szerveztek a református kollégium dísztermében. Az eseményen Steinbach József köszöntötte az emlékezőket. A Dunántúli Református Egyházkerület Püspöke köszönetet mondott a szervezőknek, az előadóknak és a megjelenteknek, hogy megemlékeznek Kövy Zsoltról, akit „oly sokféleképpen használt az Isten, s ő mindig hittel, reménységgel, örömmel és hálaadással végezte szolgálatát”.

A köszöntést követően Köntös László gyűjteményi igazgató Kövy Zsolt utódaként szólt az emlékezőkhöz. „Előbb tudtam róla, minthogy találkoztunk volna. Ő volt az egyike azoknak, akik képviselték a pápai kollégium kultuszát az ötvenes években, holott maga a kollégium akkor nem is létezett. Én ezt történelmi szerepnek tartom, mivel Kövy Zsolték hittek a nem láthatóban, érezték ösztönösen, hogy a kollégiumnak nem lehet vége. Kövy Zsoltra úgy gondolok, mint egy olyan emberre, aki a Pápai Református Kollégiumot képviselte a legnehezebb időkben is, személyében fenntartotta a reményt, hogy ez a kollégium nem szűnhet meg. Kívánom, hogy évszázadokig legyen példája a kitartásnak és a hűségnek” – fogalmazott Köntös László.


Áldozó Tamás polgármester fiatalkori emlékeket is megidézett, amikor Petőfis diákként találkozott „Zsolt bácsival” a folyosó végén lévő könyvtárban, vagy egy labdarúgó mérkőzést, ahol tombolát vásárolt tőle a református lelkész. Később a politika kapcsán hozta közelebb egymáshoz őket az élet, a rendszerváltást követően Áldozó Tamás a Fidesz útját egyengette, Kövy Zsolt pedig az MDF-et támogatta. A kampányban a két párt szemben állt egymással, de a választásokat követően sikerült megegyezniük a város érdekében és ebben a kiegyezésben fontos szereplő volt Kövy Zsolt. – Kulcsszerepe volt a mentalitásának, a nyugalmának és a megértésének abban, hogy a korábban feszítő ellentétek termékeny munkára fordultak. Soha nem láttam őt sértődöttnek, dühösnek, önmagából kikeltnek. Mindig nyugodt volt, magából nyugalmat, bölcsességet sugárzott. Máig ható kezdeményezései tetten érhetők Pápa testvérvárosi kapcsolataiban is, a Kampennel, Losonccal és Kovásznával való együttműködés az ő nevéhez fűződik – idézte fel a polgármester hozzátéve, nagyon sokat jelentett számára, hogy Kövy Zsolt temetésén a város nevében ő búcsúzhatott a néhai alpolgármestertől.

Szalayné Gubricza Emese megírt beszédét Mezei Zsolt olvasta fel az alkalmon, az egykori gyűjteményi munkatárs távollétében. – Három dolog határozta meg Kövy Zsolt életét. A családja, a gyülekezete és a könyvtár. Én az utóbbi oldalát ismerhettem meg. Fontos volt számára, hogy a háború alatt szétzilált gyűjteményt felmérje, rendezze, használhatóvá tegye. Szinte valamennyi könyv helyét fejből tudta – hangzott el a beszédben. Szalayné Gubricza Emese szelíd és egyenes emberként jellemezte egykori kollégáját, aki gyűlölte a zsarnokságot és az igazságtalanságot.

Dr. Lackovits Emőke néprajzkutató úgy fogalmazott előadásában, hogy közeli munkatársi, sőt, testvéri kapcsolatban állt Kövy Zsolttal, akinek lehetetlent nem ismerő tenni akarását, kitartását, a közösségért való önzetlen áldozatvállalását mindig is csodálta és tisztelte. - Példát adó egyénisége, tudása, tájékozottsága, a jó ügyek iránti teljes elkötelezettsége és mindenek fölött a nemzet, a Kárpát-medence magyarságának hűséges szolgálata főhajtásra késztette mindazokat, akik kapcsolatba kerültek vele. Hitvallása, életműve, konok következetessége, jellemének szilárdsága méltóvá teszi őt az utókor tiszteletére is” – fogalmazott a megemlékezésen Lackovits Emőke.

Halászné Kapcsándy Szilvia - aki könyvtárosi pályáját Kövy Zsolt „szárnyai alatt” kezdte meg a református gyűjteményeknél - emlékező beszédében elmondta, mára tudja, nem véletlenül került a gyűjteményekhez csaknem negyed évszázaddal ezelőtt, „a Jóisten hívott erre a szolgálatra, Kövy Zsolt által. Végtelen szeretetével, alázatával és emberségével bölcs tanítóként szinte észrevétlenül ültette el bennem egyházunk és a gyűjtemények iránti felelősség magját. Nagyon sok bíztatást, támogatást kaptam tőle. Mindig azt mondta, hogy a fiatalok jelentik a jövőt, bízott abban, hogy a múltból megmentett örökséget mi fiatalok továbbvisszük, életet lehelünk bele, majd új rügyet fakasztunk belőle” – fogalmazott Halászné Kapcsándy Szilvia, aki saját, Kövy Zsolttal 2006-ban készített video-interjúját is bemutatta az emlékezőknek.

Az esemény végén Kövy Rózsa a család nevében köszönetet mondott a szervezőknek és az előadóknak, hogy ilyen méltó módon emlékeztek meg néhai édesapjáról.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 16:52, szerda | Helyi

Három polgármesterjelölt indul teljes csapattal az önkormányzati választáson

Áldozó Tamás (Fidesz-KDNP), Grőber Attila (Élhető, Gyarapodó Városért Egyesület és 6 ellenzéki párt) és Marton Sándor (Mi Hazánk Mozgalom) mögött áll 10-10 ember, akik indulnak az egyéni választókerületekben.

2024. Május 08. 15:30, szerda | Helyi

Így képzik a járőrkutyákat a pápai katonák - Videó!

Közös kiképzést tartottak a napokban Pápán, az MH 47. Bázisrepülőtér és az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár járőrkutya vezetői.

2024. Május 07. 15:47, kedd | Helyi

NATO hadgyakorlat egyik központja a pápai légibázis

A Swift Response a Steadfast Defender 2024 részgyakorlata, amely a NATO szövetség keleti térségét helyezi középpontba.

2024. Május 07. 15:22, kedd | Helyi

Méhlegelőt alakítanak ki Pápán

A Városfejlesztő Kft. munkatársai a Külső-Várkertben telepítenek valódi méhlegelőt.