Hírek
2014. Március 18. 17:28, kedd |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Kovács Zoltán: Pápán és környékén nincs földmutyi
A fideszes politikus arra reagált, hogy Orbán Imre a napokban Pápa környéki gyanús földügyekről beszélt.
A hírportálunkon is közölt sajtótájékoztatón a Jobbik helyi elnökeolyan okiratokat mutatott be, melyek szerinte zsebszerződés, vagy színlelt szerződés-gyanús földügyekre utalnak. Kovács Zoltán, a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetője ma délután elmondta, mint képviselő kíván reagálni a Jobbik vádjaira, nem kormánytisztviselőként, mivel mint mondta, "távol kívánja tartani a politikát a közigazgatástól".
Kovács Zoltán úgy fogalmazott, a Kormányhivatal az államigazgatás területi, integrált hivatala, amely az ágazati miniszter döntéseinek és szakmai szabályoknak megfelelően jár el végrehajtó szervként. - A Vidékfejlesztési Minisztérium az új földforgalmi törvény hatálybalépését megelőzően megvizsgálja a haszonélvezettel terhelt ingatlanügyleteket. Munkatársaim is eszerint járnak el a földhivatalokban, akik már több hete a minisztérium földügyekkel foglalkozó államtitkárához, a Nemzeti Agrárkamarához és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez fordultak a kifüggesztett, jelentősebb mértékű területekre vonatkozó szerződésekkel kapcsolatban - fogalmazott a politikus.
Hozzátette: a jobbikos politikusok nyitott kapukat döngetnek. Visszautasítom a trafik és földügyekkel kapcsolatos alaptalan vádakat. Ilyen ügyek nicsenek és nem is lesznek sem Pápán, sem környékén - szögezte el Kovács Zoltán.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi
Negyven év a harcművészet szolgálatában
2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi
Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket
Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.
2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi
Fókuszban a megelőzés Pápán
A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.

