A rövid megemlékezésen a jelenlévők közösen elénekelték a Himnuszt, elhelyezték koszorúikat, majd a Szózat hangjaival le is zárult az alkalom. Unger Tamás alpolgármester a sajtó számára elmondta emlékező gondolatait.

"Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra történő megemlékezés immáron 172 éve a szabadság és önrendelkezés, a magyar nemzet és demokrácia megszületésének ünnepe, sorsunk saját kézbe vételének, a külső fennhatóságtól történő szabadulás jelképe, egyúttal a történelem kihívásaira adott saját válaszaink megtalálásának egyik legszebb, ha nem a legszebb megjelenési formája.

Ünnep és jelkép volt még a 20. századi szabadságunk kivívása előtt, a rendszerváltást megelőző 45 évben is, igaz más-más felhanggal: a felszínen a kapitalizmus és az uralkodó osztály szabályaitól való megszabadulás ünnepe, a mélyben azonban a szocialista-kommunista kormányzás alóli remélt felszabadulás ünnepe, kifejezése, amelyet éppen ezért sokáig tiltottak, üldöztek, büntettek, de soha nem néztek jó szemmel.

A történelem pikantériája, hogy tulajdonképpen országunk megalakítása óta mindig volt, van ki ellen szabadságunkat megvédeni, legyen az császárság, vagy egyéb nyugati és keleti birodalmak, legyenek azok ideológiák által kreált hatalmak, vagy éppen az ideológiamentességen, globalizáción kinőtt pénzügyi és politikai világ által kreált hatalom. Kellett ezt tennünk földrajzi helyzetünk miatt, az elnyomástól való felszabadulás vágyától vezérelve, vagy csupán egyszerűen CSAK túlélésünk, megmaradásunk érdekében fegyverrel, emberáldozattal, felkelésekkel vagy forradalmakkal, olykor csak szavakkal, érvekkel.

A szabadság értelmezése sokféle és sokrétű.
Legegyszerűbb értelmezése alapján az idegen erőtől való függetlenséget jelenti.

Meggyőződésem, hogy ez volt és ez lehet ma is a szabadságról alkotott elképzelésünk és kívánságunk alapja.

Ez volt a közkeletű elnevezéssel márciusi ifjak, valójában művelt filozófusok, politikusok, költők, gazdasági szakemberek gondolkodásának alapja, tetteinek legfőbb mozgató rugója is, amelynek állomásait, eredményeit mindannyian ismerjük és minden év március idusán hősöknek járó tisztelettel megidézzük.

E szabadságérzéstől vezérelve jelszavaik valának: haza és haladás - ahogy Kölcsey egyik beszédében fogalmaz.

„Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképen a maradás szónak több jelentése van. Korszerinti haladás épen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés.” – teszi rögtön hozzá.

Hogy a haza, az ország, a nemzet érdekei mindennél előbbre valók, nem volt, nem is lehetett kérdéses számukra. Igaz nem is voltak olyan nemzetellenes, internacionalista ideológiák, amelyek hangzatos hívószavak mögé bújva megzavarhatták soraikat, akiknek fejükre olvashatták volna:

„Ti, akik nem halljátok Petőfi szavát,
akik nem értitek Kölcsey Himnuszát,
mert számotokra üresen cseng a szó
s nem tudjátok mit jelent az,
hogy: Hazaáruló!”

A haladás, amely Kölcsey szerint „maradást” hoz magával, azt a MEGmaradást hivatott kifejezni, amelyre e márciusi ifjak mindent feltettek: egy több száz év során háborúk következtében erejében ugyan meggyengült, de a 17. század végétől, a 18. század elejétől lassan, de fokozatosan gazdaságilag Európához felzárkózó ország modernizációjára, felépítésére. Tudásuk alapján, óriási elszántsággal fektették le azokat az alapvető törvényeket, amelyek egy gyökeresen új, értékeiben polgári, demokratikus Magyarország megteremtéséhez voltak szükségesek: a népképviseleti országgyűlésnek, az önálló felelős kormányzásnak, a közteherviselésnek, a nemzeti banknak, a jobbágyfelszabadításnak, az ősiség, a dézsma és robot eltörlésének, a sajtó szabadságának törvényeit. Hihetetlen összefogással, a nép és a politikusok együttműködésével sikerült az összes fontos egyéni és kollektív szabadságjogot vérontás nélkül kivívni.

Jól tudták, hogy a „veszteg maradás” következménye a „senyvedés” lenne.

Érdemeik még akkor is elvitathatatlanok, ha e kezdeményezések mindegyike csak jóval később tudott megvalósulni, hiszen a szabadságharc leverése után a hatalom ezeket visszavonta, ennek ellenére a magyar politika viszonyítási alapjává váltak, és megvalósultak a kiegyezéssel, illetve az Osztrák–Magyar Monarchia idején végbement közjogi fejlődéssel.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idei megemlékezéseit egy olyan egészségügyi világjárvány árnyékolja be, amely Európában is egyre gyorsabban terjed és folyamatosan szedi halálos áldozatait. Ez a járvány és a ma még beláthatatlan következményei ugyancsak béklyóba szorítják országunkat, még ha nem is ugyanabban az értelemben, mint tette velünk a történelem és tették velünk a Habsburg- és a Habsburg-Lotaringiai ház uralkodói.

Ahogy ezt a történelmi béklyót 1848 tavaszán sikerült soha nem látott összefogással, egyetértéssel, elszántsággal lerázni magunkról, most ugyanezzel az összefogással, felelősséggel és fegyelemmel tudjuk ezt a járványt legyőzni és kihatásain úrrá lenni.

Most ugyanúgy szükség van mindannyiunkra, mint akkor volt!

Isten óvjon és segítsen bennünket!

Isten óvja és segítse Magyarországot! - áll az ünnepségen el nem hangzott beszédben.