Hírek
2012. Október 24. 13:11, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Koszorúból is az olcsóbb fogy
A termelők és árusok idén is nagy koszorú, virág- és mécseskínálattal készültek a Halottak Napjára és a Mindenszentekre. Elmondásuk szerint, a vásárlók nincsenek kevesebben mint tavaly, viszont az olcsóbbat keresik.
Közeledik halottak napja és a Mindenszentek ünnepe, ilyenkor - megállva az élet rohanásában – elhunyt rokonainkra, barátainkra emlékezünk, egy-egy koszorút, virágcsokrot helyezve sírjaikra. A virágkötőknek viszont ilyenkor kell csak igazán dolgozni, hiszen számukra október vége minden évben főszezon.
A pápai piacteret tett sétánk során azt tapasztaltuk, hogygyertyákból, mécsesekből és a különböző méretű és formájú koszorúkból bőven válogathatunk. Az árusok elmondása szerint még nem tolonganak a vásárlók, de már számos rendelést felvettek. - Nem vásárlóból lett kevesebb, inkább az figyelhető meg, hogy az olcsóbbat keresik. Sőt, egyre többen veszik meg a hozzávalókat - mert mi nem csak kész koszorút árulunk - és készítik el odahaza a sírdíszeket - mondta az egyik kereskedő.
Legtöbben annak ellenére sem változtattak áraikon - vagy csak minimálisan - hogy költségeik megemelkedtek. Sőt egyikül árcsökkentésre is kényszerült ahhoz, hogy forgalma ne csökkenjen.
Gyertyákat, kisebb mécseseket már 100-200 Ft-tól találhatunk, de lehet venni elektromos mécsest is 1290-ért. A legkisebb koszorúk 3-400 Ft-ba kerülnek, a legdrágábbak 4-5000-be. Közepes sírdíszeket nagyjából 1200-1800 Ft-ért vehetünk, 2500 körül már találunk selyemvirágos és krizantémos koszorúkat is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 12:00, hétfő | Helyi
Ők kaptak idén városi kitüntetést Március 15-én
2026. Március 16. 11:30, hétfő | Helyi
Lehet-e kampányrendezvényt tartani oktatási intézményben?
2026. Március 15. 13:56, vasárnap | Helyi
„Mi más rendre vágyunk: Vagy igaz világ lesz, Vagy nem lesz itt semmi" - Március 15-i megemlékezés Pápán
Pápa Város Önkormányzata ünnepi megemlékezést szervezett március 15-én a Március 15. téren, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 178. évfordulója alkalmából.
2026. Március 14. 17:23, szombat | Helyi
Törölte a videót Takács Péter, amelyben egy kommunista mozgalmi dal szólt
Rövid idő után törölte közösségi oldaláról azt a videót Takács Péter, amelyben egy, a kommunista korszakhoz kötődő dal szólt háttérzeneként.

