Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2020. Július 03. 16:01, péntek | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Köszönet az egészségügyi és a szociális dolgozóknak – Semmelweis-nap Döbröntén

Köszönet az egészségügyi és a szociális dolgozóknak – Semmelweis-nap Döbröntén

Rendhagyó helyszínen, a pápai önkormányzat döbröntei turistaházának udvarán gyűltek össze Semmelweis-napon a Pápa és környéke egészségügyi és szociális ellátó intézményeinek munkatársai.

Az egésznapos csapatépítő programok jó hangulatban teltek, a délelőtti főzőversenyen finomabbnál finomabb ételek készültek, az ebédet követően pedig köszöntötték a jelenlévőket. Dr. Töreki-Vörös Ibolya, a pápai kórház főigazgatója azt mondta, az elmúlt hónapok eseményei mindenkit új kihívások elé állítottak, az egészségügyi és szociális dolgozókat pedig különösen. Hozzátette, a korábbi elképzeléseit, hogy az idei Semmelweis-napra az elnyert pályázatokból felújított kórházi épületek átadását szerette volna időzíteni, az élet felülírta. – Nem várt helyzet állt elő, amely miatt fizikailag és lelkileg is megterhelő hónapokat tudhatunk magunk mögött. Mindezt csak széleskörű összefogással, hihetetlen csapatmunkával lehetett leküzdeni. A veszélyt felismerve mindenki tette a dolgát, beleálltunk az ismeretlenbe. Büszke vagyok önökre és legyenek önök is büszkék saját magukra – hangsúlyozta az igazgató hozzátéve, a társszervekkel is kiválóan együtt tudtak működni ezekben a nehéz időkben, az ő munkájukért is köszönet jár.

Dr. Töreki-Vörös Ibolya köszönetet mondott a lakosságnak és a vállalkozóknak is, akik szintén hozzájárultak a helytállásukhoz, és a magyar kormánynak is, amiért egyszeri juttatással is elismeri az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját.

Dr. Áldozó Tamás polgármester elmondta, a döbröntei turistaházban a pápai önkormányzat meghívásából lehetnek most jelen, amely a köszönő szavak mellett egyfajta gesztus, a hála egyik kifejezési módja. A városvezető úgy fogalmazott, hogy az elmúlt időszak ugyan nagyon nehéz volt, de számos tapasztalattal gazdagabbak lettünk, és ha beválik az a jóslat, és visszatér a járvány, akkor azt sokkal felkészültebben fogjuk tudni fogadni. – De volt még egy nagyon fontos tanulsága az elmúlt időszaknak, méghozzá az, hogy láthattuk, hogy az emberek alapvetően jók. Jók, hiszen készek voltak arra, hogy segítsenek, az idejüket, a munkájukat és ha kell, a pénzüket is adják azért, hogy közösen túléljük a nehéz időket – zárta gondolatait a városvezető, megköszönve az egészségügyi és szociális dolgozóknak mindazt, amit értünk tettek.

Vargáné Maurer Ilona, a kórház ápolási igazgatója felidézte az elmúlt hónapok nehézségeit, mindazt a szokványostól eltérő tennivalót, amit a járvány miatt kellett elvégezniük az intézményben. - Az elmúlt hónapok azonban sok mindenre megtanítottak bennünket. Leginkább türelemre, megállásra, leállásra, ami a felgyorsult világunkban egyáltalán nem volt jellemző a járvány előtti időszakra. Kitartás, bátorság, összetartás, mind nélkülözhetetlen volt az átszervezésekhez, eljárásrendek bevezetéséhez, a COVID-19 gyanús betegek ellátása során. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy a bajban mennyire átérzi mindenki a helyzet súlyosságát, és a legnagyobb odafigyeléssel, együttműködéssel viszonyul egymáshoz – mondta el az ápolási igazgató.

A köszöntőket követően került sor a délelőtti főzőverseny eredményhirdetésére, ám mivel a zsűri nem tudott dönteni a sok-sok finomság között, végül valamennyi résztvevő kapott ajándékot. A Semmelweis-nap retro disco-val, majd pedig szabad időtöltéssel folytatódott.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi

Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán

Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.

2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi

Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni

Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.

2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi

Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására

Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

2025. December 04. 09:18, csütörtök | Helyi

Pápai körforgalomban ütött el egy elektromos kerékpárost