Hírek
2022. Június 24. 13:10, péntek |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Korda Racing: a Mecsekben lett abszolút bajnok Vincze Feri, most „csak” nyerje meg a viadalt
Úgy tűnik, létfontosságú verseny következik a hétvégén a 2022-es Magyar Rallye Bajnokságban, ugyanis a Mecsek Rallye döntő fontosságú lehet a bajnoki címért folyó küzdelemben.
A Korda Racing számára eddig szinte hibátlan ez az esztendő, hiszen abszolútban a Vincze Ferenc, Németh Gergely páros vezeti a bajnokságot, ráadásul a mostani helyszín kizárólag pozitív emlékeket ébreszt a 2019-ben bajnoki címet éppen itt megszerző pilótában. Az ORC-ben az előző két viadalt megnyerő Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs most sem szeretné alább adni, akárcsak a Határ Attila, Éhn Dániel kettős, aki a Dunakanyarban szintén első lett a kategóriájában. Vizelli Károly ezúttal új navigátorral, Tukacs Ákossal áll majd rajthoz Pécsett.
Vélhetően a legszebb álmukban gondolhatták azt a Korda Racing csapatvezetői és tagjai, hogy a 2022-es Magyar Rallye Bajnokság negyedik versenyére úgy utazhatnak el, hogy három párosuk harcban áll az idei bajnoki cím megszerzéséért, sőt, az idén igencsak kiegyensúlyozottan versenyző 2019-es abszolút bajnok Vincze Ferenc és navigátora, Németh Gergely az abszolútban is élen áll. Eddig mindhárom viadalt a második helyen fejezték be, ám az 55. alkalommal megrendezésre kerülő Mecsek Rallye helyszíne eddig igencsak szerencsét hozott Vincze Ferencnek: itt nyerte meg pályafutása első szakaszát, illetve itt lett abszolút bajnok három évvel ezelőtt. Nos, a Skoda Fabia R5-össel versenyző Vincze, Németh duó ezúttal az abszolút győzelemre hajt.
„A bajnoki pontversenyt jelenleg vezetjük, ami természetesen jó hatással van ránk. A héten teszteltünk, és úgy vélem, sikerült azokat a beállításokat megtalálnunk, ami Pécsett sikerre vihet minket. Nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen visszatér a mezőnybe Mads Östberg, de ezen a pályán bízom abban, hogy végre sikerül legyőznünk őt. Igencsak kellemes emlékek fűznek a Mecsek Rallye-hoz, hiszen pályafutásom első szakaszgyőzelmét is itt szereztem, illetve 2019-ben itt lettem abszolút magyar bajnok. Egy dolog hiányzik még, hogy a versenyt is megnyerjem, remélem, szombat estére ez a vágyam is teljesül. Úgy érezzük, hogy jól felkészültünk az ezúttal hosszabb távú és technikásabb pályákkal tűzdelt versenyre, és bízunk a jó szereplésben. A dobogóra mindenképpen szeretnénk felállni és nagyon örülnénk, ha meg tudnánk őrizni az első helyet az összetettben” – fogalmazott Vincze Ferenc.
Csapattársai közül a P14-es kategóriában induló Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs nagyon elkapta a ritmust Boldogkőn, ugyanis az ottani ORC összetett sikerüket ezúttal a Dunakanyarban is megismételték a Mitsubishi Evo X volánja mögött, és abban bízik mindenki a csapatban, hogy a hétvége számukra egy újabb győzelmet hoz.
A sportág rajongóinak nagy örömére hosszú kihagyást követően egy Ladával tért vissza a mezőnybe Vizelli Károly a Dunykanyar Rallye-n, és a „rozsdát” aránylag hamar ledobta magáról, de a kategória harmadik helyéről technikai hiba miatt ki kellett szállnia a versengésből. Pécsett új navigátorral, Tukacs Ákossal áll rajthoz a közönségkedvenc versenyző, aki abban bízik, ezúttal képes lesz végigmenni, ráadásul versenyképes is lesz.
Az ORC-ben egy Peugeot 306-ossal rajthoz álló Határ Attila és Éhn Dániel kettős a Dunakanyar Rallye-n megmutatták, méltók a bizalomra – megnyerték ugyanis a kategóriájukat –, és titokban abban bíznak, ugyanezt sikerül a Mecsek Rallye-n is megismételniük.
A Korda Racing csapattulajdonosa elárulta, ha csapata képes lesz megismételni a legutóbbi teljesítményét, nem lesz nála boldogabb ember. Legfeljebb abban az esetben, ha Vinczéék győzni tudnának. Igaz, nagy kérdés, hogy akkor ő vagy Feri lenne a legboldogabb…
„Bíztam abban, hogy a Dunakanyar Rallye a mi versenyünk lesz, és igazam lett. Bevallom, evés közben mindig megjön az étvágy, azaz Pécsett sem szeretném, ha alább adnánk az eredményeinket. Tudom, hogy Östberg ismét itt lesz, de hol győzze le Feri a volt világbajnokot, ha nem azon a versenyen, ahol annyi szép emléke van. Sosem felejtem el azt a 2019-es viadalt, jó lenni valami hasonlót idén is átélni… De nem szeretnék felesleges terhet rakni Feri vállára, hozza ki a maximumot magából, és ha úgy távozunk a Mecsekből, hogy az ő nevével kezdődik a bajnoki sorrend, már teljesen elégedett leszek. Karcsinak csak annyit kívánok, sikerüljön újra élveznie a versenyzést, mert amikor így érez, abból mindig nagy dolgok lehetnek. Foczkó Ákosék és Határ Attiláék pedig reményeim szerint ott fogják folytatni, ahol pár hete a Dunakanyarban abbahagyták” – mondta Korda Erik csapattulajdonos.
http://facebook.com/kordaracingHU
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing
A Korda Racing együttműködő partnerei: A-Híd Zrt., Hertz – Mercure Rent a Car Kft., Vinex Plus Hungary Zrt., Fenstherm Kontakt Kft., Bartron ’07 Kft., 24H Parcel Zrt., Corax-Bioner Zrt., Palóckert Kft., TIMKETT Kft., PA-COMP Kft., MG Projet Kft., Pannon Tervstúdió Kft., Welltest-Info Kft., Al-Oliva Kft., Hegymegi Zsolt, Petrovics Csaba, Vital Park Kft, Road Partner s.r.o., Szerszámbróker Kft.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 07:48, péntek | Sport
Klujber Katrin és Imre Bence az év kézilabdázója a magyar szövetségnél
2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport
Ádám Martin visszatért Paksra
A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.
2024. December 18. 08:05, szerda | Sport
FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.
2024. December 17. 08:32, kedd | Sport
M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat
Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.