Városlista
2024. december 21, szombat - Tamás

Hírek

2022. Július 21. 10:34, csütörtök | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Korda Racing: a dobogó minden fokára felállhattak a Vörös katlanban

Korda Racing: a dobogó minden fokára felállhattak a Vörös katlanban

Visszatért a siker útjára a Korda Racing a Nyirádon rendezett bajnoki hétvégén.

A 2022-es Magyar Rallycross Országos Bajnokság ötödik viadalán a csapat versenyzői remekül helytálltak, hiszen egyrészt a dobogó valamennyi fokára felállhattak, ráadásul a helyezettek is jó formában száguldottak a legendás pályán.

A Korda Racing versenyzői nagy reményekkel érkeztek meg az idei Magyar Rallycross Országos Bajnokság ötödik versenyének helyszínére, Nyirádra, ráadásul ezúttal úgy állhattak rajthoz a legendás nyirádi katlanban, hogy előtte valamennyien tesztelhettek is a pályán. A csapat nagyon elszánt volt, és ez végül kamatozott is, hisz eredményeikkel feledtetni tudták a fuglaui kisiklást.

A Supercarban idén már versenyt nyerő, több alkalommal dobogóra álló Benyó Máté Ford Focusa ugyan megint „köhintett” az előfutamokon, ám amikor a legjobban kellett, a gazdájával együtt remekelt, tavaly után ismét a második helyen végzett, így nem kell lemondania az abszolút bajnoki cím megszerzéséről.

„Ez a hétvége is igazán fordulatos volt számunkra. Már rögtön a szabadedzéseken látszott, hogy hamar megtaláltuk a gyors tempót, hiszen mindkét edzést megnyertük. Az előfutamok sajnos már nem alakultak ennyire kedvezően. Több balszerencsés akadály hátráltatott, hogy a remek tempónk eredményekben is megmutatkozhasson. A döntő rajtrácsára végül a harmadik helyen álltunk fel, és a leintésig sikerült egy helyet javítanom. A döntő hat köre sajnos ennyire volt elég, de az volt az érzésem, hogy ha még van egy-két kör, talán a győzelem is meglett volna. De az autósportban nincsen ha, szóval elégedettek lehetünk az újabb második hellyel. Nagyon köszönöm a csapatnak a hétvégén nyújtott fantasztikus munkáját és a szurkolóinknak, hogy támogattak engem és csapattársaimat a verseny folyamán” – értékelte teljesítményét Máté.

A Super1600-as kategóriában rajthoz álló Kovács Sámuel ott folytatta, ahol Fuglauban pár hete abbahagyta. Ezúttal is remekül vezetett, előfutamokat nyert, és a döntőben amiatt nem tudott dobogóra állni, mert kilökték, ám így is az ötödik helyen végzett.

„Vegyes érzelmekkel zártam a nyirádi hétvégét. Az autót tökéletesen felkészítette a csapat, és nagyon jól működött egész hétvégén. Az első előfutamban volt egy incidensem egy versenyzőtársammal, ami után sérült az autó. Ebből kifolyólag sajnos nem tudtunk elindulni a 2. előfutamban és így sajnos az is biztossá vált, hogy a döntőt az utolsó helyről kezdjük. Vasárnap a maradék 2 előfutamban a tempónk jónak bizonyult. A döntőben a rajtom jól sikerült, az első körben sikerült egy pozíciót javítani. Sajnos, amikor a negyedik helyért csatáztam Benivel, sikerült megelőzni, de az előzést követő kanyarban kilökött és sajnos nem tudtuk folytatni a döntőt. Ám így is ötödik lettem, ám ez is jobb, mint a semmi” – közölte Sámuel.

A Mazda MX-5 Kupában induló Várkonyi Bence szintén bizakodóan várta a hétvégét, de sajnos az első kvalifikációs futamban egy bukást követően fejtetőre „rakta” az autót. Vasárnap újra rajthoz tudott állni, az elődöntőben egészen az utolsó körig a harmadik helyen száguldott, ám megforgott, így végül negyedik lett, és lemaradt a döntőről.

„Ez a hétvége nagyon nem úgy alakult, ahogy terveztük. A tesztnapi, illetve szabadedzési tempónk bíztató volt. A Q1-ben azonban megtörtént a baj, az első körben joker körre szántam el magamat, aminek a bejáratánál megúszott az autó, és nem tudtam már megfogni. Az autó jobb hátuljával falat értem, így beforgatta az elejét és átborult az autó, nagy esés volt. Így nem kaptam pontot a Q1 és Q2-ben. Csodával határos módon másnapra összerakták az autót, és a Q3-ban tudtam indulni már. Az elődöntőben ezek alapján az utolsó helyről indultam, de úgy nézett ki, hogy megoldom a döntőbe jutást. Harmadikként értem volna be, ha önhibámból nem forgok meg a vége előtt a visszafordítóban. Összességében nem vagyok elégedett, de az is csoda hogy tudtam még menni az esés után” – mondta Bence.

A Hankook Racer Cup mezőnyében induló Bagaméri Bálint, Korda Zsófia és Réka szintén nagy izgalommal várja a nyirádi bajnoki fordulót, és valamennyien elégedetten távoztak Nyirádról. Zsófi megnyerte a női versenyt – Réka a harmadik lett –, mindketten hibátlanul vezettek egész hétvégén. Bálint az abszolút 10. helyen végzett, és végig remek tempóban versenyzett.

„Nagyon vártam a nyirádi hétvégét, ez az egyik kedvenc pályám. Ennek ellenére nem vagyok megelégedve a hétvégi tempómmal, nem tudtam olyan idöket autózni amiket szerettem volna. Az elődöntőbe sikerült bekerülnöm, de a döntőt sajnos mar nem tudtam elérni. Remélem, legközelebb Greinbachban jobban teljesítek majd” – állította Zsófi.

„Szintúgy először versenyeztem Nyirádon, mint bárhol máshol, így egy számomra ismét ismeretlen pályán autóztam. Izgalmakkal teli pályának tartom, nagyon élvezetes volt. A hétvégen sikerült a célomat teljesítenem, ami az volt, hogy nagyobb hiba nélkül menjek végig. Ez sikerült is, a tempóm sokat javult az első naphoz képest, de van még hova fejlődnöm” – mesélte Réka.

„Nagyon elégedett vagyok a hétvégi eredménnyel, az év talán legjobb versenye volt a számomra. Stabilan és hibamentesen tudtam autózni egész hétvégén, valamint a hirtelen leszakadó esőben is magabiztos tudtam maradni. Sajnos a döntőbe nem tudtam kerülni, de remélem, hamarosan oda tudok érni tempóban. Az autóm tökéletesen működött egész hétvégén, köszönöm a Korda csapat szerelőinek és Korda Eriknek a támogatást” – árulta el Bálint.

A Korda Racing csapattulajdonosa kifejezetten örült annak, hogy csapata bebizonyította, a legutóbbi osztrák verseny csak kisiklás volt az életükben.

„Úgy érkeztünk meg a Vörös katlanba, hogy nem szeretnénk győzelem nélkül távozni Nyirádról. És tessék, Zsófi első helye a nők mezőnyében meg is hozta a nagyon várt sikert. Ráadásul valamennyi versenyzőm remekül teljesített, és hogy nem értünk el ennél is jobb eredményt, az a balszerencsénk számlájára írható. Máté pazarul ment a döntőben, és ha a Focus tökéletes az előfutamok során, bizony megnyerhette volna a versenyt. Vagy ott van Sami, akit a dobogós helyek valamelyikétől egyik versenytársa fosztotta meg, de Bálint és Réka is hibátlanul teljesített. Egyedül Bence volt az, aki önmagát okolhatja azért, hogy „csak” ötödik lett, ami természetesen nem rossz teljesítmény. Hogy is mondtuk a verseny előtt? Azért mentünk Nyirádra, hogy a Korda Racing megint régi hírnevéhez méltóan szerepeljen. Nos, úgy érzem, sikerült” – jelentette ki Korda Erik.

http://facebook.com/kordaracingHU
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-Híd Zrt., Keviép Kft, Fenstherm Kontakt Kft, Watz Építőipari Kft, Cofidis Magyarország, Corax-Bioner Zrt, DCS Trans Kft, Sun&Fun, Generálkommandó, Cata, CS-Process, Hetech-Trend Kft, Harmata-94 Kft., Prestige Marketing Kft, Ulex-Trans Trade Kft., Abacus Invest Kft., Tibuktu Bt

Címkék: autósport

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport

Ádám Martin visszatért Paksra

A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.

2024. December 18. 08:05, szerda | Sport

FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.

2024. December 17. 08:32, kedd | Sport

M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat

Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.