Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2019. Március 17. 08:16, vasárnap | Helyi
Forrás: Pápa-ma.hu

Kis Károly emlékére futottak

Kis Károly emlékére futottak

Ötödik alkalommal csatlakoztak a pápai és környékbeli futóbarátok az Országfutás elnevezésű eseményhez, mely egyben tisztelégés volt Kis Károly emléke előtt.

A mozogni vágyók szombat délután a Várkert hídnál gyülekeztek, akiket Györkös Virág, szervező, Rádi Róbert, a Pápai Atlétikai Club elnöke valamint Áldozó Tamás köszöntött, városunk polgármestere miután megnyitotta az eseményt, maga is futócipőt húzott és két kört teljesített a Várkertben.


- Fontosnak tartom, hogy ilyen formában is őrizzük Karcsi bácsi emlékét, köszönet mindenkinek, aki eljött - mondta a közös bemelegítés előtt Áldozó Tamás. - Abban bízom, hogy hamarosan meglesznek a lehetőségeink arra, hogy ennél is messzebbre hangzóan tudjunk emlékezni rá.
Györkös Virág a Pápa-ma.hu-nak elmondta, idén az előzetesen regisztráltak 600 kilométert vállaltak.
- Tíz napon keresztül zajlik a kilencedik országfutás. A mostani esemény célja, hogy a résztvevők száma elérje a húszezret, a gyűjtött kilométerek számában pedig lépjük túl a Föld-Hold távolságot, ami körülbelül 380.000 kilométer. A mostani alkalom március 15 és 24. között zajlik, ebben a kilenc napban lehet gyűjteni országszerte a kilométereket, az első két napon közösen, majd egyénileg. Pápán a tegnapi illetve a mai nap során teljesített táv is beleszámít az összesítésbe, természetesen a mai rendezvénnyel elsősorban Kis Károlyra emlékezünk.
A sporteseményen a pápai futóközösség tagjai mellett Kis Károly gyermekei valamint a Pápai Atlétikai Club atlétái is teljesítették a választott kilométereket. A második nap végére 87 futó összesen 1033 kilométert tett meg.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi

Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán

Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.

2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi

Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni

Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.

2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi

Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására

Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

2025. December 04. 09:18, csütörtök | Helyi

Pápai körforgalomban ütött el egy elektromos kerékpárost