Hírek
2014. Május 01. 14:11, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
\"Kirúgjuk magunk alól a földet\" - Elballagtak a pápai végzősök
6 oktatási intézmény 27 osztályának 635 végzős tanulója sétált végig a városon, a hagyományos városi ballagáson Pápán. A diákokat Halász János kultúráért felelős államtitkár köszöntötte a szabadtéri színpadon.
Jeleket kell hagynunk! Az iskolában és az életben is - húzta alá a minisztériumi államtitkár. Halász János arra bíztatta az ifjúságot, hogy "ne veszítsék el nyitottságukat" és "legyenek kíváncsiak a környezetünkre". Ha így cselekszünk, "nem megy el mellettünk az élet, hanem velünk együtt fog változni a világ". Az államtitkár igazi iskolavárosnak nevezte Pápát.A pápai diákok ebben az iskolavárosban ismerték meg azokat a sávokat, erkölcsi vonalakat, melyek ismeretében közelebb juthatnak céljaikhoz - mondta Halász János.
A diákság nevében Amberger Dániel, a Pápai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola tanulója búcsúzott. A diák arra buzdította társait, hogy valósítsák meg álmaikat, hagyjanak lábnyomot maguk után, alkossanak olyat, amitől kitűnnek a tömegből.
A beszédeket követően Áldozó Tamás - a hagyományokhoz hűen - minden ballagó diákot Pápa város felnőtt polgárai közé fogadott.Ebből az alkalomból a polgármester két végzősnek, Kálmán Klaudiának, az Acsády Ignác Szakképző Iskola diákjának és Amberger Dánielnek átadta az eseményt szimbolizáló, a város címerével díszített láncot és emléklapot.
Az ünnepségen közreműködött a Türr István Gimnázium és Kollégium énekkara, Varga Helga, az Acsády Ignác Szakképző Iskola diákja pedig Terplán Imola versét szavalta el. A "Kirúgjuk magunk alól a földet" című Republic szerzeményt a Petőfi Sándor Gimnázium zenekara adta elő nagy sikerrel, de nagyszerű produkcióval rukkolt előSomosi Ambrus és Kapcsándi Klaudia is. Utolsóként a Black Bunny Rock 'n' Roll Club Dangers formációja lépett fel. A nagyszabású rendezvény a Szózat hangjaival zárult.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi
Negyven év a harcművészet szolgálatában
2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi
Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket
Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.
2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi
Fókuszban a megelőzés Pápán
A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.













