2023. június 16-án, Pápa Város Napján emlékezett meg kis civil közösségünk, pápai Petőfi Városbarát Egyletünk (PVE) a 99 esztendővel ezelőtt született néhai Huszár János (1924–2017) Apáczai Csere János-díjas történelemtanárról, Bél Mátyás-díjas helytörténészről, Pápa város és Veszprém vármegye kitüntetettjéről, Pápa hajdani ikonikus alakjáról.

A szerény főhajtást a pápai Szent Anna Római Katolikus Óvoda Zimmermann utca 10. szám alatti épületében tartottuk. Ott, ahol négy éve egy úgynevezett „emlékjelet” állítottunk az egylettel Huszár János tiszteletére.

Huszár János életének meghatározó helyszíne volt ez az épület, ahol valamikor a pápai Római Katolikus Polgári Fiúiskola és a II. számú Általános Iskola működött. A Római Katolikus Polgári Fiúiskolának 1936 és 1940 között volt a diákja Nagy László költővel együtt. A II. számú Általános Iskola pedig mintegy harminchat éven át – 1949 és 1985 között – biztosított munkahelyet a számára.

Így tehát 2019-ben szimbolikus helyszínen avattuk fel – közadakozásból – ezt a szerény kis emléket, egy réztáblácskát, melyre „előfutárként” tekintünk. Egy év múlva ilyenkor lesz Huszár tanár úr kerek 100. születési évfordulója.

Egy központibb helyen, köztéren lévő, komolyabb, portrédomborműves márványtáblát vagy akár egy mellszobrot is megérdemelne a tanár úr Pápán. Ezt szeretnénk kezdeményezni a város vezetésénél, Huszár János 2024-es centenáriumának méltó megünneplése céljából.

Az immár nyolcéves PVE kiemelt feladatai közt tartja számon a petőfis, kossuthos, negyvennyolcas emlékek, azonfelül a Pápához és környékéhez köthető jeles személyiségek, így Huszár János alakjának-személyének, életművének helyi kulturális emlékezetben tartását is.

Az idei koszorúelhelyezést követő rövid beszédemben felvillantottam néhai „lokálpatrióta-tanítómesterem”, Huszár János, János bácsi pályájának főbb momentumait. Többek között kiemeltem azt a Múltidéző történetek Pápáról címet viselő kötetét, mely 2005-ben Áldozó Tamás polgármester úr ajánlásával láthatott napvilágot, s amelyet nyugodt szívvel javasolhatunk ma is és holnap is szűkebb pátriánk növendékeinek a figyelmébe.

Végül az egyletiek kötetlen, jó hangulatú sztorizgatásokkal, anekdotázásokkal idézték fel a vele összefüggő személyes és közös emlékeiket. Azon egykori kedves találkozásokat, ankétokat, kirándulásokat, „kulturális őrjáratokat”, spontán pillanatokat, amiket együtt töltöttek el – töltöttünk el, éltek át – éltünk át Huszár tanár úrral, János bácsival az utóbbi évtizedek alatt; melyekről szép és vidám emlékeket őriznek – őrizünk vele kapcsolatban.

Kerecsényi Zoltán,
a PVE ügyvivője

(Forrás: PVE –Hírlevél;
fotók: PVE)

_________________________________

Huszár János kilencvenkilenc esztendeje, 1924. június 15-én, Pápán látta meg a napvilágot. Iskoláit előbb a református elemi népiskolában, majd a katolikus polgári fiúiskolában végezte. A Pápai Állami Tanítóképző Intézetben szerezte meg tanítói oklevelét.

A második világégés utolsó időszakában a pápai ejtőernyős ezrednél katonáskodott, két alkalommal teljesített frontszolgálatot.

Magyar-történelem szakos tanári diplomáját a háborút követően kapta kézhez a budapesti Pedagógiai Főiskolán. Tanári pályáját is szülővárosában kezdte a Pápai Református Kollégium általános iskolájában. Az államosítás után mintegy harminchat esztendőn át tanított a Zimmermann utcai II. számú Általános Iskolában.

Volt helyettes igazgató, átmenetileg igazgató is, de leginkább – csaknem két évtizeden át – magyar-történelem szakos felügyelőként, illetve vezető szakfelügyelőként vált közismertté.

Igazán sokrétű pedagógus hírében állt, a humán tárgyak mellett testneveléssel is foglalkozott. Szervezett tornászcsapatot, tornaünnepélyeket, sőt gyermekkart is; életre hívója volt a Séllyei István Református Vegyeskarnak. Számára ugyanakkor mindig is a legfőbb szenvedély a helyi múlt értékeinek feltárása, őrzése, továbbadása volt. Már diákként tartott honismerettel kapcsolatos foglalkozásokat és előadásokat.

Hat éve, 2017-ben bekövetkezett haláláig – egész életén át – temérdek dolgozat, tanulmány, cikk került ki kezei közül. Precíz szerzői-szerkesztői munkájának köszönhetően tucatnyi történeti kiadvánnyal gyarapodott szülőhelye, méghozzá a legszínesebb vonatkozásokban. Foglalkozott Huszár Gál, Vajda Péter, Petőfi Sándor, Jókai Mór, Somogyváry Gyula, Bertalan Árpád, László Miklós, Nagy László életútjával, Kmety Györggyel és ihászi csatahőseivel, az első és második világháború mozzanataival, kiváltképp a pápai honvéd ejtőernyősök tetteivel.

Irányításával több emlékjel – utcanév-magyarázótábla, emléktábla, emlékmű – került felállításra, felújításra, újraavatásra Pápán és vidékén. Elég csak a pápai Huszár lakótelepen megvalósult ejtőernyős emlékműre, az első világháborúkor a katonakórházakban elhunytak emlékkeresztjére, a Millenniumi-emlékpark ’48-as kopjafájára, a Török Bálint utcai Szőllősy–Makray-féle gránittáblára, vagy éppenséggel a Pápán eltemetett francia katonák vaskeresztjének megújítására gondolni.

A negyven évvel ezelőtti, 1983-as, országos televíziós Jókai-vetélkedő hatására szervezte újjá a nagy múltú Pápai Jókai Kört, melynek bő két évtizeden át rendkívül aktív vezetőjeként, főtitkáraként számtalan rendezvényt, előadást, kiállítást, „kulturális őrjáratot” valósított meg. Rajta keresztül továbberősödtek a neves elszármazottak (pl. Csoóri Sándor, Jókay Sándor, Lőrincze Lajos, Rab Zsuzsa stb.) szálai a szeretett várossal. A Jókai Kör mellett szívvel-lélekkel vezette a település helytörténeti-honismereti, ipartörténeti körét, s nem feledhető a „Szűkebb pátriánk” címet viselő diák-honismereti tanfolyam sem, melyet ugyancsak tartósan, évről-évre lebonyolított.

Sok-sok elismerésben részesült csupaszív pedagógiai-lokálpatrióta munkásságáért. A teljesség igénye nélkül említésre méltóak: Apáczai Csere János-díj (1982), Bél Mátyás-díj (1994), Pápa Városért Érdemérem (1993), Veszprém Megye Érdemrendje (2001), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2011).