Hírek
2012. November 25. 20:42, vasárnap |
Helyi sport
Forrás: nso.hu
Kiharcolt győzelem a Videoton ellen!

Ahogy a képen is látszik, komoly küzdelem zajlott a Perutz stadionban a Fehérvár pápai vendégjátékán!
Az első 30 perc jó iramot, de kevés izgalmat, valamint két Sándor György-lehetőséget hozott (az egyiket kihagyta, a másik alkalmával ügyesen zártak össze előtte a védők a 16-oson belül, és a szabályosság keretein kívül). Ezt követően viszont parázs, túlzottan is parázs lett a mérkőzés: Tóth Bence borzalmasan durván felrúgta Kovács Istvánt, erre kitört egy általános dulakodás, amelynek csúcspontján Paulo Vinícius piros lapot kapott. Meglehet, azért, mert megtaposta a földön fekvő Tóth Bencét, aki amúgy megúszta egy sárga lappal az esetet.
Még ki sem dühöngték magukat rendesen a fehérváriak, amikor vezetést szerzett a Pápa: a figyelmetlen Kaká mellől Mouhamadou Seye fejelt a bal sarokba. A vendégek egyébként egy korábbi ütközés miatt főleg reklamáltak az eset előtt a középpályán, mintsem védekeztek volna, Goran Marics ezért is indíthatta középről akadálytalanul a gólpasszt adó Lazar Arszicsot...
Mi tagadás, Takács János hozott néhány érdekes döntést, és ezek főként a fehérváriak számára voltak fájdalmasak (lásd Sándor esetét fentebb, de Tóth Bence is pirosat érdemelt volna). De a Videoton sem volt csúcsformában, Tomás Tujvel a szünet előtt például kis híján beejtett kapujába egy ártalmatlannal tűnő beívelést, a fordulás után pedig Nikolics rontott nagy helyzetben.
Ettől eltekintve a hazaiak kezdték veszélyesebben a második félidőt, a 60. percben ezért küldette be Sousa a szűrő Tóth Balázs helyére Paraibát (Torghelle Sándort nem nevezte a mérkőzésre). Szegény brazil hamarosan beleharapott a nagy magyar futballvalóságba, amikor a kapujából nyújtott lábbal kirepülő Szűcs Lajos bal lába elzúgott ugyan a feje mellett, de a kapus többi testrészével valósággal letaglózta őt. Vérzett is itt-ott a feje Paraibának...
A hajrában a Videoton hatalmas mezőnyfölényt harcolt ki, de helyzetet csak egyszer tudott kialakítani, ekkor azonban Sándor hét méterről senkitől sem zavartatva a kapu fölé lőtt. Történelme során először verte meg a fehérváriakat a Pápa, és győzelmével öt pontra megközelítette a Videotont, amely így maradt a negyedik helyen, a Győr, az MTK és a Debrecen mögött.
Fotó: nso.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 17:02, csütörtök | Helyi
Megdőlt a Gróf úton lévő feszület
Valószínűleg az idő vasfoga és az elmúlt napok időjárása miatt dőlt meg a kereszt.
2025. Július 10. 16:00, csütörtök | Sport
Párizs 2024 - Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika átvette a kicserélt bronzérmét
Újra csillogó bronzéremmel a nyakában fotózkodhatott szerdán a tavalyi párizsi olimpián harmadik helyezést elért Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika.
2025. Július 10. 14:00, csütörtök | Külföld
A British Museumba, a bayeux-i kárpit jövőbeni ideiglenes kiállítási helyére látogatott a brit kormányfő és a francia elnök
A British Museumba, a bayeux-i kárpit jövőbeni ideiglenes kiállítási helyére látogatott szerdán Keir Starmer brit kormányfő és Emmanuel Macron francia elnök.
2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.