Hírek
2025. Augusztus 14. 15:34, csütörtök |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Kiderült, mennyi pénzt kap a város a buszmegállókban lévő hirdetések után
A korábbi városvezetés által 2020-ben kötött szerződés 2030-ig lesz érvényben.
Nem csigázzuk olvasóinkat: Nulla azaz 0 forintot.
Grőber Attila a Pápai Médiacentrum műsorában elmondta, hogy azokat a buszmegállókat, amelyek most reklámfelületként is szolgálnak, egy cég adósságának fejében építették. Az 51 millió forint fejében 20 darab buszváró épült. Ezt követően azonban a buszmegállók karbantartására, üzemeltetésére szerződést kötött a cég és a korábbi városvezetés. Ennek összege pontosan megegyezik azzal, mint amennyi közterülethasználati díjat kell fizetnie a szóban forgó cégnek. Sőt, a két összeg változása esetén is megegyező mértékű növekedést kell eszközölni mindkét esetben, a szerződés értelmében - mondta el a polgármester.
Magyarul a volt városvezetés 2020-ben tíz évre megkötötte ezt a szerződést, amely rendes felmondással nem is mondható fel. Így a cég ingyenes reklámfelületet kapott 20 darab pápai buszmegállóban, amelyekben nem ritkán jelennek meg a kormányzati kommunikáció reklámjai.
A szóban forgó Publimont Kft. egy magántőkealap tulajdona, melynek valódi tulajdonosa nem ismert, de a sajtó szerint Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

