Hírek
2024. Július 10. 14:19, szerda | PR
K&H: megindultak a magyar turisták, egyre népszerűbb a mobilos megoldás
már 11 százalékkal nőtt az utasbiztosítások száma az idén
Jelentős, két számjegyű növekedés látható az utasbiztosításoknál az idén - közölte a K&H. A pénzintézet az egy évvel korábbinál 11 százalékkal több szerződést kötött január és június közepe között. Egyre többen a mobilbankon keresztül biztosítják az utazásukat, hiszen az idén eddig a kötések 37 százaléka történt okostelefonon, szemben a tavalyi 28 százalékkal.
Megugrott az utazási kedv az idén, a bővülésben szerepet játszhat, hogy javult a lakosság anyagi helyzete az alacsonyabb infláció miatt emelkedő pályára kerülő reálbéreknek köszönhetően. A K&H biztos jövő felmérése szerint az idei első negyedévben a 30-59 évesek 26 százaléka nyilatkozott úgy, hogy tervez rövidebb - maximum 5 napos - külföldi utazást, ami meghaladja az egy évvel ezelőtti 19 százalékos arányt, továbbá a tavalyi 16 százalékhoz képest idén 21 százalékuk tervez 5 napnál is hosszabb külföldi pihenést.
két számjegyű bővülés
“A K&H adatai szerint idén januártól június közepéig 11 százalékkal nőtt a megkötött utasbiztosítások száma az egy évvel korábbihoz képest. Az igazi utazási szezon a múlt évben és az idén is június második hetében indult, azaz ekkor nőtt meg jelentősen az előző hetekhez képest az utasbiztosítások száma.
A digitális megoldások térnyerése látványosan megmutatkozik ezen a területen is: ebben az évben eddig az utasbiztosítások 37 százalékát kötötték meg a mobilbankon keresztül, miközben egy évvel ezelőtt ugyanezen időszakban még csak 28 százalékos volt ez az érték” - mondta Székely Pálma, a K&H értékesítés és életbiztosítási üzletágának vezetője.
a többség az utasbiztosításokban bízik
A K&H első negyedévben készített felméréséből kiderül az is, hogy a középkorúak 24 százaléka a bankkártyás biztosítása mellé köt külön kiegészítő utasbiztosítást. Emellett 23 százalékos azoknak az aránya, akik egyáltalán nem foglalkoznak a bankkártyájukhoz kapcsolódó biztosítással, hanem külön biztosítást kötnek.
A megkérdezettek közel fele tehát kifejezetten az utazására is köt biztosítást. Ugyanakkor 36 százalékuk bízik az uniós egészségbiztosítási kártyában. “Az uniós egészségbiztosítási kártya csak alapvető ellátásra jó, de nem tudja helyettesíteni a teljes körű utasbiztosítást, például nem fedezi a magánorvosi ellátást, míg az utasbiztosítás igen. Emellett nem nyújt fedezetet poggyászkárokra vagy más, az utazás során bekövetkező - nem egészségügyi – káreseményekre sem” – hívta fel a figyelmet a K&H szakembere. Egy-egy utazás költségeihez képest az utasbiztosítás marginális tételt jelent, szolgáltatási csomagtól és az utazási céltól függően jellemzően napi néhány száz forintból kijön egy-egy főre vetítve.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 16:12, hétfő | PR
LED tv-k – Tudnivalók vásárlás előtt
Gondoltam, megosztom veletek a LED TV-kről szerzett tapasztalataimat, hiszen manapság ez a technológia uralja a televíziók piacát.
2024. December 16. 12:41, hétfő | PR
Lepd meg magad az ünnepekre, kezd ragyogó bőrrel az új évet!
Az ünnepek közeledtével mindannyian a legjobb formánkat szeretnénk hozni. Az év végi partik, családi összejövetelek és a szilveszteri pillanatok tökéletes alkalmat kínálnak arra, hogy ragyogó bőrrel tündököljünk.
2024. December 13. 14:07, péntek | PR
A kiberbiztonság fontossága az online fogadások világában
2024. December 12. 19:55, csütörtök | PR
Fókuszban az Oktatás a Jánosik és Társai Kft.-nél
„Az innováció és a folyamatos fejlődés központi szerepet játszik a Jánosik és Társai Kft. életében.