Hírek
2017. Január 17. 14:56, kedd |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Veol.hu
Két autót is elkötött egy hét alatt egy pápai fiatal
A Pápai Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat egy 19 éves férfival szemben, aki 2016 márciusában két személygépkocsit is jogtalanul használt.
Az elkövető az egyik járművel Ajkára ment, hogy barátnőjét meglátogassa, míg a másik gépkocsival Pápán autózott, s azt egy óra elteltével hátrahagyta, közölte a főügyészség.
A vádirat szerint a fiatal férfi az éjjeli órákban egy, a belvárosban parkoló személygépkocsihoz ment, amelyet tulajdonosa ugyan lezárt, de az indítókulcs műszaki hiba miatt a gyújtáskapcsolóban maradt. A vádlott annak érdekében, hogy a gépkocsit jogtalanul használja, a jobb hátsó ablakot betörte, azon bemászott, és az autót a benne hagyott kulccsal elindította, majd Ajkára ment, hogy az ott tanuló barátnőjét meglátogassa. Ajkán közlekedett, amikor hajnali 3 óra körüli időben egy rendőrségi autót vett észre, ezért a járművel az út mellett megállt, és kiszállt. A rendőrök igazoltatás végett a gépkocsihoz hajtottak, mire a vádlott az egyik közeli ingatlan kapuján átugrott, és egy melléképületben elbújt. A járőrök a férfit nem találták meg, míg az általa használt gépkocsit az Ajkai Rendőrkapitányság udvarára szállították, és azt másnap a sértett részére kiadták.
Egy hét elteltével a vádlott újabb járművel indult autózni. Az éjjeli órákban szintén egy utcán parkoló gépkocsit szemelt ki, amelyet tulajdonosa épp aznap vásárolt Ausztriában. A járműnek forgalmi engedélye, rendszáma nem volt, ajtajait a sértett nem zárta be, és az indítókulcsot is a gépkocsiban hagyta. Az elkövető a járművel Pápa belterületén közlekedett, majd azt egy óra múlva a város Öreghegy nevű településrészén leállította, lezárt állapotban hátrahagyta, és gyalogosan távozott. A nyomozó hatóság így a gépkocsit a leállítás helyén megtalálta, és a sértettnek kiadta. Az ügyészség vádiratában indítványozta, hogy a Pápai Járásbíróság az ügyet egyesítse egy korábbi vádemelés folytán a vádlott ellen a bíróság előtt jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmények miatt már folyamatban lévő büntetőügyhöz.
A kép illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 16:02, péntek | Helyi
Megvendégeltek ezer embert és összegyűjtöttek több mint 300 ezer forintot a beteg gyermekek javára
Tíz vállalkozó tízféle ételt készített el, amelyekből mindenki szabadon kérhetett egy-egy adagot. Az adományládában 328 ezer forint gyűlt össze, az Összefogás Pápa Város Beteg Gyermekeiért Alapítvány javára.
2024. December 20. 13:12, péntek | Helyi
Adomány a gyermekosztálynak
A Pannónia cégcsoport szervezett adománygyűjtő akciót. Az ajándékdobozokat ma délelőtt vitte be a Gróf Esterházy Kórház Gyermekosztályára Joó Erik ügyvezető, cégtulajdonos.
2024. December 20. 09:23, péntek | Helyi
Advent Pápán: Az erős szél miatt az Ótemplomban tartják meg a mai színpadi programokat
Hidegfront érkezik térségünkbe, amelyet erős szél kísér, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a Gyertyafényes Advent programsorozat mai színpadi fellépéseit zárt helyen tartják meg.
2024. December 19. 12:18, csütörtök | Helyi
Elfogták a rendőrök a belvárosi karácsonyfákban kárt tevő férfit
A pápai Grincs a belvárosi üzletek elé kihelyezett, az ovisok által feldíszített kis fenyőkről lopott el vagy rongált meg fényfüzéreket.