Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2015. November 16. 15:39, hétfő | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.), Pápai Rk.

Kerékpáros emléktúra Pápán

Kerékpáros emléktúra Pápán

A közlekedési balesetek áldozatainak világnapja alkalmából – hagyományteremtő szándékkal – kerékpáros emléktúrát tartott a Pápai Rendőrkapitányság.

A közlekedési balesetek áldozatairól megemlékezővárosi kerékpártúra résztvevői2015. november 15-én,délután fél négytől gyülekeztek az egyik pápai parkolóban. Köztük volt dr. Töreki Sándor rendőr dandártábornok Veszprém megye rendőrfőkapitánya is. Főkapitány úr mellett rendőrök, nyugdíjasok, középiskolások, hobby kerékpárosok és a rendőrség néhány társszervének képviselői is gyarapították a megemlékezők táborát. A kiindulási ponton – a „Látni és látszani” akció keretében – az egyenruhások valamennyi kerékpárt átvizsgáltak és tájékoztatást adtak az esetleges hiányosságról. Az emléktúra résztvevőit Szappan Csaba rendőr alezredes, pápai rendőrkapitány köszöntötte, majd elindult a menet a város kerékpárútjain. Félúton a szervezők meleg teával várták a bringásokat, majd a rendezvény a Kálvária temetőben ért véget, ahol a pápai katolikus, református és evangélikus egyház képviselői is megemlékeztek az áldozatokról, a résztvevők pedig mécseseket gyújtottak.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi

Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt

Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.

2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi

Negyven év a harcművészet szolgálatában

2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi

Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket

Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.

2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi

Fókuszban a megelőzés Pápán

A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.