Közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz Kerecsényi Zoltán pápai önkormányzati képviselő, az "Elsősorban pápai"-Városbarát Egylet ügyvivője, annak kapcsán, hogy a pápai jobbikos vezető politikusok által üzemeltetett "Pápa-Tabuk nélküli kerekasztal beszélgetések városunkról" elnevezésű Facebook-csoport oldalon, Orbán Imre jobbikos politikus lejárató támadást indított az "Elsősorban pápai" - Városbarát Egylet, az egylet által az elmúlt egy esztendő alatt megvalósított városi Kossuth-Emlékprojekt ügye és annak ügyvivője-szervezője ellen

Kerecsényi Zoltán közleménye:

1848/49 százhetvenéves évfordulója közelít. Szép és kerek évforduló. Megállásra késztető, ugyanakkor munkára is sarkalló. Munkára sarkalló, mert ahogyan az eddigi, pápai Kossuth-Emlékprojekt-i tevékenységünk folyamán is látszott - látszik, van bőven teendő a lokális, környékbeli, megyei vonatkozásokban (és azt hiszem országosan is lenne) negyvennyolcasaink emlékjeleinek megmenekítése, megújítása, fenntartása tekintetében. Az utolsó percekben vagyunk… Csak bizakodni, remélni tudok, hogy ezt a 170. évfordulót hazánk is „felfedezi” magának, hogy 2018/19 nem megy el úgy, mint a 160. évforduló, hogy semmi sem fog történni hathatós az „emlékezetpolitika” szintjén. Fontos lenne egy átfogó, tiszta "negyvennyolcas-negyvenkilences" országos emlékév, ami fölhívná, egybefogná a vidéket, a még megmaradt kisebb falvak népét is az emlékek, a kicsi falusi, pusztai sírkertekben nyugvó néhai honvédhőseink korhadó, pusztuló emlékjeleinek megmenekítésére, további fenntartására. (Az az igazság, hogy sokszor nem is hatalmas pénz kérdése lenne ám mindez…) Tehát van, lesz – lehet miről és mire emlékezni-emlékeztetni honfitársainkat, s főként a fiatalokat, akik a mai felnőtt magyaroktól, pápaiaktól tanulják meg az emlékezés mikéntjét!

Nem szeretném, ha ezek elcsépeltnek, frázis-puffogtatásnak tűnnének tőlem, de számomra mindezek, az Emlékprojektes s a Városbarátos dolgok is szívvel-lélekkel, őszintén végzett tevékenységek. Én ezeket szeretettel csinálom, s mindezekért, ha kell, áldozatot is vállalok. A legnehezebb időszakokban is ezek a nagy példák (a Petőfiké, a Jókaiké, az Orlaiké, a Kossuthoké, a Bajcsy-Zsilinszkyké, a Nagy Lászlóké stb.) adtak számomra erőt. / Abban a „Magyarnak lenni... – pápainak lenni...” című szerény kis 2015-ös kötetemben, amit 2 éve közreadtam, többek között ezt-ezeket próbáltam kifejteni.

Amikor a pápai Helyőrségi Művelődési Otthonban (HEMO-ban), vagy a pápai Pedagógus Művelődési Ház falain belül ( 2005 és 2011 között ) próbáltam valamicskét tenni-tevékenykedni, akkor is ezek vezéreltek, s egyáltalán nem párt-politikaiak... Bár sajnos, sokszor kényszerültem Comenius nyomán megállva, elgondolkodni az egyes fura „útvesztőkben”...

Jól tudom – s talán mások is jól tudják – hogy dolgaim, személyem, s sokszor az én puszta létem is (de velem együtt a szűkebben hozzám tartozóké is), egyes irigységekből, meg ki tudja mikből fakadóan, kellemetlenségeket akaró „shakespeare-i Jágóknak” igencsak „terhes” volt... Nem állítom, hogy hibátlan ember voltam, vagyok, de sokszor, igen sokszor ért érthetetlen, igaztalan, valótlan gyalázat, aminek aztán saját – szüleimmel közös – puszta létem, a puszta lét-fenntartásunk látta súlyos kárát... (Az ember körülbelül tudja, érzi, s megérzi, hogy kitől, kiktől mit várhat el. Amikor a sajátjai is bántják az embert, annál fájdalmasabb és gyalázatosabb nincs. Főleg ha igazságtalanul, s főleg ha az a saját, puszta létének veszélyével is jár, s a baj tengerén segítséget is nagy nehezen talál. Jómagam és szűkebb családom az elmúlt időkben rendkívül sok e fajtában részesülendett. De csendesen viseltem – viseltük és elviseltük a bántásokat…mert a költő szavaival élve "gyomrunkban sok bánatot már eleget gyűrtünk")

Én mindig is őszintén szerettem volna munkálni szülővárosunkért, a mi nagy közösségünkért, s ha anno az említett intézmények kapcsán egyesek nem kevernek velem kapcsolatban párt-politikát, meg mást, s egyes intrikálók önzőségekből nem aláznak meg, lehetetlenítenek el, – s inkább hagynak békességben tovább munkálni az említett közegekben, akkor ugyebár nekem soha nem jutott volna eszembe (főleg a Fiatal Baloldalas csalódást követve) visszakényszerülni a párt-politika színterére…

Ma sem tagadom, hogy mely politikai közösségekben kezdtem, s folytattam – melyekben több csalódás ellenére egyszerű, szegény munkáscsalád gyermekeként végül is sokat tanulhattam –, aztán igen fiatalként, vívódva-gondolkodva, befolyásolásokra honnan-hová jutottam, majd még jobban csalódva, rendkívül sok bántást, igazságtalanságot átvészelve hová, merre voltam kénytelen tovább folytatni az élet-utamat. Nem tagadom, hogy sokszor kiábrándultam, elkeseredtem, s hogy igen-igen gyakran hibáztam. Nincs értelme magyarázkodnom, minden tettemet, hibámat vállalom, és az esetleges „bűnöket” (ha volt ilyen) szívből megbánom.

Senki sem úgy látja meg a napvilágot, hogy kiforrott nézetei vannak, s a világ is gyorsan változik, ki előbb, ki utóbb jut el bizonyos felismerésekhez, de sajnos – meg kell vallanom – igazából nem találtam azoknak a gondolatoknak, kérdéseknek, amelyek – engemet, nemzete és szűkebb pátriája iránt, a hagyományok iránt, az ÉRTÉKEK mentén elkötelezett, útkereső magyar baloldalit, vagy ha úgy tetszik „plebejust” – feszítenek,igazi politikai csoportosulást… Talán hasonlóan vagyok, mint egy néhai, ugyancsak útkereső baloldali, akitől egyszer próbálták megtudakolni, hogy hogyan tudná mégis magát behatárolni, akkor valahogy úgy definiálta, hogy: ha gazdaságpolitikáról, szolidaritásról, szociális igazságtevésről van szó, baloldali vagyok, ha szabadságról, parlamentarizmusról, akkor liberális, ha hazáról, iskoláról, történelemről, akkor konzervatív…

Az elmúlt közel húsz esztendő alatt, egészen fiatal koromtól, tizenéveskoromtól kezdve mindezidáig – talán mások is tudhatják – komoly leckéket kaptam. Sokáig kerestem a helyemet, több dologba belefogtam, rengeteget botlottam, több ostobaságot elkövettem, tévedtem, s elbizonytalanodtam, de jó ideje igyekszem, hogy ezeket kijavítsam. Voltaire azt mondta, hogy "bocsássuk meg kölcsönösen az ostobaságainkat." Hát, ezúton kérem mindazokat, akiket netalántán valaha szóval, cselekedettel, vagy esetleg másként megbántottam, hogy bocsássák meg nekem az ostobaságaimat!

Amikor a 2014-es választásba belecsöppentem, akkor nemigen volt ínyemre helyben oly nagy párt-politizálást folytatni. 2014-es választási szórólapomat közreadva nem véletlenül írtam rá, hogy »Több szeretetet Pápának, több szeretetet a pápaiaknak!« Ezt valójában többen nem (még az engemet körülvevők sem) értették, – pontosabban megérteni nem tudták, hogy mit is próbáltam kifejezni. Elsősorban pápaiként! Egykor a tudós Ratzinger József mondta, hogy „szeretni valakit annyi, mint a javát akarni és hatékonyan tenni azért. Az egyén java mellett létezik az a jó is, amely az egyének közösségi életéhez kapcsolódik: ez a közjó. A közjó akarása és az érte való munkálkodás az igazságosság és a szeretet követelménye. A közjóért munkálkodni annyi, mint egyrészt gondozni, másrészt igényelni az intézmények olyan együttesét, amely jogilag, polgárilag, politikailag, kulturálisan strukturálja a társadalmi életet; ez az együttes ilyen módon a polisz, az (eredeti értelemben vett) város formáját ölti… A közjóért végzett munka értéke, ha szeretet lelkesíti, magasabb rendű, mint a tisztán e világi és politikai tevékenységé...”

Persze, magáról a közjó fogalmáról, használatáról lehet vitatkozni, s vannak róla nekem is mélyebb gondolataim, de ha az idézetteket lokális szintre vetítjük, akkor oly nagy kétségeink nem támadhatnak; pláne, ha (ahogyan arra februárban, a csókai óvoda-ügy kapcsán tett képviselői fölszólalásomban is utaltam) az ősi pápai protestáns kollégium egykori jelmondatára, a jó értelemben vett Pro bono publico-ra gondolunk… Azt hiszem, nekünk ezt manapság is nyugodtan szem előtt lehet tartanunk…

Manapság oly sokan, oly nagyon értenek ahhoz, hogy mások életét „megmérgezzék”. Ennek egyszer és mindenkorra véget kell vetni. Elég a különféle szinteken ítélkező, beskatulyázó, személyeskedő-lejárató hangokból; például azokból, hogy útkeresésében emberi, közösségi múltjában ki milyen botlást, vagy mulasztást követhetett el, vagy mit sem. Ezeket a 2014 szeptemberében – polgármesterjelöltként, képviselőjelöltként – is elmondott gondolatokat akkor úgy folytattam, hogy „hiszem, hogy mindenki, különösen azok, akik most velünk egyidejűleg bármilyen oldalon részt vesznek ezen a választáson, értékes emberek, hogy mindegyikőjük-mindegyikünk szívvel-lélekkel akar tenni ezért a nagy közösségéért, szülővárosunkért, hogy szeretjük ezt a várost, az itt élőket, hogy több szeretetet akarunk adni Pápának és a pápaiaknak. Bárhogy is alakuljon majd 2014. október 12-e után, a jövőben ebben a nagy közösségben még jobban egymásra leszünk utalva. Vélhetően sokkal jobban kell majd gyakorolnunk a szolidaritást mindenben, minden szinten. A világ rendszere is rohamosan változik, fel kell készülni erre helyi vonatkozásokban is...”

Amikor 2014 ősze után egy évre életre hívtam az „Elsősorban pápai”-Városbarát Egyletet (EpVE), akkor is ezen fenti értékek és elvek vezéreltek. Semmilyen párt-politikaiak. (Az EpVE-nek nincs köze párt-politikához. Kötött tagsága sincs. Csak önkéntességi alapon működik. Jogi formáját tekintve civil társaságként. Anyagi dolgokkal egyáltalán nem foglalkozik.) Azt hiszem, hogy a városbarátság, a lokálpatriotizmus nem bal- vagy jobboldaliság kérdése; a helyi patriotizmusnak egyfajta erősítő életfelfogásnak kellene lennie. És elsősorban pápaiak vagyunk, s csak azután valamilyen párt-politikai csoporthoz tartozók. Én szívvel-lélekkel ezt tartom szemeim előtt, s elsősorban pápai önkormányzati képviselőnek tartom magamat. A város az első, azután jön az összes többi minden. Az „Elsősorban pápai”-Városbarát Egyletet éppen azért hívtam életre barátaimmal – akik közt természetesen akadnak különféle színű, felfogású embertársaink –, hogy ezen megkergült világunkban az egészséges helyi patriotizmus, alapvető, közös identitásunk, pápaiságunk által valahogyan megpróbáljunk közelíteni emberileg egymáshoz, hogy közös helyi ügyek mentén találjunk normális, emberi hangot a városbarátság égisze alatt. Szerintem ezt kell erősíteni mindannyiunknak – a bármilyen politikai oldalon állóknak – elsősorban pápaiként!

Úgy vélem, 2014 októberének végén is erre a becsületes és lelkiismeretes munkára esküdtem. Az ezen fentieket az elmúlt bő két esztendő során – több-kevesebb sikerrel – a nyilvánosságban próbáltam is egyértelművé tenni, vagyis a párt-politika és lokális, városi dolgaim szétválasztását. S erre ugyebár azt hiszem kényesen ügyeltem is, és gyakorlatilag eddigi városi képviselői megnyilvánulásaimat is ezen fenti elvek, szempontok szerint gyakoroltam… Elsősorban pápaiként, elsősorban Pápáért!
Mégis, jól tudom, hogy továbbra is vannak egyesek, akik szándékosan kellemetlenségeket szeretnének; hogy vannak, akik összeráncolt homlokkal és szemmel tekintenek városbaráti szervezéseimre, és más dolgaimra is, és intrikákat gyártanak...

Szeretve tisztelt jó apám azt szokta mondogatni, fiam, lásd be, az öreg Lukács szavaival élve "Senki sem lehet próféta a maga hazájában", bármit is tegyél, az így sem, meg úgy sem lesz jó egyeseknek (ahogy nem volt jó az, amikor nem párt-politikában voltam, amikor a HEMO-ban voltam, amikor a Honvéd Bajtársi Klubot, a Jókai Kört, a Zsidó Kulturális-Hagyományőrző Egyesületet, vagy a Nagy László-emlékőrzést stb. próbáltam segíteni, aztán amikor meg párt-politika volt, akkor ugyebár az eleve sem volt jó, meg az általam kitalált, szívvel-lélekkel szervezett baloldali-demokrata szellemű pápai Petőfi Asztaltársaság, stb.), mert én (mástól való idézettel élve) csak "egy nincstelen koszos magyar melós” gyermeke vagyok, s valójában nem sok jogom van itt létezni (bármennyire is voltak a rég-múltban e tájon önzetlenül tevő elődeink), s különben is, valaki úgyis megüzente már ("bal-fél-felől"), hogy hagyjam el szeretett szülővárosomat is; hogy „túlságosan patrióta-lokálpatrióta-népművelő” jellegű vagyok, stb…

Egy számomra sokat mondó dal soraival élve szeretném zárni:

„...Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Még akkor is, ha szembe fúj a szél...
Ne hagyd, hogy lelked mérgezzék a hazug előítéletek...
Ha Kölcsey és Vörösmarty nyelvén szól az éneked
A nagyvilágon e kívül nincs máshol helyed...”

Kerecsényi Zoltán Orbán Imre következő facebook bejegyzésével kapcsolatban az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:

Kedves Orbán Imre! Szívből sajnálom, hogy ön még Kossuth mellé sem tudott odaállni...

Mindazt, amit mutatni tetszett, természetesen nem új, vállalom, semmit nem tagadtam meg, tiszta a lelkiismeretem, mint ahogyan azt a fenti közleményemben is kifejtettem.

Végigjártam magyarként, útkeresőként, baloldaliként, tizenéves korom óta az utamat; és igen, ott kezdtem, ahol kezdtem, s ott folytattam, ahol folytattam, és főleg a "sajátjaimtól" ért rengeteg csalódás, kiábrándulás, igazságtalanság által szegélyezve, "gyomromban sok bánatot eleget gyűrve". Az út érdekes volt, igencsak érdekes, melyen sok értékes, becsületes magyar emberrel (képzelje, köztük sok értékes, becsületes magyar kommunistával is!) találkoztam és sok galád (állítólagos baloldaliként még baloldalinak, vagy állítólagos "nemzeti-keresztény-konzervatívként" "nemzeti-keresztény-konzervatívnak" sem tartható) emberrel is...

Nemzete és szűkebb pátriája iránt, a hagyományok iránt, az értékek iránt elkötelezett, útkereső, magyar baloldali, vagy ha úgy tetszik „plebejus" voltam, vagyok és maradok!

Ugyebár mindent vállaltam eddig is; - minden tettemet és hibámat is! És ugyebár már rég - évekkel ezelőtt - megkövettem azokat, akiket úgy éreztem, meg kell követnem a fiatalabbként, baloldalibb állomásaimon való hibáimért. De nem követtem el semmi rosszat!

Azonban fölmerül a kérdés, ön például megkövette-e szűkebb pátriánkban azokért a dolgaiért embertársait, amelyekre sokan, de főként izraelita honfitársaink jól emlékezhetnek az elmúlt esztendőkből? Pedig ebben is példaadó az, akire múlt csütörtökön, a 130 éves pápai díszpolgári évfordulóján a pápaiak - akármilyen politikai oldalon állók együttesen - egyébként az ön párttársával, Süle Zsolt képviselő részvételével egyetemben - emlékeztek: „Én ember és ember között faj-, nyelv-, vallás- felekezet miatt soha sem tettem s nem is fogok tenni különbséget; az antisemitikus agitatiót mint a XIX-ik század embere szégyellem; mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom...”

De mutasson nekem olyan jobbikost, fideszest, emeszpést, vagy dékást, aki úgy látta meg a napvilágot, hogy kiforrott nézetei voltak, s azonnal eljutott bizonyos felismerésekre? Mert tegye a szívére a kezét, ön sem így, ekképp, "szűzen" pottyant e világra, sőt! Nekem még az egyszerű, kétkezi melós szüleim sem voltak az elmúlt rendszerben párt-tagok, sőt, még KISZ-tagok sem, pedig jóatyám is volt ám határőr... És ha azok lettek volna, föl kellett-e volna metszeni az ereiket? A jelenlegi, lokális közéletből - beleértve magát is - kinek az MSZMP-ből, kinek az SZDSZ-ből, kinek a Fideszből, kinek máshonnan indult az "evolúciója", s ért el ugyebár akár a Jobbikig, a Fidesz-ig, vagy akár az MSZP-ig... De "ki vagy te testvérem, hogy más felett ítélkezel?"

Azt tetszett írni, hogy "Az elmúlt 10 évben hányszor próbáltak minket összemosni a pápai fideszesek a baloldallal. Hányszor állítottak be minket úgy, mint a baloldal által létrehozott kreálmányt. Most meg ott állnak egymás mellett Pápa város prominensei."

Ne haragudjon, de nem a pápai DK-val, és nem Kerecsényi Zoltánnal ültek önök szűk két éve egy asztalhoz, hanem a szocialistákkal, hogy "a pártok és támogatóik között meglévő mély árkok kisebbedjenek..." Ez egypártpolitikai rendezvény volt 2015 októberében a pápai színházépületben.
Ellentétben az önnek most oly nagy lelki tusát jelentő önkormányzati rendezvénnyel, a 2017. szeptember 21-i, Kossuth Lajos pápai díszpolgárságának 130. évfordulójával, amely hála Istennek sok-sok, egyáltalán nem párt-politizáló pápai lokálpatrióta-társam közös munkájának segítésével valósult meg; ahol Pápa jelenlegi díszpolgárai, dr. Kövér László és dr. Kovács Zoltán, Pápa jelenlegi vezetői, dr. Áldozó Tamás polgármester, Unger Tamás alpolgármester, Kanozsainé dr. Pék Mária címzetes főjegyző, a pápai Képviselőtestület fideszes tagjai, jobbikos (!), emeszpés, dékás tagja, no meg a Városháza és városunk számos intézményének vezetője, munkása is jelen volt. Szívből sajnálom, hogy ön még Kossuth mellé sem tudott odaállni...

Az pedig igen, történetesen tény, hogy ezt a szép, sok pápai ünneplőt egybefogó Kossuth pápai díszpolgársági évfordulós ünnepet (emlékülést, kiállítást, emléktáblaavatót) Kerecsényi Zoltán lokálpatrióta, pápai önkormányzati képviselő és az általa koordinált "Elsősorban pápai"-Városbarát Egylet kezdeményezte, melyet ugyebár bő egy esztendős (2016 ősze óta) ráhangoló munka, program-sorozat készített elő. És föl szeretném készíteni lelkileg, nem ez volt az utolsó!

Talán ismeri, egy nagy klasszikus, Goethe valahogy úgy fogalmazott: "ne gyűlölj egy embert se, a többit hagyd az Úristenre". Szülővárosunkban mostantól ennek kell elkövetkeznie!

Ezzel az "ügy"-et a magam részéről lezártnak tekintem!

Kerecsényi Zoltán

pápai önkormányzati képviselő,
az "Elsősorban pápai" - Városbarát Egylet alapító-ügyvivője