Hírek
2011. Augusztus 03. 09:35, szerda |
Helyi
Forrás: Pápa-ma.hu
Jól állnak a Fő utcai építkezések
Nemsokára új helyre költözik az okmányiroda.
Augusztus végén új helyére költözhet az okmányiroda, mivel a Fő utca 7-es és 9-es számú épület földszintjén az utolsó simításokat végzik a szakemberek. Az épületrész a befejezés előtt áll - erről Németh Csaba, a Városfejlesztő Kft. műszaki munkatársa tájékoztatta portálunkat.
- Most már a burkolási és a festési munkák folynak az épületben, így előreláthatóan augusztus második felében az okmányiroda átköltözhet új helyére. A szerződésben vállalt, erre vonatkozó két ütemből ez az első, határidőre, augusztus végére tehát elkészül, és mivel az okmányiroda az épület másik felében jelenleg is működik, az átköltözést követően a felszabaduló területeket a második ütemben az ősz folyamán fogjuk rekonstruálni. Összességében a beruházás az év végére készül el teljesen - mondta Németh Csaba.
A Fő utca 7-es számú épületének pinceszintjében Civil és Kisebbségi Klubhelyiség létrehozásán fáradoznak a szakemberek.
- A pinceszinten a régi falakat már elbontottuk, jelenleg ott is a gépészeti munkák folynak, továbbá a beton padozattal rendelkező helyiségekben a betonpadlót felbontottuk, a helyére tömörített kavicságy, majd homokba rakott kisméretű téglaburkolat kerül le folyamatosan.
A Városháza „B” épületében, a Fő utca 5-ös számú objektumban az új lépcsőház szerkezetépítése még a héten befejeződik és a tető felújítása is jól halad. Ezzel párhuzamosan a belső udvar acélszerkezetén, valamint az udvarok összekötésén, egy átjáró kiépítésén dolgoznak a munkások.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 13:10, kedd | Helyi
A Mi Hazánk Mozgalom és a Demokratikus Koalíció is leadta az ajánlóíveket
Immáron Molnár Bálint és Nardai Péter is országgyűlési képviselőjelölt lett, miután leadták a helyi választási irodában az induláshoz szükséges ajánlásokat.
2026. Február 24. 07:26, kedd | Helyi
Jótékonysági licit indult a pápai Korina támogatására
Jótékonysági licitet indítottak a Korina Lépteiért Alapítvány javára, amelynek célja a súlyos nehézségekkel küzdő pápai kislány fejlesztésének támogatása.
2026. Február 24. 07:20, kedd | Helyi
Vállalkozói egyeztetés Pápán: A Tisza és a Fidesz képviselőjelöltje is találkozott az Ipartestület vezetőivel
2026. Február 22. 19:04, vasárnap | Helyi
Adománygyűjtésre hivatkozó csalókra figyelmeztet a Pápai Mentőállomás
Figyelmeztetést tett közzé a Pápai Mentőállomás, miután olyan jelzések érkeztek hozzájuk, hogy ismeretlenek a nevükben telefonon próbálnak pénzt gyűjteni.

