Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2016. Március 03. 09:55, csütörtök | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)

Jobbikos vizsgálat a pápai hússal kapcsolatban

Jobbikos vizsgálat a pápai hússal kapcsolatban

Süle Zsolt önkormányzati képviselő ismertette a Jobbik által készített vizsgálat eredményeit.

A politikus elmondta, az önkormányzat Gazdasági Bizottsága által készített vizsgálat eredményeit a testület zárt ülésen tárgyalta, éppen ezért arról nem nyilatkozhat, annyit azonban elárult, hogy nem támogatta az elemzést. Mint mondta, készült egy másik, általa koordinált vizsgálat is, mely három csoportban elemezte a gyár működését az elmúlt tíz esztendőben.

Süle Zsolt elmondta, véleményük szerint a magyar élelmiszeripari cégek jelentős részére hátrányosan hatott a 2004-es uniós csatlakozás, mivel felkészületlenül érte őket a tőkeerős nyugati cégek térnyerése. Hasonlóan hátrányos volt meglátásuk szerint Brüsszel és az USA által diktált Oroszország elleni szankciók bevezetése. -Ez a politika hatalmas károkat okozott a pápai húsipar vállalatainak. Ezt a tényt a jelenlegi vezérigazgató is többször jelezte, mondván nagy kiesést okoz az orosz válaszembargó, hiszen emiatt nem tudnak oda szállítani.. Nyilvánvaló, hogy az EU ezen politikai lépése sokkal többet árt nekünk mint Oroszországnak - fogalmazott.

Második pontban a jobbikos vizsgálat azt az időszakot vette górcső alá, amikor már a pápai önkormányzat többségi tulajdonossá vált a cégnél. Mint emlékezetes, a gyár megmentése érdekében az állam másfél milliárd forintot bocsátott az önkormányzat rendelkezésére, melyből tőkeemelést hajtottak végre. Egy hónap elteltével azonban kiderült, hogy ez az összeg nem elegendő. - A kérdés: mi alapján állapították meg, hogy másfél milliárd forint elég lesz a cég talpon maradásához, a munkahelyek megvédéséhez? Ki a felelős, hogy nem a valóságnak megfelelő adatokkal számoltak? - tette fel a kérdést Süle Zsolt, aki szerint nem megfelelő körültekintéssel és gondossággal jártak el a folyamat előkészítésénél és végrehajtásánál. Áldozó Tamás polgármester 2014 februárjában azt nyilatkozta, hogy félrevezették őket, melyet munkaügyi és polgári peres eljárások valamilyen módón tisztázni fognak. - Azóta kiderült, a munkaügyi pert az előző vezetés megnyerte, így több tízmilliós kártérítést fizetett ki a gyár. Büntetőügyben pedig megszüntették a nyomozást - mondta a képviselő, aki szerint Áldozó Tamás polgármester felelősége megkérdőjelezhetetlen a tulajdonosváltás folyamatában.

Harmadik pontban az új menedzsment tevékenységét vizsgálták Süle Zsolték. Az önkormányzati képviselő szerint Uzsoki Andrásék egy nagyon nehéz helyzetben lévő gyárat örököltek, de felmerülnek kérdések a munkájukkal kapcsolatban. - Munkaszerződésének ismeretében elmondhatjuk, hogy olyan juttatások és jogok illették meg, amelyek véleményünk szerint nem összeegyeztethetőek az adott helyzettel. Ezen kívül szakmai hiányosságok is felmerülnek: Nem tudták véghezvinni a reorganizációs folyamatot és növelni sem tudták a gyár teljesítményét. Nem tudtak befektetőket szerezni és bevonni őket a gyár finanszírozásába. A munkavállalói létszám optimalizálása sem történt meg, továbbá csökkent a saját bolthálózat - sorolta Süle Zsolt, aki egy szembetűnő marketing problémára is rávilágított. Szerinte nagy baklövés, hogy a több helyen megjelenő, kékfestő mintázatú óriásplakátok egyáltalán nem harmonizálnak a termékek csomagolásaival. Az önkormányzati képviselő végül környezetvédelmi hiányosságokra hívta fel a figyelmet. Fényképeket mutatott be a sajtótájékoztatón, melyen a Tapolca patakba került szennyeződések láthatók. Süle Zsolt szerint az önkormányzati tulajdonú cégnek a környezettudatosságban kellene élen járnia, nem pedig a környezetszennyezésben.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi

Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége

A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.

2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi

A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán

Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.

2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi

Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak

Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.

2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi

Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte

A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.