Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2019. Március 17. 08:06, vasárnap | Helyi
Forrás: Pannoniareformata.hu

JátékbanFORRaDALOM

JátékbanFORRaDALOM

Március 15-én kifejezetten fiatalok számára szerveztek programot a Pannonia Reformata Múzeumban; játékos verselésre invitálták a középiskolás korosztályt.

Halászné Kapcsándi Szilvia, a múzeum vezetője elmondta, hogy szeretnék megszólítani a diákokat is, s ehhez rendhagyó programok kellenek, ezért is hirdették meg a PilvaxReformata.ma irodalmi kávéházat, ahol az irodalomé és a játéké volt a főszerep.

A játékmester Csukárdi Sándor volt, aki a nagy előd, Petőfi mintájára berohant a kávézó fiatalok közé és elmondta a Nemzeti dal általa átírt alternatív változatát, a Hazánk énekét. Ez a költemény tulajdonképp a Petőfi-vers átfordítása magyarra. (Ébredj földim, szólít a hon,/Eljött a perc, most vagy semmikor – így indul az átköltés.) A váratlan kezdés után aztán a résztvevők húztak a költők nevét tartalmazó ládikából, s így alakultak ki véletlenszerűen a csapatok az azonos nevet húzó diákokból. Az öt csoport aztán egy rövid beszélgetés után nevet is választott magának és kezdődhetett a játék.

Kedves Olvasó, belekóstolna a feladatokba? Kezdhetjük? Az első feladat a strófatotó volt, ebben magyar költők ismert verseiből hallottak egy-egy versszakot a résztvevők szinoníma-verzióban. Kinek a verse, s mi a címe az átköltés eredetijének? „Azon spekulálok én szüntelen,/Hogy vánkosomba süpped élettelen fejem,/És sokáig száradva, mint margaréta/Leszek kukacok martaléka." Azért plusz pont járt, ha valaki elmondta az eredeti versrészletet. (Petőfi: Egy gondolat bánt engemet)

A második feladat verskirakó volt, két különböző vers egy-egy versszakát felszabdalva kapták meg a csoportok. Bárkié is/Abban lelünk/a haszon!/mi jutalmat,/mi azon:/Megnyugoszunk/A hazáé/a dicsőség. Ön hogy rendezné a sorokat? Segítségül és/vagy ellenőrzéshez ajánljuk Petőfi A márciusi ifjak című versét.

A harmadik feladatban három költő jutott szóhoz, Petőfi Sándor, Arany János és József Attila. Csukárdi Sándor a poéták költeményeit felhasználva új verseket alkotott, minden sor más műből való, de egybeolvasva mégis önálló alkotásnak tűntek. Nézzük a Petőfi-töredékeket, hány versre ismerne rá? Reszket a bokor, mert/Trombita harsog, dob pereg/Tudja isten, hogy mi okból/Itt maradtam én teveled. (Reszket a bokor, mert..., Csatadal, Itt van az ősz, itt van újra, A király és a hóhér)

A zárófeladat, a magamutogatÓ a mutogatás és a rajzolás jegyében telt, fantáziában és nevetésben nem volt hiány. Itt verssorokra kellett ráismerni, például sikerült lerajzolni a „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok" sort, de az ügyes csapattag elmutogatta azt is, hogy "Reszket a bokor, mert madárka szállott rá".

Közben a résztvevőket a kávézó meglepte egy-egy szelet pizzával, a diákok beszélgettek, ismerkedtek, hisz ez volt a cél, hogy az irodalom és a jókedv, a játék összehozza a fiatalokat egy tartalmas programban. A vetélkedőt a Könyvmolyok csapata nyerte, de minden résztvevő kapott ajándékot, Csukárdi Sándor átköltését, egy nemzetiszín szalaggal átkötött tekercsen.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi

Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt

Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.

2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi

Negyven év a harcművészet szolgálatában

2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi

Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket

Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.

2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi

Fókuszban a megelőzés Pápán

A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.